Gyurkity Péter

Elrajtolt a Vivo hajlíthatója

Kínában már előrendelhető a készülék, amely erős kamerával és jobb kialakítással futott be.

Nem is olyan rég mi is beszámoltunk arról, hogy érkezőben van a Vivo hajlítható okostelefonja, amely az X Fold nevet kapta meg. Most végre elérhetővé vált a készülék, amely a cég számára hazai piacon előrendelhető, így végigfuthatunk a fontosabb hardveres és szoftveres jellemzőkön, amelyeket a hivatalos árak egészítenek ki.

A Vivo hivatalos oldalán már elérhető a részletes információ, ezek alapján nem ér minket nagy meglepetés, bár mindenképpen kiemelendő, hogy az illetékesek szerint sikerült tovább javítani a hajlítható felület kialakításán, a Huawei Mate X2 és az Oppo Find N esetében is alkalmazott, esőcsepp formájú zsanér felhasználása mellett ugyanis még jobban eltüntetik a hajlítást, a TÜV Rheinland minősítése szerint pedig a kijelző 300 ezer hajlítást bír ki, amely kereken 100 ezerrel több, mint amit az Oppo Find N esetében láthattunk. Maga a külső panel 6,53 hüvelykes, kihajtott állapotban a teljes felület kereken 8 hüvelyk, ehhez a 2160 x 1916 pixel felbontás társul, 120 Hz-es frissítési rátával, valamint 16 megapixeles szelfikamerákkal, miközben a kijelzőbe épített ultrahangos ujjlenyomat-olvasó is fontos részletként jelenik meg a felsorolásban.


A Snapdragon 8 Gen 1 chip csúcskategóriás szintet biztosít, ehhez 12 GB memória csatlakozik, mégpedig egy 4600 mAh-s dual-cell akkumulátorral, amely a 65 wattos vezetékes és az 50 wattos vezetéknélküli gyorstöltést támogatja, de a 10 wattos fordított töltés is elérhető itt. A dobozban egy 80 wattos töltőegységet találunk, ehhez két USB-C társul, így akár laptopunk töltését is megoldhatjuk, a képkészítés terén pedig egy meglehetősen erős modul jelenik meg, sorrendben 50, 48, 12 és 8 megapixeles érzékelőt vonultat fel, az ultra-nagylátószögű, a portré-, valamint a zoom-funkciók megfelelő kezelése érdekében, a Zeiss T*-bevonattal. A listáról a hagyományos jack-dugó már hiányzik, az Android 12-n alapuló szoftver viszont megfelelő módon támogatja a hajlítható kijelzőt, így több alkalmazásnál is további opciók válnak elérhetővé.

Ahogy említettük, a telefon egyelőre Kínában előrendelhető, kék és szürke színben, az ár 256 GB-os tároló esetén 1410 dollárnak felel meg, az 512 GB-os változat azonban már 1571 dollárt kóstál.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!