Ötvös Tibor

A játékvilág reakciója az ukrán-orosz háborúra

A játékvilág is megmozdult az ukrán-orosz háború miatt és elkezdték komoly szankciókkal súlytani az ottani játékosokat.

Február 25-én olyasmi történt, amire szerintem sokan, az én generációm tagjai közül nem számítottak: háború tört ki Európában. Oroszország támadást indított Ukrajna ellen és jelen pillanatban sem tudjuk, mi lesz a vége a történetnek. Az erre hivatott szakértők naponta számolnak be arról, hogy a különböző gazdasági szankciók milyen hatással lehetnek az orosz gazdaságra, de mi inkább a játékvilágban megjelenő "ellenállást" vesszük sorra.

Nagyon kevés ugyanis most már azon játékipari szereplők száma, akik nem reagáltak valamilyen szinten a történtekre és most szépen sorba vesszük ezeket. Kezdjük rögtön egy pozitív hírrel. A háborús tematikára építő This War of Mine fejlesztői elsőként reagáltak az eseményekre és rögtön felajánlották a játékuk bevételeit az ukrán Vöröskereszt számára. A játékosok keddig 3 millió zlotyit, azaz 238 millió forintot hoztak össze, ami nagyon szép összeg. Tegnap a számláló 3.732.250 zlotyinál járt, így a héten meg lesz a 4 millió is.


A Bloober Team is az első között lépett és elérhetetlenné tette a játékait Oroszország és Fehéroroszország területén. Így a játékosok a The Medium és a Layers of Fear után az újabb alkotásokat sem tudják majd megvásárolni. Hasonló szankciót hozott a CD Project is, így a The Witcher-sorozat illetve a Cyberpunk 2077 is kivonult az orosz piacról. A Sony pedig egész egyszerűen nem tette elérhetővé a PS Store orosz részlegén a Gran Turismo 7-et.

Az ESL Pro League, az e-sport legnagyobb résztvevője úgy döntött, hogy a továbbiakban orosz csapatok nem indulhatnak a versenyeken. Ezen felül nem tartanak rendezvényeket Azerbajdzsán, Örményország, Fehéroroszország, Kazahsztán, Kirgizisztán, Moldova, Oroszország, Tádzsikisztán, Türkmenisztán, Üzbegisztán és Ukrajna területén.

Az Elctronic Arts eltávolította az összes orosz csapatot és a válogatottat a FIFA 22-ből illetve az NHL 22-ből is és már egyiket sem lehet beszerezni az EA felületeiről. Emellett tárgyalnak az orosz területen lévő disztribútorokkal is arról, hogy visszakérik a polcokról az összes EA játékot.

Végül pedig a Microsoft is bejelentette, hogy minden termékének árusítását és támogatását befejezi az orosz területeken. Ez nem csak a játékokra vonatozik, hanem például a Windows frissítéseire is. Jelenleg itt állunk, de feltehetően még nincs vége, hiszen naponta érkeznek közlemények és bejelentések a világ nagyvállalataitól vagy akár Hollywoodból is, így biztosan lesznek még szankciók a játékvilágban is.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Csucse #27
    Aki meg lentebb ilyet írt,hogy a játékgyárok felelősek a háborúkért háááát javaslom menj el kivizsgálásra

    Ne zavarjon, hogy nem ezt írtam... kifejelejtettél egy nem mellékes "is"-t jóbarát... (ja meg máshonnan egy kínos "t" betű-t is, de sebaj...)

    Ha nem értesz valamit, gondolkodj, kérdezz (pl "Bocs ezt hogy érted?") és csak azután minősítsd a másikat, ha muszáj... így most csakis magad minősítetted és sajnos még kínosabban, mint engem próbáltál az orvosi vizsgálat javallásával, mivel az őrületről az ember nem tehet... butaságról sokkal inkáb (bár való, hogy teljesen általában arról sem...)
    Utoljára szerkesztette: Csucse, 2022.03.08. 11:08:31
  • Sequoyah #26
    Nem felult a propagandanak. O maga a troll aki terjeszti a propagandat.

    Olyan idoket elunk, hogy meg az elvakultabb szelsojobbos es balos tomegeknek is nyilvanvalo mi tortenik, hogy Putyin lerohant egy fuggetlen orszagot ok nelkul, es gyilkolja az embereket. Nagyon regota nem volt ilyen egyetertes a vilagon.

    Maradnak az ilyen trollok mint o is, meg esetleg azok akik oroszorszagban elnek, es nincs hozzaferesuk szabad sajtohoz egyaltalan.
    Meg a hulyeknek is nyilvanvalo hogy baromsagot beszel, mert ez a haboru minden szemszogbol vedhetetlen.
  • Munkas #25
    Az ok mindegy is. Ha van rajta sapka azért, ha nincs akkor azért. Putyin nem bírja a független Ukrajnát és el akarja foglalni. A többi csak kamu a hátország lelkesítésére. Magyarországra is nácimentesítére jöttek ’56-ban.
    Tárgyalni itt senki nem akar. Az orosz katonai kudarcot csak egy feltétel nélküli Ukrán kapituláció enyhítené. De az Ukránoknak is vállalhatatlan egy részmegoldás, mert hiábavalóvá tenné az eddigi áldozataikat.
    Az amortizáció szerintem nem a stratégia része, szimpla orosz barbarizmus. Ahogy ’45-ben és ’56-ban nálunk is harcoltak civilek ellen: rablás, erőszak és gyilkosság kísérte a „hős felszabadítókat”. És nem volt felelőségre vonás. Most talán már kicsit civilizáltabban állnak hozzá, de még mindig nem érik el az emberhez méltó szintet. Jelenleg épp a saját népüket öldösik lelkesen, mert azok a városok, amiket pusztítanak mind orosz többségűek, így 5 halott civilből legalább 3 orosz.
    Moszkvában meg ebből nem látnak semmit. Legalább, ha nem indul el a kedvenc játékuk, akkor rájönnek, hogy az egész világ őket utálja, és talán nem alaptalanul. Máshogy ez nem megy. Csak ha nagyobb inger éri a világtól elzárt elvtársakat, mint amit a diktátoruk rájuk önt.
  • peterx #24
    Azért a Fekete tenger Ukrajna alatt van, sőt a Krím alatt, szóval jóval távolabb (percekben mérve), így több idő van reagálni.

    A Baltikumban igazad van viszont azok 2004-ben csatlakoztak NATO-hoz és teljesen más, jobb viszony volt akkor még az oroszok és a nato között. Továbbá hiperszonikus rakéták sem léteztek még akkor, papíron sem, így ezzel nem is lehetett akkor tervezni se. Gondolom oroszoknak bőven elég az is h most Baltikumra koncentrálnak ezek miatt és tarthatatlan lenne nekik h Ukrajna is ugyanezt a veszélyt jelentse, így két oldalról. Persze én se látok bele a vezetők fejébe :)

    Annyi viszont biztos h ez a háború valódi oka, nem a "demilitarizálás", "nácimentesítés", "oroszok jól megvédése" meg hasonló elvont fogalmak. Persze elég hülye indok lett volna az igazat mondani, h egy jövőbeli, de biztos fenyegetés miatt indult meg a háború ami jelenleg még nem létezik. Mondjuk amennyire gyűlölik egymást az ukrán nacionalisták és az oroszok (ahogy a magyarokat is), el tudom képzelni h a NATOban egy hamis zászlós művelettel az ukrán nacionalisták simán képesek vh-t is kirobbantani. Kb ugyanúgy gyűlölik egymást mint a palesztinok meg a zsidók.. életveszély lenne a világ számára ha egy ilyen ellentéttel egyszer NATO tagokként csinálnának valamit..

    Szerintem Ukrajnában az a céljuk, hogy amennyire csak lehet leamortizálják katonailag, vissza kőkorba, jól elhúzzák a tárgyalásokat is hogy több idő legyen rombolni, majd amikor térdre kényszerülnek akkor semlegességet kierőszakolják belőlük. Igazi barbár megoldás szerintem is, de szép szavak nem hatottak a nyugatra, mindig jöttek az idealista maszlagok, de a realitást meg nem vették figyelembe.
    Utoljára szerkesztette: peterx, 2022.03.07. 14:16:35
  • Munkas #23
    Észtország és Lettország NATO tag, ugyanolyan messze Moszkvától, mint Ukrajna. A Fekete tengeri török NATO hajók szintén.
    Az orosz vezetők agyába beleégett a szolgálati évek alatt, hogy nem tudnak igazat mondani. Mivel a szavaikat soha senki sem vitathatta büntetlenül, így már észre sem veszik milyen össze-vissza beszélnek, és sulykolják az átlátszó hazugságokat.
  • peterx #22
    A jövő hiperszonikus rakétái amihez siló sem kell, hanem mozgó járművekről lövik, 2-3 perc alatt Moszkvában lenne Ukrajna keleti feléből, ez az amit nem engedhet meg magának Oroszország mert kivédhetetlenek. Ezt nyilatkozta az orosz vezetés többször is régebben.
  • Munkas #21
    Szerintem ez nem túl életszerű. Talán a laikus orosz nép beveszi, de minek telepítene rakétákat a NATO ukránjába? Európábank is leszerelik őket, mivel védhetetlen szárazföldi silók kora már 40 éve lejárt. Elrettentő erőként az ICBM-ek váltották őket. A kisebb ballisztikus atomtöltek jó része meg már rég óta ott van az oroszok mellett a Barents tengeren járőröző tengeralattjárókon. Mivel az Oroszokk már jó ideje nem tudják fenntartani a saját tengeralattjáró flottájukat, ennek eddig is eléggé ki voltak szolgáltatva. Egy Ukrán siló nem rontana a helyzetükön, különösen, hogy a helyét kb. addigra kiderítik mire felépül, és a közelsége miatt világháború esetén előbb kilőhetik, mint az harckésszé válna.
    A másik oldalról meg az USA valószínűleg nem tekinti komoly fenyegetésnek az Orosz hadigazdaságot, ami kb. Brazíliával egyenértékű. Persze egyiket sem szereti, de kb. ugyanúgy kezeli mindkettőt.
    Az oroszok a katonai potenciáljukkal is csak fejlődő országok elmaradt hadseregivel szemben keménykedtek. Most látszik, hogy az Ukránokkal sem bírnak. Amikor olcsó török drónok is simán lebombázzák őket, minek ellenük ballisztikus rakéta?
  • peterx #20
    "addig semmivel sem jobb mint az aki iranyitja" - erre reagáltam az említett hozzászólásban, h Megamax szerint a nép is ugyanolyan szarember mint maga a diktátor. Szerinte az 56os eseményekig a szüleink/nagyszüleink is azok voltak amíg szenvedtek a diktatúra alatt..
  • Munkas #19
    Te a Szovjetunióban végeztél, hogy ideológiailag ilyen képzett vagy, esetleg csak felmentésed volt a történelemből?
    A Rákosi rendszert a nép buktatta meg. Pont a nagyszüleink, vagy nekem épp a szüleim, és voltak személyes tragédiák is, de nekik köszönhetjük, hogy mi nem abban a szarban élünk. Javaslom olvass el néhány visszaemlékezést, és meg fogsz lepődni, hogy mennyi azonosság van az akkori Szovjet casus belli és a mostani orosz között.
    Aztán ’90 körül is volt némi változás erre felé több országban is. Pl. ’91-ben az orosz nép is meg tudta mutatni, hogy nem az „elit/oligarchák vagy a hadsereg” mondja meg ki uralkodjon felettük.
    Szóval a politikai elitet mindenhol a nép tartja fenn. Az már más kérdés, hogy erre, erőszakkal, propagandával, jóléttel motiválják e. De ha nem tetszik, vagy nem elég, akkor előbb utóbb menniük kell.
  • peterx #18
    Arról van szó h az USA/NATO kinevezte az oroszokat ellenséges országnak nagyon sok éve, Kínával együtt. Így még szép h oroszok nem akarnak esetleges NATO rakétákat Ukrajnába, hosszútávon ez fenyegetés amit most csírájában kell elfolytani mindegy h milyen áron. Én meg tudom érteni őket is, persze diplomáciai megoldás szebb lett volna ha lett volna erre hajlandóság a nyugat részéről.
    Utoljára szerkesztette: peterx, 2022.03.07. 12:08:59