Hunter

Hány áldozata lehet az atomkísérleteknek?

Egy újonnan napvilágot látott jelentés szerint a Hideg Háború évei alatt lezajlott nukleáris fegyver kísérletek 11000 amerikainál okoztak végzetes rákbetegséget. Szakértők szerint valószínű, hogy más országokban is több ezren haltak meg.

A jelentést az Egyesült Államok Egészségügy Minisztériuma készítette a Kongresszus számára, ez az első lépés, amiben megpróbálják megbecsülni az atmoszférikus kísérleti programok által okozott halálos megbetegedések számát. 1951. és 1963. között 390 nukleáris bombát robbantottak fel a föld alatt, 205-öt az amerikaiak, 160-at a szovjetek, 21-et a britek és négyet a franciák. A robbantásokból származó szennyeződés bejárta a földgolyót, kitéve az egész világ lakosságát a radioaktív sugárzásnak. A tudósok már régóta megjósolták, hogy ez megdobhatja a rák kialakulásának esélyét, mostanáig azonban nem próbálták felmérni, hogy milyen mértékben.


Az új jelentés arra a következtetésre jutott, hogy az atomkísérleteknek tulajdonítható rákban elhunytak száma az amerikaiak körében 1951. és 2000. között elérte a 11000-t. Ebbe beleszámították a stroncium 90 következtében kialakuló leukémiát, valamint a más izotópok által kiváltott rákos megbetegedéseket is.

"Ez elég pontos becslés a nukleáris szennyeződés az amerikai lakosságra gyakorolt hatását nézve, azonban csak egy része a történetnek" - mondta Dudley Goodhead, a brit Orvosi Kutató Tanács vezető sugárzási specialistája.

"Hasonló feltevések alapján több tízezer áldozatot vehetünk számba világszerte, mivel a légköri teszteknek köszönhetően mindenhová eljutott a szennyeződés" - tette hozzá. A robbantások helyszínei főként a Nevadai sivatag, csendes-óceáni szigetek, valamint egyes kazahsztáni és orosz területek voltak. A légköri teszteket 1963-ban tiltotta be a Részleges Tilalmi Egyezmény, mindezek ellenére több tucat ilyen kísérletet végeztek még Franciaországban és Kínában.


A jelentés, melyet Tom Harken szenátor eszközölt ki, nem vette figyelembe az 1963 utáni robbantásokból származó szennyeződéseket, sőt azt a hét légköri robbantást sem, amit 1951 előtt végeztek el, beleértve olyanokat, mint ami Hirosimát és Nagaszakit érte 1945-ben. A becsült 11000 haláleset nem foglalja magában azokat, akik a radioaktív részecskék belégzésével vagy elnyelésével fertőződtek. Ennek okán az Energia és Környezeti Kutató Intézet vitatja az eredményeket, szerintük a szám 17000 körüli lehet.

Az amerikai bizonyíték valószínűleg más országok esetében is felkelti az igényt, hogy szembenézzenek az atomkísérletek által követelt áldozatok számával. "Borzalmas örökség ez" - mondta Sue Roff, sugárzáskutató, a Dundee Egyetem munkatársa. "Az önelégült kormányzatok, akik a környezeti sugárzás elfogadható szinten tartásáról papolnak, most újra magukba nézhetnek".

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Izmael #32
    Nyitottam az általános eszmecsere fórumban egy ATOM-nevű témát. Ha van kedvetek még ezzel és hasonlóakkal foglalkozni, kukkancsatok bé. Hátha!

    ÁVE
  • Izmael #31
    Akárhogyanis,

    Ez az egész atomosdi kezd nagyon-nagyon eldúrvulni...sugárzó hulladék....töménytelen nukleárisfegyver..és amiről a közember (mi) tudunk, az csak elenyésző töredéke a sok ocsmányságnak. Szerintem a következő évszázadot már nem éli meg a "civilizált" vilááág...
  • hiba #27
    a 70/80-as evek-ig ~ tobb mint 1000 nuklearis robbantatast vegeztek.
    Operation HardTack: 72 db nukelalis toltu bomba felrobbantasa egyszerre.
  • hiba #26
    Ez egy kicsit durva lesz es nem is tukrozi igazan a valosagot de kb olyan mintha minden nap meghalna 1 ember az atomrobbantas/szovodmenyei miatt. akar hogy is vesszuk ez nagyon jo arany - eh.

    Nagaszaki & Hiroshima-ra dobott atombombak 140 ezer ember eletet oltottak ki, ebben nincs benne a rakban es egyeb szovodmenyes betegsegekben elpusztultak szama.
  • Izmael #25
    András,

    Sory, ez igaz, de gondolod, hogy tutira nem robbanhat, ha nincs élesítve. 50 éves technológia...mellesleg elég, ha kiázik az a kis sűrített uránium...
  • Izmael #22
    Lehet, hogy kicsit offtopic, de pl a klónozás, micsoda, ha nem az, hogy Istent játszunk?!
  • Izmael #21
    Laci73

    Van egy olyan sanda gyanúm, hogy ők előbb szabadulnak meg tőlünk, mint mi tőlük...
  • Izmael #20
    Nem mintha nem lenne mindegy, hogy egy terrorista pukkantja el, vagy magától robban...
  • Izmael #19
    deus Ex
    Tökéletesen igazad van. Az ilyen dolgok megítélése csak attól függ, hogy mire használjuk őket. Sajnos azonban , az ember előccör a hadi hasznosíthatóságot vizsgálja és a többi csa ezután jön.
    Egyébként a kísérletekkel kapcsolatban csak annyit, hogy a hidegháború idején Sam bácsi és fiai aktívan gyakorlatoztak amerikai nagyvárosok felett B-47-esekkel, melyek fedélzetén ki nem élesített atomfegyverek voltak. Amerika 17 db-nak az eltünéséről számolt be. Értsd::lezuhant a gép, a bomba belehullott a folyóba, tengerbe, mocsárba pajtába, stb...és ezekből a mai napig egy csomót nem találtak meg. Ott szunnyadnak szépen a sós vizek iszapja alatt..és lassan elkezdi őket marni a sós víz. Belegondolni is rossz......
    És Iván ugyanezt csinálta, csak ott a mai napig nem tudni, hogy hány ilyen "elveszett" kicsike van...Gondoljatok bele!!! Ezek nem olyan fegyverek, amelyeket ellenőrizni lehet...ezek még csak nem is terroristák kezében vannak...
  • Laci73 #17
    Nem tudom hányan hallottatok Kistim városáról. Ez egy kisváros volt az egykori SZU.-ban, ahová a szovjet "atomhulladékot" (kiégett fűtőelemek, gyártási hulladék, radiaktív anyagok) pakolták le. Az orosz hatóságok váltig tagadják a mai napig, de baleset történt ebben a lerakóban még a hatvanas években. Hogy mi történt pontosan azt nem tudni, de Kistim városa eltűnt a térképről.
    Csernobilt már fel sem hozom...