Gyurkity Péter

Nagyot nőttek a grafikus kártyák az év elején

Egyharmadával nőtt a szegmens, az nVidia tudott igazán erősödni.

Nem is olyan régen számoltunk be arról, hogy a tavalyi, a globális pandémiával sújtott évben nem szárnyaltak a különböző grafikus kártyák, ezt a megugró kereslet nem tudta ellensúlyozni, mivel komoly hiány alakult ki a piacon. Most az első naptári negyedévre vonatkozóan jelent meg egy részletes felmérés, amelyben már komoly ugrást közölnek a szakértők.

A Jon Peddie Research tette közzé a napokban az első negyedéves fejleményeket összefoglaló anyagát, ebben pedig arról olvashatunk, hogy a GPU-k piacán az egy évvel korábbi azonos időszakhoz viszonyítva durván 35 százalékkal több ilyen komponens talált gazdára. A tavalyi év utolsó, hagyományosan erősebb periódusához képest apró, 0,3 százalékos visszaesést regisztráltak, viszont ennél jóval fontosabb az éves szinten mért előrelépés, bár a piacon belüli erőviszonyok továbbra is komoly eltéréseket mutatnak, attól függően, hogy annak mely szeletét vesszük közelebbről szemügyre. Az összesített eladásokat tekintve továbbra is az Intel vezet, mégpedig toronymagasan, hiszen az integrált példányok révén ők a piac 68 százaléka felett uralkodnak, miközben az AMD kénytelen megelégedni 16,6 százalékkal, az nVidia pedig a harmadik helyen kullog a maga 15,2 százalékával.

Amennyiben kizárólag a különálló kártyákat vesszük alapul, ekkor már egészen más kép tárul elénk, hiszen itt az nVidia vezet 81 százalékkal (6 százalékpontot előrelépve a tavalyi év első negyedéhez képest), míg az AMD kénytelen beérni alig 19 százalékkal. Az Intel továbbra sem mérhető ezen a területen, bár ők piacra dobták a DG1 típust, tekintettel azonban arra, hogy sokkal többet várnak a jóval erősebb DG2-től, a nulláról való elmozdulás az év végén, esetleg inkább csak jövőre lesz majd látható az ilyen és ehhez hasonló felmérésekben. Egyelőre továbbra is kitart a hiány, ennek köszönhetően több népszerű új kártya kétszeres-háromszoros áron beszerezhető, viszont a várható fejleményekkel kapcsolatban egy ezzel ellentétes irányú figyelmeztetést is közölnek.

Könnyen előfordulhat ugyanis, hogy a nagyobb gyártók túlreagálják a mostani hiányt, az általuk látott erősödés a keresleti oldalon pedig nem feltétlenül lesz kitartó – ennek következtében éppen a jelen helyzet ellentéte állhat elő jövőre, hiszen itt nem lesz jelen további 100 millió új felhasználó.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Sir Cryalot #13
    "Elég erősnek tűnik az idei Vizio csúcstévé
    A kvantumpontos P85QX-J gigantikus fényerejú, FreeSync támogatású modell. 2021-06-09"

    MINDIG VAN, épp csak szőrös /borostás nincs . LOL , de még elírás is .

    Addig örüljetek amíg itt nem ez megy.
    Utoljára szerkesztette: Sir Cryalot, 2021.06.11. 09:51:17
  • 0Fritz #12
    "... maszkulin hardware prohardverről."

  • cateran #11
    Ha nem bukik meg megint....
  • Neocortex #10
  • MerlinW #9
    Nekem új házat kellett vennem, akkora lett idén a VGA-m. Nem gépházat. CSALÁDI házat!
  • wraithLord #8
    "hogy a tavalyi, a globális pandémiával sújtott évben" Jajj, tényleg, az a fránya tavalyi, koronavírussal sújtott év, már majdnem el is felejtettem...
    ...Mintha az idei év fele nem úgy telt volna el, hogy minden zárva volt... :D Az más kérdés, hogy (ha) a gazdaság úgy gondolta, azért nem kéne zsinórban 2 évig nullán állni.
  • Botond #7
    Ezt a DG2-t csak a yeti és lochnessi szörny használja. Meg Colombo felesége.
    Az évezred kamuja, sose lesz abból semmi.
  • Macropus Rufus #6
    beelőztél :)
    és az a legjobb, hogy úgy sem lesz lecserélve.
  • Sir Cryalot #5
    100% inkább mint ez mint az áthallásos , maszkulin hardware prohardverről.
  • nlght #4
    Ha a középsuliba/gimibe átkerül Pistike, akkor elvileg fejlődni fog nyelvtani szempontból és jobb cikkeket fog írni.