Gyurkity Péter

A modern érába jön vissza a Battlefield 6

Az új játékban számos friss katonai fejlesztést és további funkciókat láthatunk majd.

A Battlefield-sorozat esetében a rajongók egy része némileg csalódottan vette tudomásul a történelmi érák közötti ugrálást, ahogy a modern epizódok után az EA a két világháború témáját látogatta ismét meg. Most már készül a hatodik példány, amely a friss pletykák szerint ismét modern, esetleg kissé futurisztikus jelleget kapna.

Egy külsős értesülés alapján írhatunk most arról, hogy a Battlefield 6 (amelyen házon belül már gőzerővel dolgoznak) néhány új funkcióval és eszközzel bővülne ki, ezzel követnék ugyanis le az elmúlt évek valós katonai fejlesztéseit. Emlékeztetnek arra, hogy a Battlefield 4 esetében, a Siege of Shanghai nevű térképen, egy hatalmas felhőkarcoló összedőlésével változtathattuk meg a tájképet, ami taktikai jellegű módosításokat is kikényszerített, az új játékon belül pedig ehhez hasonló, szintén meglehetősen drasztikus eltéréseket idézhetünk elő, mégpedig nemcsak robbantásokkal, hanem természeti katasztrófákon keresztül, legyen szó földrengésről, tájfunról, vagy akár tornádóról és áradásról.

A sorozat hatodik tagja a közeljövőben, esetleg egy picit későbbi időszakban játszódna, ezzel a 2030-as évek katonai (háborús) viszonyait ábrázolná, bár ezzel kapcsolatban nyilván nem szögezhetjük le, hogy valósághű képet kapunk majd, tekintettel arra, hogy ezt először a valós életben kellene (vagy inkább nem kellene) látnunk. Némileg futurisztikus külcsínt kaphat a játék, a hírek szerint éppen jelenleg zajlik ezen új fegyverek és eszközök fejlesztése és integrálása, ennek révén többek között egy olyan robot is megjelenne a harctéren, amely erősen hasonlít a Boston Dynamics Mule nevű eszközére. Ezt persze egyelőre nagy adag óvatossággal kell kezelnünk, viszont jó esély van arra, hogy a fejlesztők a jelenleg tesztelés alatt álló eszközöket is mellékelik majd a játékban.

Ami a hivatalos megjelenést illeti, erre az idei ősz folyamán kerülhet sor, a játékot magát a júniusban esedékes E32021 alatt láthatjuk majd először.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Zombee #3
    A Battlefield a Call of Duty-hoz hasonlóan tökéletesen követte a videójátékos trendek alakulását.
    Aki 20 éve a Battlefield 1942-vel kezdte, az mára jó eséllyel dolgozó (és családos) ember, nincs ideje ilyesmire. Meg változunk is. Én ugyan nem multizok, de pl. a Call of Duty egyjátékos résszel jól elvagyok, vagyis voltam, amióta nem jön Steam-re, hanyagolom az újabb részeket. Medal of Honor, Crysis konkrétan 10 éve kapott új részt, szerintem egyiket sincs értelme folytatni. Mióta a Battlefield-ben is van sztori, fölösleges párhuzamosan két ugyanolyan játék.
  • Lapajka #2
    Rohadt unalmas és fárasztó... aki kezdettől játszik vagy játszott a Battlefield játékokkal... úgy gondolom a Battlefield 1-nél gondolta újra a dolgot... eladják újra és újra ugyanazt kicsit átpofozva, elég ritkán valami ütős kreatív ötlettel feldobva... ez már csak újszülöttnek szóló vicc... aki még alig vagy sohasem játszott Battlefield-el, meg a dömpingből egyéb hasonló fps shooter játékokkal, az ámul-bámul, de hát újszülöttnek minden vicc új... vén rókában már semmi nem mozdul meg egy ilyen címre... ugyanez igaz a CoD-ra, a MoH-ra, Halo-ra, Crysis-re és még jó néhány hasonlóra... (mindnek utoljára kb 8-10 éve volt igazán élvezetes része szórványosan persze már akkor is... már csak átfutom a gameplay vidit, de még azt is csak nagy ugrásokkal, mert már az is siralmas erőlködő ötlettelen nyüglődés a legtöbb... az online team játékosoknak meg teljesen mindegy Hogy CS vagy BF vagy bármi más... ott nem az alapjáték a lényeg. hanem a bandázás... de amúgy ez a kb 10 év eleve áll az egész játék piacra, akkor volt utoljára tényleg wow élményt adó dolog, ami a Witcher 3, azóta sem semmi hasonló... az AC sorozat is már rég önmagába fulladt, az utolsó jó a kalózos volt, az is már vagy 10 éve... azóta hiába észbontóan szuper grafika ha a játék egy fos... csak önismétlés és önismétlés, monoton ötlettelenség... próbálkoznak erőlködve a kiadók persze követni a filmsikereket, és akkor horror, meg zombi, meg túlélő disztópikus témákhoz nyúlnak... egyik sem üt sajnos... erre az egész önmagába roskadó kínálatra azt hiszem koronát, tett a Cyberpunk.. szerintem elértünk az offline videojáték korszak végére (az online MMO az más kérés, az szárnyal ugyebár, ahogy már említettem az egyéb online teamplay-ekkel együtt... már kimondott Esport őrület van egy ideje... kár hogy nekem speciel nem tetszik egyik játék sem sajnos, évekig csináltam pedig és élveztem egy időben, kiégtem kivénhedtem, ez van... de a társaság adja meg az egésznek a borsát, ha az nincs, akkor semmi sincs.. nekem, sajnos már vén marhaként nincs igazán... a régi bandákból mindenki már mással foglalkozik, a legtöbb az éhenhalás elkerülésével és az éhes szájak betöméséért futja a se vége se hossza, sehová nem vezető agárverseny köröket (egyedül talán a World of Warships, amit én említésre méltónak látok, de hagy kívánnivalót bőven az is... offline fps egyedül amit figyelemre méltónak találok jelenleg, az az új SW Battlefront 2... kellemes csalódás volt.. aztán kb ennyi...)... Azt kell mondjam, most már várnunk kell az igazi VR-re (tehát nem ez a szánalmas szemüveges bohóckodás), rendesen cél szkafanderben, mozgató egységben, teljes testes szimuláció... BIZTONSÁGOSAN..!!! Az majd tán újra éleszti pár év (vagy inkább évtized) múlva ezt a szegmenst a tetszhalálból, ha már hozzáférhető lesz otthonra is,,,
  • lipovics #1
    Vajon vissza tudja-e szerezni a rajongóit a sorozat?