Berta Sándor

Egy az egyben az Instagramot másolja a Rossgram

A készítők nem igazán erőltették meg magukat a platform dizájnjával kapcsolatban.

Néhány nappal ezelőtt vált ismertté, hogy orosz szoftverfejlesztők megoldást keresnek a jelenleg kitiltott Instagram pótlására és a létrehozott új szolgáltatás olyan kiegészítő funkciókat kínál majd, mint a közösségi finanszírozás és a bizonyos tartalmakhoz való fizetős hozzáférés.

A Futurezone szerkesztői megvizsgálták az új Rossgramot, amellyel kapcsolatban kiderítették, hogy a kinézetét tekintve gyakorlatilag egy az egyben olyan lesz, mint a Meta közösségi oldala. Az Instagramot nemrég betiltották Oroszországban. A hatóságok arra hivatkoztak, hogy a lépésre azért került sor, mert a portál szélsőséges tartalmak terjesztésében játszik szerepet. A 80 millió orosz Instagram-felhasználó így nem férhet hozzá a fiókjához, őket akarják megcélozni az új ajánlattal a helyi fejlesztők.

A Rossgram honlapja már elérhető, a szolgáltatás március 28-án, hétfőn indul el. Az már első pillanatra látszik, hogy a platform egy az egyben az Instagram másolata. A használt betűk és színek, valamint az oldal felépítése csak nagyon kis mértékben különbözik az Instagramétól. Az előzetes információk alapján az új közösségi hálózat "megszokott és érthető kezelőfelülettel" érkezik. Mindez a gyors átállást hivatott segíteni.

A virtuális magánhálózatok (VPN-ek) alkalmazása gyakorlatilag teljesen felesleges, lévén a kapcsolódó szerverek és számítógép-központok egyaránt Oroszországban találhatók. Az elképzelések között van, hogy eleinte a sajtóorgánumok, a szponzorok, a befektetők és a kiválasztott bloggerek, illetve influenszerek kapnak hozzáférést az új szolgáltatáshoz.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Sir Cryalot #6
    Aki ennyire rá van feszülve a témára mint te az remélem önkénteskedik valahol és nem egy internetes fórumon.
  • Sir Cryalot #5
    Hja nekem is gyanús hogy bezsongott hivatalnokok most elég szépen odatették magukat és nyilván ezen a M.O.-i választás is eldől.
  • Arnika19 #4
    És neked mi az alternatív javaslatod egy terrorista állam agressziója ellen ahol embereket gyilkolnak, országot rombolnak azzal az indokkal hogy: mert megtehetik?
  • Arnika19 #3
    Az oroszok is csak lopni tudnak.
    zola2000: egy diktatúrában csak ott létező platform használat amit az állam folyamatosan felügyel?
  • M2 #2
    Az orosz milliárdosok röhögnek a szankciókon. A kivonuló nyugati cégek piacait aprópénzért meg tudják kaparintani maguknak és csak még nagyobb lesz a hatalmuk.

    A világ leghülyébb ötlete ez a "szankciókkal a háború ellen". Pont ellenkező hatást vált ki.
  • zola2000 #1
    Ez a jó sorrend, az eredeti tiltása után akár még sikeres is lehet, nem mint a magyar hundub, amit még a Facebook betiltása előtt indítottak be