Gyurkity Péter

A játékoknál javítana az Android 13

Emellett azonban számos újításra és javításokra is számíthatunk a következő verzióban.

A téma iránt érdeklődők nagyon jól tudják, hogy hamarosan elrajtol a Google mobilos operációs rendszerének következő nagy frissítése, amely sorrendben a 13. generáció képviselőjeként fut be. Legutóbb az első előzetes részleteiről írtunk, eközben újabb verziók jelentek meg, most viszont a változtatások teljes listája jelent meg egy külsős oldalon.

Egy, a területre fókuszáló blogban jelent meg az igencsak hosszú bejegyzés, amely az eddig észlelt összes módosítást és újítást sorolja fel nekünk. Ezekből kiemelkedik a játékokkal kapcsolatos funkciók csoportja, ezek ugyanis jobb és kényelmesebb futtatást ígérnek nekünk, legalább két fontos opció által. Ezek egyike az FPS Override névre hallgat, ennek révén a fejlesztők kierőszakolhatják a kívánt fps alkalmazását, amivel optimális működést biztosíthatnak saját alkotásaiknál, az előző generációban felbukkant Game Mode részeként. A második új jövevény azt teszi lehetővé, hogy a GameManager API folyamatosan értesüljön a játék aktuális állapotáról, ez pedig többek között a betöltésnél segíthet, hiszen így az Android gyorsan átcsoportosíthatja az erőforrásokat a memóriába való gyorsabb betöltés érdekében.

A programozható shaderek az Android Graphics Shading Language (AGSL) integrálásával kapnak jobb támogatást, mivel ez tulajdonképpen az OpenGL Shading Language (GLSL) egy változataként (eredőjeként) jelenik itt meg. Ezzel egy időben letilthatjuk a képernyőképek készítését az egyes appok futtatása esetén, amivel megelőzhető a mostanában egyre népszerűbb kártevők gondtalan működése, míg a nagyvállalatok számára az új WiFi-kapcsolatok letiltása lehet hasznos opció, ami a nagyobb telepítések biztonságos végrehajtásában segíthet.

A fent hivatkozott oldalon a teljes listát megtaláljuk, ebből mindenki számára egyértelművé válik, hogy az idén befutó generáció mit kínál majd számunkra.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!