Gyurkity Péter

Gombok nélkül jönne a Vivo NEX 2

A kávát már teljesen száműznék, a megjelenés az idei év vége előtt jöhet.

Márciusban mi is beszámoltunk arról, hogy a Vivo készül a káva és gombok nélküli okostelefonjával, ez pedig tovább finomodik. Most újabb részletek futottak be, immár egy részletes felvétellel együtt, bár azt még nem tudjuk, hogy a telefon milyen áron és milyen hardverrel bukkanna fel.

Ezúttal is egy külső forrás adott hírt a várható debütálásról, ami jelzi, hogy a kisebb, kevésbé ismert kínai gyártó komolyan gondolja ezen törekvését. Érdekes módon a rövid bejegyzés azzal az állítással indul, miszerint a Samsung végleg lemondott a korábban Full Display 2.0 névre keresztelt technológiáról, vagyis a dél-koreai óriás végül mégsem dob majd piacra olyan okostelefont, amely már teljes mértékben káva nélkül állna rendelkezésünkre. A Vivo ennek ellenére nem adja fel, így már az idei évben megismerhetünk egy olyan új modellt, amely a széleken hajlított kijelzővel, valamint apró, alig észrevehető alsó és felső kávával jelenne meg.

Ahogy az a márciusi beszámoló esetében is történt, a szelfikamera pontos elhelyezéséről, ennek integrálásáról ezúttal sem esik szó. Nem világos tehát, hogy ezt a komponenst egy előugró panelen helyeznék-e el (ahogy az az eredeti NEX esetében történt), vagy esetleg más módon rejtenék el a kamerát, netán a kijelző mögé építve azt be. Az ujjlenyomat-olvasó minden bizonnyal ily módon állna majd rendelkezésünkre, vagyis ezt már a panelbe integrálnák, az viszont szintén világos, hogy az Egyesült Államok nem szerepel a kiszemelt piacok között, vagyis a tengerentúlon némileg bonyolult lesz az új típus beszerzése – Európa ebből a szempontból jobban áll, viszont a pontos részleteket még nem ismerjük.

A jelek szerint néhány hónap van még hátra a debütálásig, a fontos eseményről mi is beszámolunk majd.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • barret #1
    Egész jól néz ki,már csak azokat a csúnya fekete sávokat kellene üvegből csinálni!