Gyurkity Péter

Itt a Vivo 5G-csúcstelefonja

A készülék méretes kijelzővel és erős hardverrel látott napvilágot.

Augusztus folyamán jelezte a kínai gyártó, hogy készül egy új prémium okostelefon piacra dobására, ez pedig előugró szelfikamerával, valamint lekerekített kijelzővel jelenne meg. Most hivatalosan is lerántották a leplet a készülékről, így csaknem minden részletet megismerhetünk.

A Vivo NEX 3 eszerint valóban támogatja az 5G-elérést, már amennyiben a megfelelő változatot szemeljük ki. A telefon egy méretes, 6,89 hüvelykes POLED Waterfall FullView kijelzőt kapott, amely a hosszú név mellett az FHD+ felbontást kínálja nekünk, immár a teljes előlap 99,6 százalékát lefedve, ami új rekordnak tűnik. A lekerekített széleken zenehallgatás közben különböző vizuális effekteket kapunk, miközben a kiemelkedő teljesítményről már a vadonatúj Snapdragon 855+ chip gondoskodik, ezúttal a Snapdragon X50 5G-modem, 8 vagy 12 GB memória, valamint egy alapesetben 256 GB-os UFS 3.0 belső tároló kíséretében. Az ujjlenyomat-olvasót a panelbe építették be, az akkumulátor egy szintén nagyobb, immár 4500 mAh-s példány, amelynek gyorsabb töltéséről egy 44 wattos megoldás gondoskodik, Super FlashCharge néven.

Ami a képkészítési funkciót illeti, itt egy hátoldali tripla-kamerát kapunk, amely egy kör alakú modulban kapott helyet. A 64 megapixeles főkamerát egy 13 megapixeles nagylátószögű-, valamint egy szintén 13 megapixeles telefotó-kamera egészíti ki, azt pedig már említettük, hogy az előlapi modul egy kisebb előugró panelen helyezkedik el, ami azért fontos részlet, mert enélkül a kijelző nem tudná lefedni a teljes felület csaknem egészét. A szoftveres oldalon a megjelenés pillanatában még az Android 9 Pie fut majd, ez a Vivo saját Funtouch OS 9.1 felületével egészült ki, míg a Vapor Chamber Cooling névre keresztelt hűtési rendszer a hosszabb 5G-használat közben is hűvösen tartja majd a telefont, legalábbis a cég ígérete szerint.

A fizikai gombokat már a széleken is virtuális példányokkal váltják le, ez haptikus visszajelzés révén tudatja velünk az érintés tudomásul vételét. Azt még nem tudjuk, hogy a kínai bejelentést követően mikor érkezik el a piaci megjelenés, az ár szintén ismeretlen, a gyártó viszont már most jelezte, hogy a még többnyire ismeretlen 6G területén vezető pozícióra törekednek.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!