Berta Sándor

Bíróság elé állítják az Uber teszt­vezetőjét

A nő nem ússza meg a felelősségre vonást.

2018 március közepén a közösségi utazásmegosztó egyik önállóan közlekedő járműve egy éjszakai tesztút során elütött egy nőt, a 49 éves Elaine Herzberget, aki éppen áthaladt az úttesten. A rendőrség közlése szerint a gépkocsi egyáltalán nem fékezett és nem is próbálta meg elkerülni az ütközést. A belső tér felvétele alapján a volánnál ülő vezető nem figyelt az útra, hanem folyamatosan a műszerfal alá tekintgetett. 2018 júniusában Tempe város rendőrségének jelentése kimondta, hogy a sofőr a bűnös. A Yavapai megyei ügyész, Sheila Sullivan Polk tavaly márciusban a jelentésében azt írta, hogy a bemutatott bizonyítékok alapos megvizsgálása után a hivatala megállapította, hogy az Uber büntetőjogi szempontból nem felelős, ugyanez viszont nem mondható el a sofőrről, Rafaela Vasquezről.

Most egy arizonai vádesküdtszék úgy döntött, hogy a nőnek bíróság előtt kell felelnie a tettéért, a hivatalos vád gondatlanságból elkövetett emberölés. Allister Adel kerületi államügyész kijelentette, hogy ha egy sofőr egy autó volánja mögé ül, akkor felelősséggel tartozik azért, hogy az adott járművet biztonságosan és a törvényi előírásoknak megfelelően vezesse és üzemeltesse.

Az előzetes bírósági meghallgatáson az alperes közölte, hogy nem érzi magát bűnösnek. A per október 27-én kezdődik, a tárgyalásig Vasquez szabadlábon védekezhet, de elektronikus lábbilincset kell viselnie. A vádirat alapján a tesztvezetőt négyes osztályba tartozó veszélyes bűncselekmény elkövetésével vádolják, ezért az arizonai ügyvédek becslései alapján legalább 4, legfeljebb 8 év börtönbüntetést kaphat. A veszélyes besorolást azért kapta az eset, mert a vádlott a bűncselekményt egy járművel követte el.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • defiant9 #146
    1.
    "Csak épp le van fektetve, hogy ki lehet az oktató, aztán hogy milyen elméleti és gyakorlati vizsgát kell tenni,"
    Az első fele kapcsán, te akkor most úgy képzelnéd van valami programozói vizsga amin ha átmegy valaki akkor fejleszthet önvezető autót. Totál életképtelenség lenne.

    "És az hogy a többi résztvevő beleegyezése nélkül kísérleti járműveket engednek a forgalomba az kb tényleg kimeríti egy emberkísérlet kategóriáját, "
    Mesélj, hol jártunk hozzá hogy tanuló vezetők legyenek az utakon? Sehol. Olyan elvárásaid vannak amiről csak egy idióta gondolja hogy megvalósíthatóak. Már elmondtam hogy nem közvetlenül szavazol minden rólad érintő kérdésről hanem a választott politikus képvisel. Mi volt ere ea válaszod? Semmi. Szokásos dedós szinteden újra elmantráztad az eredeti állításod. Nem gondolod hogy ha ennyire primitív szintű a vitakultúrád akkor jobb lenne nem vitatkoznod? A fő gond hogy a fejlődésre is képtelen vagy, újra és újra ugyanazon érvelési hibákat követed el.
    Szintén elmondtam hogyha bárki szerint jogszerűtlena mostani módszer akkor meg lehet támadni a bíróságon. Tett valaki ilyet? Nem valószínű, vagy bukta.

    "kb tényleg kimeríti egy emberkísérlet kategóriáját"
    Az önvezető kimeírti, de a tanulóvezető nem? Egyébként nem, nem az emereket teszelik hogy miként viselkednek az önveztés kapcsán, ők csak részei a környezetnek, ezért nem emberkísérlet az sem ha egy tanuló vezető kormányoz és az sem ha egy tanuló szoftver.

    2.
    "A VW sem bűntetőjogi felelőssége tudatában csinálta, jobbára csak azért, mert a piac szinte minden szereplője pontosan ugyan azt csinálta."
    WTF? Tehát az lenne a közös az Uber meg a VW esetén hogy mindkettő tudatlanul tette a mit tett? És ezt elég bemondani a bíróságon? Ennél butább ölteted még nem volt. A lényeg az hogy CSALÁS, az VW csalt, ezt beismerte, az Uber nem. A bíróságon egyébként ha megvádolnak csalással az nem túl erős védekezés hogy más is csalt/törvényt szegett, akkor majd az is elő lesz véve ez a válasz amit kb. oviban megtanultunk amikor próbáltunk másra mutogatni. A büntetőjog már nem így működik, nem számít hogy hány rablógyilkosság volt a környéken attól még az erre vonatkozó vád megáll.

    3.
    "Nem hiszem."
    Tehát tartod hogy a zalazone tesztpályán minden helyzet tesztelhető. Kértem a linket a komplex körforgalomas scenariora. Nem kaptam meg. Várom, vagy annak beismerését hogy korláloltak az életszerűen tesztelhető usecase-ek egy zártpályán.

    "És hol marad a tesztpályás ellenőrzés, még adós vagy a linkkel és a szakértői indoklással, hogy ez miért marad ki!?"
    Én végig azt mondtam hogy a tesztpálya, a VR, és a valós körülmények is részei a fejlesztési metodikának, a fejlesztés kezdeti fázisa után átfedésben zajlanak. De ez nyilván nem azt jelenti hogy minden egyes bit átírása után full regressziót futatnak heteken/hónapokon át. Ez életszerűtlen lenne.

    "Az új tesztpályák azért nem csak a Tescó parkolójában lerakott bólyákból állnak azrt! ;)"
    De nem is az minősül csak tesztpályának amit te elképzelsz. Egész biztos vagyok benne hogy minden önveztő fejlesztő előbb egy zárt területen próbálja ki a kocsiját, nem küldi forgalomba, a kaliforniai engedély kérése során egyébként nyilatkoznia is kell erről. Egyébként ameddig közbeavatkozásra alkalmas sofőr ül a kocsiban addig nagyságrendileg ugyanolyan kicsi a valószínűsége egy balestnek mint az áltagember sofőröknél, és ez a lényeg, és erre a tényre nem vagy hajlandó reagálni. Emiatt biztonságos az önvezetés tesztelése.

    "Semmilyen bizonyíték nincs arra, hogy olyan szinten, amilyen szinten egy átlagember képes kezelni, valaha is képes lesz "
    Ahogy az ellenkezőjére sem. Az mégis tény hogy a gépekbe programozott döntés/irányítás az élet minden területén emelte a biztonságot. Ez egy valós korreláció, persze lehet azt mondani hogy az önvezetés lesz a kivétel ahol ez nem így lesz, csak ennek én nem látom semmi logikus alapját. Az ember természetéből fakadóan figyelmetlen, inkonzisztens, a gép pedig nem, vannak/lesznek hibák, de a gép esetén van lehetőség a javításra, míg a millió emberi sofőr másnap ugyanúgy ül a kocsijába és ugyanazokat a hibákat követi el mint előző nap. Ez ami óriási különbség/előny a gép javára.

    "Nem értem, hogy mit nem értesz."
    Állításod az volt hogy a trend az hogy a közúti tesztről tesztpályára állnak vissza a gyártók. Én egy gyártóról sem tudok aki korábban közúton tesztelt volna de ma már nem, hanem csak tesztpályán. Mondanál legalább egy példát az állíltásod alátámasztására (aminek teljesüléséhez úgy sacc/kb legalább a cégek 15-25%-ára igaznak kellene lennie). Várom a listád. Eddig 0 elemnél tartasz.

    "ettől kezdve én ezt a dolgot elengedem,"
    Akkor ezt a pontot is buktad. Egyébként nyilvánvaló hogy egy tesztpályán nem lehet mindent tesztelni, ehhez kell a közút. Csak egy szűklátókörű gondolja hogy működő módszer lehet a közúti adatgyűjtés nélküli fejlesztés.

    4. Ok zárhatjuk akkor. Elismerted hogy ordas hiányosságok vannak a jogszabály értelmezési képességedben. Az én képességeim pedig ez esetben a tények alapján meghaladták a tiédet, mivel képes voltam rámutatni a hibáidra. Az hogy ezután még verted a melled, csak az öntelt egód megnyilvánulása.

    5. "miközben te azt állítottad, hogy valaki azt állította, hogy a Tesla azt állította"
    Amire reagáltam ez egy állítás volt:
    "marketingeseknek hála önvezetőként van eladva a cucc"
    Tehát amit most mondtál az itt ismét egy valótlan állítás. (a Tesla az elején nem volt nevesítve, de egy jóideje már csak róla beszélünk, ezért már én is rá szűkítettem a megállapításokat)

    6.Az állításod kapcsán ez volt a kérdés:
    " a GM hagyományos autógyártó vagy nem?"
    Persze most elkezdhetsz kibújni hogy az állításod nem is témához kapcsolódik. Ahogy szoktad, ismert kihátrálási taktikád ez is. Ez esetben lesz a kérdésem hogy minek is hoztad fel?

    7. Nincs új információ. A saját minősítésed szerint is csak 'extraként' behozott témafelvetésed tartsd meg olyan cikkhez ahol ez teljesen ontopic.
    8. 3 lehetőséged van: Kijelented hogy az ügyész álláspontja helyes, vagy azt hogy hibás vagy azt hogy nem tudod eldönteni. Melyiket választod?
    Ha az 3. utat választod ezzel valóban elismered hogy az eredeti megállapításod mögé nem tudsz olyan érveket hozni amik alapján az ügyészség döntését hibásnak mernéd minősíteni. Ez a szokásos igazándiból nem mondtam semmit de akár lehet is kihátrálási taktikád. Persze, minden lehet, de az a valószínű hogy te tévedsz és nem az ügyészség. Én pedig ugyanazt az álláspontot képviselem mint az ügyészég, ezért van jóval könnyebb dolgom, nem kell a valóságot torzítanom egy vágyálom képhez, elég leírnom csak a működését.

    9.
    "Én eonokkal ezelött megkérdeztem, hogy a vádirat mindegyik pontját ki akarod fejteni?"
    Mondtam hogy valszeg nem. Kaptál 1 pontot ami nyilvánvalóan nem törvénysértés hanem egy definciós paragrafus. Annyit kell itt elismerned hogy ismét csak tévedtél és valójában Rafival a fő gond ’csak’ az volt hogy nem figyelt, illetve mellesleg a jogsija kapcsán volt valami szabálytalansága. Értelemszerűen az első felén van a fókusz, ez 1 db. valós cselekmény, ami nagyon messze van a 15-ös számtól.
  • NEXUS6 #145
    Ja, bocs, most látom.
    Na akkor ez ennyi volt.
  • NEXUS6 #144
    1. Valóban az emberek hasonló módszerekkel tanulnak vezetni. Csak épp le van fektetve, hogy ki lehet az oktató, aztán hogy milyen elméleti és gyakorlati vizsgát kell tenni, amiről a jogszabályíi szinten feljogosított hatóság igazolást állít ki, megkapod a jogsit, amit nagyjából az egész világon elfogadnak. Jogszabályi szinten le van szabályozva minden, hogy az embernek mikor, milyen helyzetben mit kell csinálnia, mik a követelmények gyak a vezetővel szemben, lásd KRESZ. Na ezek hiányoznak az önvezető kocsiknál. És az hogy a többi résztvevő beleegyezése nélkül kísérleti járműveket engednek a forgalomba az kb tényleg kimeríti egy emberkísérlet kategóriáját, hiszen egy ki tudja milyen elvek alapján megírt szoftver reagál jól, vagy rosszul az emberek viselkedésére és vice versa. Az Uber kocsijai úgy vannak idomítva, hogy menjen mint állat, az utolsó pillanatban sem kérdez, lásd Uber baleset. A Waymó meg úgy vezet mint egy totyorgó frissjogsis, aminek eredményeképp mennek is bele rendesen talán még mindíg. Egyik sem úgy vezet, mint egy 25-éve balesetmentesen vezető hivatásos, jó képességű sofőr.
    2. "VW: szándékosan megtévesztették a hatóságot ezért, Uber nem tett ilyet. Ilyen egyszerű."
    A VW sem bűntetőjogi felelőssége tudatában csinálta, jobbára csak azért, mert a piac szinte minden szereplője pontosan ugyan azt csinálta. Az Uber meg valszeg költséghatékonysági megfontolásokból, elmismásolta azokat a biztonsági intézkedéseket, kockázatelemzés, safety részleg működtetése, miegymás, ami minden cégnél előírás. Lásd NTSB jelentés. Szerintem a VW példa teljesen jó párhuzamot jelent.
    3. "Akkor most elkezdtél kihátrálni a tesztpályából, és azt mondod hogy a VR amiben mindent meg lehet csinálni? Eddig nem ezt toltad."
    Nem hiszem.
    "A VR nagyon hasznos, de a valógág tele van olyan helyzetekkel amire nem gondolnak a fejlesztők, ők is emberek. Jelen fázisban már az zajlik hogy a valóságból a problémát és utána addig csiszolják a SW-t és tesztelik újra ás újra VR-ben ameddig ott nem megy át. Ezután kimennek és újra találnak egy olyan valós helyezett amit még mindig rosszul kezel a SW."
    És hol marad a tesztpályás ellenőrzés, még adós vagy a linkkel és a szakértői indoklással, hogy ez miért marad ki!?
    "Már az tesztpálya ha egy hangár előtt bójákon tesztelik hogy az alap képességek megvannak-e. Ezen tuti minden gyártó végigment, és sacc/kb. min. több hónapot töltött el abban a fázisban amikor még nem voltak közúton, csak rakták össze a HW a v0.1-es SW-el."
    Az új tesztpályák azért nem csak a Tescó parkolójában lerakott bólyákból állnak azrt! ;)
    "Többször felhoztam már az emberek által okozott baleseteket. Mi volt a válaszod? A sunyi lapítás. Nem érzed ilyenkor hogy gerinctelen vitastílusod van?"
    Nem hiszem, hogy az lett volna a válaszom.
    "Minél hamarabb váltódnak ki az emberek annál kevesebb halott lesz, tehát éppen a fejlesztés lassítása ami felveti a morális dilemmát hogy miért is kell azért meghalni több embernek mert a Nexus féle maradi konzervatívok ragaszkodnak a kormánykerékhez."
    Aha, csak pl. egy liftkezelő elektronikát szinte gyak pár tranzisztorból össze lehet dobni, egy önvezető rendszer ennél azért bonyolultabb. Semmilyen bizonyíték nincs arra, hogy olyan szinten, amilyen szinten egy átlagember képes kezelni, valaha is képes lesz az AI. Ez marhára nem ugyan az a műfaj. Az hogy eddig minden jól sikerült, amit gépre bíztunk, nem indokolja, hogy eltekintsünk a tesztelés szabályozottságától. Amúgy meg azért nem minden ment olyan flottul az elektronizálással kapcsolatban sem, lásd B737MAX
    "A linkelt videón én nem látom hogy az Uber 2020-ban ne közúton tesztelne, míg korábban ott tesztelt. (a trend ugye szerinted ez lenne)"
    Az Uber jelentős pénzt invesztál egy fejlesztet tesztpályába, amit eddig ellinkeskedett, más gyártók (korábban soroltam a példákat csak az SG-n megjelenő cikkekből) kijelentik, hogy eleve közútra sem viszik a tesztjárműveiket. Nem értem, hogy mit nem értesz.
    "Lássuk a linket. Én azt állítom hogy nem létezik a zalazone-on olyan komplex körforgalom amin tesztelni lehetne a vázolt usecase, renegteg autóval. A semmire érelemszerűen nincs link."
    "Amikor linket kéesz akkor ezután kérem tedd be a saját linkedet előtte. Tehát itt is kérem a linket a vázolt offical legitim ütemtervre. Tényleg egy szánalmas vagy."
    Tekintve, hogy szinte semmilyen használható linket nem tudsz prezentálni, ettől kezdve én ezt a dolgot elengedem, amíg ez érdemben nem változik. Írtam, hogy ha ennyire érdekel a téma nézz utána az egyes tesztelőknél, hogy a Zalazonon, milyen tesztprogramjuk van. Majd ha elhalmozol a linkjeiddel én is veszem a fáradtságot! Hajrá, van mit bepótolnod!
    4. "Negatív? Röhögni max. rajtad lehet, amint vered a melled az államigazgatási szaktudásodra miután cserbenhagyással akartad megvádolni a telefonját bámuló sofőrt. Lol."
    :) Látom nagyon bejött neked a téma. Rugózzál rajta nyugodtan. Remélem hogy egy az legnagyobb örömöd, kívánom, hogy nagyobb ne legyen! ;) Mondjuk én is szívesen rugózom azon, hogy jogi alapfogalmakkal nem vagy tisztában. Én mondjuk elismerem a tévedésem, veled ellentétben.
    5. "Mostanra addig jutottál kb. hogy az állításomnak nem arra kellett volna vonatkoznia amire tettem, de ez is erősen véleményes, teljesen valid hogy én arról írtam hogy a Tesla nem állított olyat hogy már önvezetőek a járművei."
    Valóban nem állított, mint ahogy senki nem állította, hogy állította volna, miközben te azt állítottad, hogy valaki azt állította, hogy a Tesla azt állította. Na itt hibáztál, benézted, vádaskodtál, jöhet a tévedés elismerése és a bocsánatkérés.
    6. Mi is a témához kapcsolódó kérdésed akkor?
    Aztán az, hogy milyen legendát találsz ki az ittas vezetés jogi megítélésével kapcsolatos tudásodról bocs de hidegen hagy. Tudsz linket küldeni, vagy nem. Miért van az az érzésem, hogy ez neked valamiért kiba nagy nehézséget okoz. :O
    7. Nézd, ha ehhez a szerintem igen is témához kapcsolódó kérdéshez így állsz, akkor ne csodálkozz, ha pontosan ugyan ezt fogom neked válaszolni ugyan erre a kérdésre egy más fórumon.
    8. Ok. Buktam. De izé, konkrétan mit is? Hogy kijelentettem, hogy ahogy te is egy fórumozgató, műkedvelő vagyok? Akkor most nem az vagyok? XD
    9. Mit is buktam már itt is? Nagyon jól elvitatkozol itt magadban hosszú-hosszú hsz-ek óta, én egyetlen érdemi észrevételt nem tettem. És itt is kijelentettem, hogy nem is kívánok ebben veled szájkaratézni.
    Ha lehet viszont ne csúsztass már. Én eonokkal ezelött megkérdeztem, hogy a vádirat mindegyik pontját ki akarod fejteni? Te itt ezt felvállaltad és ezen próbálsz csuklózni valamiért, én viszont kijelentettem, hogy részletes ügyészi indoklás nélkül számomra felejtős a téma. Lévén hogy azt sem tudjuk, hogy melyik pontban egyáltalán miért is vádolták Rafaellát. Ha neked ez a találgatás örömet okoz továbbra is szeretettel, sőt túláradó izgalommal várom mire jutsz. De ennyi erölködésből már produkálhattál is volna valamit, csak megjegyzem. Azt buktam tényleg, hogy vártam, hogy valamit mutatsz erre anagy zéró produktumodon itt a nagy pofáraesésem. :(
  • defiant9 #143
    1. Igen, ugyanis ez nem emberkísérlet hiába próbálod annak nevezni. Az emberek ugyanilyen módszerrel tanulnak meg vezetni, első körben kapnak egy elméleti alapképzést és zárt pályán kell bizonyítaniuk hogy a basic kontroll funkciók birtokában vannak. Utána kieresztjük őket a közútra de egy safety személyzet ott van hogy bármikor közbeavatkozzon ha úgy tűnik hogy a tanuló rossz megoldást választott. Néha ez nem sikerül és baleset van, ez esetben ha az derül ki hogy a safety nem a dolgát tette akkor ő megy böribe, a tanuló állapotban lévő entitást pedig nem terheli jogi felelőség (hacsak ki nem derül hogy valamiféle szándékosság van a baleset mögött, pl. kábszert/alkoholt fogyasztott, eltitkolt valami okot ami miatt alkalmatlan lett volna a vezetésre)
    2.VW: szándékosan megtévesztették a hatóságot ezért, Uber nem tett ilyet. Ilyen egyszerű. Az hogy volt a VW-nél ezután még bizonyítékmegsemmsítiési miatt az alkalmazott ellen vádelemelés már egy másik vád. Nevetséges vagy ezzel a külső hivatkozás követeléssel. Miért nem magadon kezdet? Tettél egy állítás miszerint a VW ügy teljesen megfelelő precedens. Várom a külső dokumentumokat erre vonatkozóan. Neked tényleg kezd elmenni az eszed, annyira sarokba szorultál az álláspontoddal.
    3."De momnetán tudok linket, csak eddig nem értettem, hogy miért nekem kell linkeket küldözgetnem a te álláspontod melletti érvelés mellett"
    Lássuk a linket. Én azt állítom hogy nem létezik a zalazone-on olyan komplex körforgalom amin tesztelni lehetne a vázolt usecase, renegteg autóval. A semmire érelemszerűen nincs link. Ha azt mondod hogy szerinted tesztelhető (álltásod: „alkalmas arra, hogy a legrészletesebb tesztprogramot is lefuttassák”) akkora azt kellene megmutatni hogy hogyan. A legrészletesebb tesztprogramban benne van a lenti nagyon komplex nagyon sok járműves körfogalom is.
    "Waymo egy hasonló Texas-i körförgalmat VR-ban tesztel."
    Akkor most elkezdtél kihátrálni a tesztpályából, és azt mondod hogy a VR amiben mindent meg lehet csinálni? Eddig nem ezt toltad.
    A VR nagyon hasznos, de a valógág tele van olyan helyzetekkel amire nem gondolnak a fejlesztők, ők is emberek. Jelen fázisban már az zajlik hogy a valóságból a problémát és utána addig csiszolják a SW-t és tesztelik újra ás újra VR-ben ameddig ott nem megy át. Ezután kimennek és újra találnak egy olyan valós helyezett amit még mindig rosszul kezel a SW. Itt tart még a Waymo is, ők sem hibátlanok, de már elég jók. Konkrét kérdés: kiengednéd-e mai állapotában a Waymo-t közúti tesztelésre?

    "Az utóbbi kejelentésedet kétlem"
    Már az tesztpálya ha egy hangár előtt bójákon tesztelik hogy az alap képességek megvannak-e. Ezen tuti minden gyártó végigment, és sacc/kb. min. több hónapot töltött el abban a fázisban amikor még nem voltak közúton, csak rakták össze a HW a v0.1-es SW-el.

    "Dehogynem, kellett volna, lásd Uber/Waymo balesetek,"
    Többször felhoztam már az emberek által okozott baleseteket. Mi volt a válaszod? A sunyi lapítás. Nem érzed ilyenkor hogy gerinctelen vitastílusod van?
    Elfogadjuk hogy voltak/vannak/lesznek balestek akár a légi, vasút vagy közúti közlekedésben, nem csak emberi hanem konstukciós hibákból fakadóan is. Jelenleg ott tartunk hogy az önvezetés tesztelés sokkal biztonságosabb mint amikor az emberek vezetik az autókat(mivel az emebr a fő baleseti forrás). Minél hamarabb váltódnak ki az emberek annál kevesebb halott lesz, tehát éppen a fejlesztés lassítása ami felveti a morális dilemmát hogy miért is kell azért meghalni több embernek mert a Nexus féle maradi konzervatívok ragaszkodnak a kormánykerékhez.

    "OK, kérnék egy konkrét szakmailag megalapozott linket, hogy miért kell félkész kocsikat az utcára vinni, a fennt felvázolt tesztelési ütemezés helyett, "
    Amikor linket kéesz akkor ezután kérem tedd be a saját linkedet előtte. Tehát itt is kérem a linket a vázolt offical legitim ütemtervre. Tényleg egy szánalmas vagy.

    "Szerintem már linkeltem róla videót, de szokás szerint megint érvelek likkel. (Már lissé unom, hogy te gyak semmit nem küldesz)."
    A linkelt videón én nem látom hogy az Uber 2020-ban ne közúton tesztelne, míg korábban ott tesztelt. (a trend ugye szerinted ez lenne)
    California issued a permit to Uber that allows it to test self-driving vehicles on public roads, the state’s department of motor vehicles announced on Wednesday.
    Uber joined 65 other companies, including Apple, Tesla, Lyft and Waymo, which already had authorization to test autonomous vehicles in the state.
    “We are excited to resume autonomous testing in Uber’s home city this week,” a spokesperson said. “Our testing area will be limited in scope to start, but we look forward to scaling up our efforts in the months ahead and learning from the difficult but informative road conditions that the Bay Area has to offer.”

    Próbálj szöveget linkelni ami alátámasztja az állításod, de ez nyilván nem fog menni mert ismét csak a valótlanásot próbálod meg igazolni Ezért próbálsz meg maszatolni egy videóval.

    4. Tehát te hibáztál, ezt elismered, majd kijelented arról aki megmutatta hogy hibáztál hogy zéró tudása van. Akkor mennyi a te tudásod ehhez képest ha ilyen ordas hibákat kéres voltál elkövetni? Negatív? Röhögni max. rajtad lehet, amint vered a melled az államigazgatási szaktudásodra miután cserbenhagyással akartad megvádolni a telefonját bámuló sofőrt. Lol.

    5. "Akkor most elölről kezdődik a ciklus?"
    Az összes linkelt hsz-re kaptál már választ, ha nem tudsz az utolsó elhangzott érvre reagálni akkor ezt a pontot buktad. Mostanra addig jutottál kb. hogy az állításomnak nem arra kellett volna vonatkoznia amire tettem, de ez is erősen véleményes, teljesen valid hogy én arról írtam hogy a Tesla nem állított olyat hogy már önvezetőek a járművei.

    6. "számukra megengedhetetlen volt, hogy félkész, vagy olyan teszt eszközöket vigyenek az utcára, amelyek önmaguk is balesetveszélyesek"
    Ok. Nézzük így. Tehát hagyományos autógyártó számára megengedhető hogy bármilyen balesetveszélyes járművet vigyen az utcára?
    "Miért lenne hibás? Mutattál a fejlesztés során bekövetkező halálso balesetet?"
    Valójában még akkor is fejlesztették amikor már rég kereskedelmi forgalomban volt a termék. Kpatak visszajelzést hogy hibás a SW, elkezdték tesztelni, rájöttek hogy tényleg az, csináltak belőle egy új verziót(ez fejlesztés), és kicserélték a meglévő SW-t. Belinkeltem hogy a hagyományos autógyártók autóiban csak a Takata és csak az USA esetén 17-en haltak meg azért mert a fejlesztést úgy tették élesbe hogy fatális hiba maradhatott benne.
    Ja és újra csak elsunnyogtad hogy akkor a GM hagyományos autógyártó vagy nem?

    "Namost tartok tőle, hogy ezt sem azért tudod, mert utánanéztél, hanem mert ráhibáztál."
    Elmondhatom konkrétan, kb. 10 éve hallotam egy jogász eszmefuttatásár arról hogy a közúti halálos balesetek esetén a magyar joggyakorlat milyen elvek mentén küld valakit böribe vagy nem. Nemtom mit kellene linkelnem, a gyakorlat az hogy aki szándékosan olyat tesz amivel veszélyhelyzetet teremt az böribe zárható, de ettől még nem lesz szándékos az emberölése. Kb. középiskolás szint ezt felfogni.
    7. Ez már csak kényszeredett személyeskedő minősítgetés. Ami valójában téged minősít nem engem.
    8. Korábbi hsz-re mutató indefinit referencia, válasz hiányában ezt is buktad.
    9. Ebbe a pontba már rég beleszáltál, csak úgy gondoltad hogy azzal kihátrálhatsz hogy most már nem kívánod megvédeni a majd 15 törvénysértéses állításod. Ez persze jogod van, viszont ezzel ezt a pontot is buktad.
  • NEXUS6 #142
    1. Értem. Tehát szerinted, ha nincs konkrétan leírva, hogy nem lehet emberkísérletet csinálni, emberek életét veszélyeztetni konkrétan X eljárással, akkor szabad? :O
    2. Lásd fennt. A VW, vagy más autóipari vállalat viszont nem úgy kezdett el "konspirálni", hogy a bűntetőjogi felelősség teljes tudatában nekiálltak hekkelni a motor szoftverét. Hanem "csak" annyit tettek, hogy ismerve a teszteljárást mérnöki szinten gyak optimalizálták rá, a normál használatot meg elengedték. A VW-t és szinte csak a VW-t aztán teljesen általános szabályok szerint elkezték felpróbálni és az ügyész meg a bíró (a politika támogatásával) személyre lemenő bűntetőjogi pert csinált az ügyből. Világítsd már meg, hogy hol a kettő közötti különbség, reflektálva a kijelentésekridre, amely szerint a fejlődés érdekében ez megengedett. (#80), és a jogrendszer és annak alkalmazásával egy koherens elenntmondásmentes rendszert alkot (#62, #113).
    Nagyon jó, hogy fehoztad az O.J. Simpson pert, amely szintén jól mutatja az amerikai büntetőjog működésének teljesen igazságcentrikus és politikától tökéletesen mentes működését. ;)
    A sértegetésen próbáljál már túl emelkedni, és várnám a részletes, ha lehet szakmailag megalapozott érvelésed, szintén ha lehet külső forrásokkal megtámogatva. Köszönöm!
    3. "Tehát nem tudsz linket ahol egy bonyolult körforgalom tesztelhető lenne."
    De momnetán tudok linket, csak eddig nem értettem, hogy miért nekem kell linkeket küldözgetnem a te álláspontod melletti érvelés mellett. Szal itt egy link, amiben a Waymo egy hasonló Texas-i körförgalmat VR-ban tesztel. Mellesleg leírja, hogy naponta 25 000 virtuális járművel valós helyszinek és tesztpályák másolatin napi 8 millió mérföldet mennek naponta. Emellett egy pályás tesztelés nyilván komplex módon képes tesztelni a jármű rendszereit és nem csak a szoftverét, ezért elengedhetetlen. És csak amikor már mindezeken túl vannak és már nem produkál hibás megoldásokat a rendszer kéne a közúti forgalomba kiengedni őket. Ez volt az eredeti kijelentésem.
    Ezt azonban még a fejlesztésben vezető Waymo is megbaxsza, mert eddig ő sem épített komplex tesztpályát, hanem vitte egyből a közútra a járműveit. Link
    "Rendben, a tesztprogramom az hogy a fenti kereszteződést több száz különféle járművel lefuttasd, mondjuk 1 óra alatt. Kivitelezhető ez a zalaozne-on, vagy bármely más létező tezsztpályán?"
    "Én végig azt mondtam hogy párhuzamosan tesztelnek VR, tesztpálya, és közúton. Egyszerűbb eseteket lehet tesztpályán is, ezen már sokan túl vannak, de persze regressziós céllal is teljesen legitim a zárt pálya."
    Az utóbbi kejelentésedet kétlem, tekintve, hogy a fejlesztő cégek, az ipar és a felelős hatóságok eddig nem létesítettek a ZalaZone-hoz hasonló, a AV tesztelésére alkalmas, hálózatos, VR megoldásokat is támogató tesztpályát, tesztkörnyezetet, ezt megspórolva küldték a félkész tesztjárműveiket az utcára. Szal az szerintem nem érv, hogy nem kell, mert eddig sem így csinálták.
    Dehogynem, kellett volna, lásd Uber/Waymo balesetek, koccanások, meg a rahedli Tesla öngyilkosjelölt, akik nem megfeleően használják a kocsijaikat.
    "Én mutattam egy körforgalmat, nem tudtál rá zalazone linket adni, tehát buktad..... blablablabla".
    OK, kérnék egy konkrét szakmailag megalapozott linket, hogy miért kell félkész kocsikat az utcára vinni, a fennt felvázolt tesztelési ütemezés helyett, azon kívül, hogy eddig megpróbálták megspórolni, az ilyen tesztpályák építését.
    "Pl. Uber?"
    Az Uber jelneleg közúton tesztel. Vagy ezek szerint a trend már megfordult, és nem az aktualitásról beszélsz? És a trendszerű eleve akkor lenne ha a cégek sorozatosan térnek vissza a tesztpályára a közút helyett, ezzel szemben te 0 példát tudtál adni."
    Szerintem már linkeltem róla videót, de szokás szerint megint érvelek likkel. (Már lissé unom, hogy te gyak semmit nem küldesz).
    Link

    Talán, ha 2018-ban egy tesztpályán letesztelnek hasonló szitut, akkor Raffaella nem üti el a gyalogost, tekintve, hogy az autó szoftvere gyak képtelen volt járdán és zebrán kívül gyalogosok detektálására! Úgy tűnik ez az Ubernek is leesett.
    4. Neeeeem! :) Ez a pont eredetileg nem arról szólt, hogy én mit hibáztam, (de köszönöm, hogy újra felhoztad, és lehetőséget biztosítasz, hogy újra elnézést kérjek! :) hanem arról, hogy itt zéró tudással és tapasztalattal vered a nyálad, és még tuskóskodsz is. Biztos, hogy ebben a stílusban akarod folytatni? Én csak röhögök rajtad, kiválóan elszórakozom. Kérlek ne hagyd abba!!! XD
    5. "Kérem a referenicát hogy mit értettem volna félre. Enélkül ez csak a szokásos üres állításod."
    Nemárneee! Most komolyan elnézést fogsz kérni, ha újra belinkelem azt a 3 hsz-t ami mutatja, hogy hol hibáztál!!!!???XD Eddig miért nem tetted??? Amikor 10X esélyt adtam! :O
    "Hol van beírva? Ne már, megint? De legyen: #18, #26, #30 " Ez a #116-ban volt. És lásd még #32 és a #38 Akkor most elölről kezdődik a ciklus? XD
    6. "Hol van ebben hogy tesztelés? Utcára vitték."
    :O :O :O Őőőőő, talán "félkész", meg "teszt eszköz"!?
    LOL, Embeeer, ezt frankón nem hiszem el! Most komolyan azt nem látod, ami oda van írva!!!??? Jééézus! Ez kész, megyek kajálni!
    Ne haragudj továbbra sem érdekel, hogy az ABS az ESP, vagy bármelyik hárombetűs biztonsági rendszert ezután hogy baxta el a gyártó és kellett a szériakocsikat visszahívni. Értem? Maradjunk a tesztelésnél, mert az L3 a kocsik még itt tartanok. OK?
    "Úgy gondolod ilyen logika mentén mindig tehetsz egy valótlan állítást majd visszaszívod hogy tulajdonképp eredetileg volt más állításod is ezen kívül? OK. De akkor ismerd el hogy a fenti állításod hibás, és ezek szerint nem is a témához kapcsolódik, csak úgy bedobtad."
    Miért lenne hibás? Mutattál a fejlesztés során bekövetkező halálso balesetet?
    Nem.
    Nincs több kérdésem.
    "Az ivás(mobilozás) még szándékos volt, de az eredmény már nem állt szándékodban."
    Annyiban igazad van, hogy ugyan az ivás is pont azért tiltott mert korlátozza emberünk cselekvő képességét, ahogy a mobilozás is a figyelmét, ezért eleve tiltott. És az aktust magát átrakták a szándékos bűncselekmény kategóriájába.
    Namost tartok tőle, hogy ezt sem azért tudod, mert utánanéztél, hanem mert ráhibáztál. De tudod mit, jó napom van, ha így utólag küldesz egy linket,amiben ezt bemutatod elhiszem neked. ;) Hajrá!
    7. "Helyes, bár én nem szoktam a kérdés szempontjából irreleváns témát bedobni terelődés céljából."
    Nem hiszem, hogy irreleváns lenne, mutatja, hogy mikorra pótolják a házijukat a törvényhozók. Nem tudom kinek akarsz imponálni ezzel a durcás kiscica hozzáállással, amúgy nagyon cuki! XD
    8. "Én úgy vélem a 3. irányba tendálsz, tehát ott tartunk hogy a saját bevallása szerint is információhiányos és képzelten laikus szerint(ez lennél te) lehet hogy nem jól döntött a szakemberek akik rendelkeztek az összes elérhető információval. Ezzel nincs is gond, az ilyen magánvélemények értéke alapból 0 közeli, ami akkor emelkedne ha tudnál mögé tenni olyan tény adatokat ami alapján mégis hibásnak tűnik a jogi szakértő döntése."
    LOL és akkor te most melyik kategória vagy, csak nem a szakértő, meg a jogász!? XD
    Leírtam a véleményemet és annak szintjét korábban, nem kívánom változtatni, olvad vissza, ha elfelejtetted volna.
    9. Ebbe a pontban tudtommal nem kívántam beleszállni eleve. XD
  • defiant9 #141
    1. Logikából még mindig egyes vagy. Az nem ellentmondás ha nincs jogszabály és ezért nem ítélnek el valakit. Az Uber nem követett el bűncselekményt, legalábbis az ismert tények alapján ezzel megalapozottan nem lenne vádolható.
    2. "Marhára nem tudhatod, hogy az ügyésznél milyen anyagok vannak és milyenek nincsenek és hogy ezek hogy viszonyulnak a VW ügyben folytatott vizsgálat során előkerült dokumentumok súlyához. "
    Ezek szerint te tudod, és ezért hoztad fel mint releváns analógia? Vagy csak tippelgetsz és ugyanilyen alapon O.J. esetét is felhozhattad volna? ha az előbbi akkor nosza rajta, mutasd meg. Az egyébként világosan látszik hogy nincs szándékos csalásra utaló tény az Uber ügyben, ilyet még te magad sem vetettél fel eddig. Tényleg egyre szánalmasabb ahogy ilyen logikai bakikba lépsz bele újra és újra.
    3. Tehát nem tudsz linket ahol egy bonyolult körforgalom tesztelhető lenne.
    "mellette miért NEM kell egyszerűbbeket"
    Szokásos szalmabáb érvelésed, másra nem nagyon futja. Én végig azt mondtam hogy párhuzamosan tesztelnek VR, tesztpálya, és közúton. Egyszerűbb eseteket lehet tesztpályán is, ezen már sokan túl vannak, de persze regressziós céllal is teljesen legitim a zárt pálya.
    "így csak a tiédhez igazítom az én érvelési szintemet. "
    Én mutattam egy körforgalmat, nem tudtál rá zalazone linket adni, tehát buktad. Nem tudod bizonyítani állításod miszerint a legrészletesebb tesztelésre is alkalmas a zone. (a legrészletesebb azt jelenti hogy teljes részletesség, bármilyen teszteset). Ez egyébként nyilvánvaló egy kisiskolásnak is, csak a magad fajta csökönyös ragaszkodik ahhoz hogy minden is tesztelhető egy épített pályán. Trivialitás hogy erős korlátati vannak.
    "Pl. Uber?"
    Az Uber jelneleg közúton tesztel. Vagy ezek szerint a trend már megfordult, és nem az aktualitásról beszélsz? És a trendszerű eleve akkor lenne ha a cégek sorozatosan térnek vissza a tesztpályára a közút helyett, ezzel szemben te 0 példát tudtál adni. Lol. Az számszerűsíthető trend az hogy egyre több gyártónak van olyan liszensze ahol már safety driver sem kell, elnben senki nem adja vissza közúti liszenszét hogy akkor mostantól elég a tesztpálya. Ez egy szükségszerű következménye annak hogy egyre fejlettebb a SW állapota (de egyébként a teszt mérföldek töredéke(mondjuk 10%) csak driverless, mert éretlmetlen 120-adszor is letesztelni amin szinte biztos átmegy a járgány, hanem olyan helyzetbe tennék a kocsit ami valós kihívás, ez esetben pedig kell a safety driver hogy közbenyúljon. Ahogy mondtam leghasznosabb az a teszt ahol közbenyúlt, mert az kihoz egy hibát, ha Rafaella belefékezett volna akkor lett volna alkalmuk a fejlesztőknek javítani a hibát, fatalitás nélkül.
    4. Itt már rég nem arról beszélünk hogy eredetileg hibáztál. A téma az hogy a hibád belátása után miért tettél még 10 hsz. azzal hogy te mennyire is képzett vagy a témában hozzám képest? Vagy akkor azt is belátod hogy hiba volt ezen rugózni, mert valójában a mutatott képességeid alapján sorozatosan értelemezed félre a jogszabályokat?
    5."Tesla kommunikációja félreérthető, félre is értetted,"
    Kérem a referenicát hogy mit értettem volna félre. Enélkül ez csak a szokásos üres állításod.
    6. Tényleg képtelen vagy felfogni hogy az állításod nem csak a tesztelésre és nem csak halálesetre vonatkozott? Újra:
    "számukra megengedhetetlen volt, hogy félkész, vagy olyan teszt eszközöket vigyenek az utcára, amelyek önmaguk is balesetveszélyesek"
    Hol van ebben hogy tesztelés? Utcára vitték. Épp a tesztelés elégtelenségét mutatja az hogy nem volt ebből baleset(akár halálos) teszt fázisban, úgy gondolták hogy eleget tesztelték, mehet a közútra, ott meg már voltak fatális esetek, ha úgy tesztelnek mint a waymo hogy millió mérföldeket letolnak közúton úgy hogy van aki vészfékez az ABS helyett akkor nem keltet volna visszahívást csinálni.
    Egyébként nehogy azt hidd hogy az ABS-re vagy annak a vezérlő SW-ére van valami részeltesen kidolgozott szabvány amit implementálni kell és garantált a pipa. A szoftver jelleg miatt ilyen elvi szinten sem lehet, az egyik programban ilyen algoritmusok vannak a másikban más szubrutinok, ez nem szabványosítható, mind egyedi fejlesztés, az egyik bugos a másik nem. Fogd fel hogy nem a kitalált ABS elvvel van a gond hanem a konkrét szoftverrel, ez nem is létezett akkor amikor az első ABS-eketet megalkották, hogy tudták volna évtizeden át tesztelni?
    "Ne mosd össze a dolgokat!"
    Ne próbálj meg kihátrálni az állításod mögül.
    Ja és a GM akkor most hagyományos autógyártó vagy nem? Erre még mindig képtelen vagy választ adni.

    "Az eredeti kijelentésem a tesztelésről, fejlesztésről szólt. Igen vannak itt öngólok"
    Úgy gondolod ilyen logika mentén mindig tehetsz egy valótlan állítást majd visszaszívod hogy tulajdonképp eredetileg volt más állításod is ezen kívül? OK. De akkor ismerd el hogy a fenti állításod hibás, és ezek szerint nem is a témához kapcsolódik, csak úgy bedobtad.

    "Te most már megint miről beszélsz it egyáltalán!!!??? :O"
    Arról hogy (leginkább)akkor mész böribe ha szándékosan tettél valamit ahogy ezt Rafaell(a) tette, az emberölése nem volt szándékos(tudatos) nem akarta megölni Herzberget(vagy bárki mást) de az hogy a mobilját nézte igen, ha csak lassúak a reflexei abban már semmi szándékosság nem lett volna, akkor jó eséllyel megússza böri nélkül. A két fogalom egyszerre létezik az hogy iszol az szándékos bűncselekmény, de a halálos gázolás mint eredmény formája gondatlanság. Az ivás(mobilozás) még szándékos volt, de az eredmény már nem állt szándékodban.

    7. "Akkor én is így állok hozzá, ha valamit kérsz. ;)"
    Helyes, bár én nem szoktam a kérdés szempontjából irreleváns témát bedobni terelődés céljából.

    8. 3 lehetőséged van: Kijelented hogy az ügyész álláspontja helyes, vagy azt hogy hibás vagy azt hogy nem tudod eldönteni. Melyiket választod?
    Tehát nincs erre válaszod, vagy nem mered leírni? Én úgy vélem a 3. irányba tendálsz, tehát ott tartunk hogy a saját bevallása szerint is információhiányos és képzelten laikus szerint(ez lennél te) lehet hogy nem jól döntött a szakemberek akik rendelkeztek az összes elérhető információval. Ezzel nincs is gond, az ilyen magánvélemények értéke alapból 0 közeli, ami akkor emelkedne ha tudnál mögé tenni olyan tény adatokat ami alapján mégis hibásnak tűnik a jogi szakértő döntése. A dolgozó levél és az NTSB jelentés ilyen szempontból egyáltalán nem kérdőjelezi meg az ügyész döntését, a VW per mint precedens becitálása meg totál vakvágány, azzal magad járattad le leginkább.

    9.Tehát leírtál egy számot ami bizonyítottan valótlan volt. Ezt azért nem vagy hajlandó elismerni mert egy új addicionálisan általad létrehozott pontról nem kívánok vitaszálat nyitni, amiben eleve el akartad terelni a témát és a saját definiciód szerint is csak + "Extraként kérlek fejtsd ki".
    Eredmény, ezt a pontot buktad. Az extraként létrehozni kívánt pontban pedig én semmiféle állítást nem tettem, tehát ez 0. Így szumma újabb mínuszolásod van :)
  • NEXUS6 #140
    1. Összefoglalnám röviden. Ahogy kifejtettem, hogy korábbi nyilatkozataidnak megfelelően szerinted nem ellentmondásos az a helyzet, hogy egy cég az emberek beleegyezése és konkrét jogi szabályozás nélkül kísérletezik rajtuk. Miközben az NTSB felhívta a jogi szabályozás, biztonsági szabványok előkészítéséért felelős NHTSA figyelmét az átfogó jogi szabályozással kapcsolatban felmerülő elmaradására, aki erre azt válaszolja, részben a te gondolatmeneteddel összhangban, hogy tisztában van ezzel, de nem akarja a túl korai szabályozókkal lasítani a fejlesztést. De szerinted ebben nincs semmi ellentmondás, gyak a jogállamisággal ellentétes dolog, jól értem?
    2. "A VW esetén dokumentumokkal bizonyítható a szándékos csalás ezért csapott le rájuk az ügyészség az Uber esetén ilyen bizonyíték nincs. " Ez neharagudj de hasbaakasztás! Marhára nem tudhatod, hogy az ügyésznél milyen anyagok vannak és milyenek nincsenek és hogy ezek hogy viszonyulnak a VW ügyben folytatott vizsgálat során előkerült dokumentumok súlyához. Egy mondatot tudhatsz, hogy az ügyész nem talált a cég esetében büntetőjogi felelősséget. Pont.
    "Az hogy szerinted a politika nyomatja a gyártókat lenne a közös nevező az éppen gyengíti az álláspontod, mert akkor mindkét eset ugyanolyan kimenetellel kellett volna hogy záruljon. Újabb logikai baki amit produkálsz."
    Érdekes a dolog mert a VW-n kívül a következő gyártók nevei merültek még fel a teljesség igénye nélkül, Mercedes, Suzuki, Mazda Yamaha, Mitsubisi és a Fiat-Crysler. Tudtommal semelyik más nagyvállalatot nem támadták be olyan mértékben, mint akkor a világ legnagyobb autóipari konszernjének számító VW csoportot, aki történetesen nem amerikai, hanem német. Nyilván nincs itt semmi politika. ;) ha az Uber történetesen német cég lenne, akkor is megússza a balesetet vád nélkül, annak ellenére, hogy az NTSB jelentésben xarrá savazták. Szerinted hogy működik ez a világ? Gondolom vélemyényed szerint az amerikai jogi és politikai rendszer a világon a legtisztább és bárminemű részrehajlás természetesen el nem képzelhető. ;)
    3. "Rendben maradjunk. Akkor kérem erre a városi körforgalomra mutat zalazone linket:"
    Várjál várjál várjál, Mutatok jobbat, fogd meg a söröm! XD

    Te hogy tudod Indiában mikor kezdi meg a közúti tesztelést az Uber? XD
    "Rendben, a tesztprogramom az hogy a fenti kereszteződést több száz különféle járművel lefuttasd, mondjuk 1 óra alatt. Kivitelezhető ez a zalaozne-on, vagy bármely más létező tezsztpályán?"
    Ha megindokolod, hogy egy L3 kocsinak miért kell ezt a világon ritkaságszámba menő bonyolultságú feladatot abszolválnia egy tesztpályán és mellette miért NEM kell egyszerűbbeket és inkább kiküldeni a közútra, akkor már válaszolok is! ;)
    "Tehát neked nincs válaszod, elérhetetlen referenciára mutatsz. Tényleg ide süllyedt vitakultúrád? Én meg írjam be hogy akkor kérdezd meg a választ a quora-n? Szánalmas vergődés amit produkálsz."
    Így van valóban az! Tekintve, hogy te szinte semmilyen referenciát nem szoktál mutatni, így csak a tiédhez igazítom az én érvelési szintemet. Remélem azért nem veszed zokon! ;) Ja, amúgy melyik link volt elérhetetlen!? :O
    "Tehát van az állításom miszerint már ott tart egyre több gyártó hogy safety driver sem kell a teszteléshez(így ez egy trend), ezzel szemben a te állításod az lenne hogy kezdenek ezek visszatérni a tesztpályára? Kérem megnevezni azt a gyártót(pl. a waymo) vagy bárki más aki rendelkezett a liszensszel de mégis abbahagyta a közúti tesztet és visszatért a tesztpályára."
    Pl. Uber?
    "Az én állításom az hogy egyre több gyártó kéri/kapja meg a safety driver nélküli közúti tesztelési liszenszt. Párhuzamosan futnak a VR-ben és a tesztpályán is."
    Igen van ilyen folyamat is, de lássuk azt, hogy mivel eddig gyak elmismásolták a szükséges minimális fejlesztési környezet kialakítását, gyak a tesztpályákét, ezért költséghatékonyságból is vitték az utakra, amely a szakértők szerint és ellentétben a te állításaiddal, sok szempontból nem ideális tesztkörnyezet!
    4. Szuper, azért kíváncsi vagyok meddig rugózol még ezen. ;) Én a magam részéről beláttam a hibámat, amihez hozzájárult, hogy azért van hozzá hátterem, hogy észrevegyem, hogy hibáztam, meg vitakultúrám hogy beismerjem a tévedésem. Ideje lenne, hogy demonstráld hogy te is rendelkezel ezekkel a képességekkel!
    5. És láss csodát itt az alkalom. Itt a lehetőséged, hogy beismerd, hogy benézted a vita témáját, amivel indirekt bizonyítottad a bíróság álláspontját, hogy a Tesla kommunikációja félreérthető, félre is értetted, plusz még vádaskodtál is. Szal lehet beismerni és elnézést kérni, ahogy az egy kultúrált vitaképes ember megteszi. Hajrá!
    6. "Nem. Eleve mi az hogy ABS kifejlesztése? Ez nem egy egyszeri esemény volt a történelemben, számos gyártó számos típust fejlesztett. Az is az ABS fejlesztés volt amikor vezérlőszoftvert kapott. Erre pedig kaptál refenciát hogy balesetveszélyes volt."
    A kijelentésed elsőrészével egyetértek, ennek ellenére, hogy elhúzódó volt és több gyártót is érintett én nem tudok olyan esetről, amikor a tesztelés során halálos balesetet okoztak volna. Továbbra is kérném a forrást, ha máshogy tudod.
    A második részsét illetően viszont csúsztatsz! Te egy bevezetett, engedélyezett termék visszahívásával kapcsolatban küldtél linket, ha jól emlékszem. Nem ez volt a téma, hanem a teszt lefolytatása. Ne mosd össze a dolgokat!
    "Az eredeti állításodban nem volt ilyen kittétel hogy egy. Meg akkor mondjuk azt hogy egy önvezető gyártó több éves halálos balesete ugyanúgy irrelváns. Ismét csak öngólokat lősz a gyenge logikai képességeid miatt."
    Az eredeti kijelentésem a tesztelésről, fejlesztésről szólt. Igen vannak itt öngólok, főleg szövegértelmezés tekintetében. Újra kérlek, hogy olvasd el az eredeti kijelentésemet és próbáld végre úgy érteni ahogy leírtam és ne a saját fejed után. Nagyon megköszönném, ha ez végre sikerülne!
    "Vicces vagy amikor azt hiszed hogy na most aztán igazad van. Nem a szándékos emebrelölés volt amiről beszéltem(szalmabáb érvelési hibát követtél el ismét) hanem a szándékosság maga (gyk.: ez egy nagyobb halmaz, aminek része a szándékos emberölés), de ugyanúgy ott van a szándékosság abban is amikor nem figyelsz és ezzel veszélyeztetsz, akár meg is ölsz valakit. Ilyenért böri szokott járni, ebbe tartozik Rafaella is....."
    Te most már megint miről beszélsz it egyáltalán!!!??? :O
    "A bűnösség büntetőjogi fogalom, amely kifejezi a bűncselekmény alanyának az elkövetési magatartáshoz és annak következményeihez való tudat, akarati-érzelmi viszonyát.

    A bűnösség kategóriái a szándékosság és a gondatlanság. Ha az elkövető tekintetében sem szándékosság, sem gondatlanság nem állapítható meg, úgy a bűnösség kizárt.

    Szándékosság: olyan magatartás, melynek következményeit tanúsítója kívánja, vagy e következményekbe belenyugszik.
    Gondatlanság: olyan magatartás, melynek lehetséges következményeit tanúsítója előre látja, de könnyelműen bízik azok elmaradásában, vagy a következményeket azért nem látja előre, mert a tőle elvárható figyelmet vagy körültekintést elmulasztja."
    Wiki

    "Ezt a logikát nem is igazán értem. Ha az Uber bűnösségéről papír lenne akkor rá lehetne tolni a felelőség akár jelentős részét, ellenkező esetben éppen hogy Rafinak marad a nagyobb szelet. Olyan eset is lehet hogy meghal valaki és senki sem bűnös, ez nem ellentmondás, sőt, egész gyakori kimenetel. Rafi azért nem áll olyan jól meglátásom szerint, hacsak nem prezentálnak valamit amiből tényleg az jön le hogy gondolhatta úgy hogy azért ültették oda hogy perceken át a telefonját bámulja vezetés közben."
    Valóban lehet olyan eset, hogy meghal valaki, de senkit nem találnak bűnösnek, de azért ember halál esetén hivatalból vizsgálják, a bűntetőjogi felelősséget. Az, hogy az ügyész végül nem vádolta az Übert nem jelenti azt, hogy az NTSB jelentésben feltárt hiányosságok, körülmények valótlanok és nem lehet őket figyelembe venni. Másrészt pont ez vezethet el ahhoz, hogy eljárási hibára is hivatkozhat akár a védő és újra vizsgálják majd az Über büntetőjogi felelősségét.
    7. Ha nem hát nem. Akkor én is így állok hozzá, ha valamit kérsz. ;)
    8. Őöööö, had kérdezzem meg, hogy neked mint a jog nagy tudósának, mi nem volt érthető, abban amit már 20 hsz óta próbálok veled megértetni!? :O Itt is kérlek nyilatkozzál, hogy nem volt világos amit írtam, vagy csak trollkodsz. Mert asszerint állok hozzá.
    9. Bocs, de amíg te nem veszel részt az én hülye játékomban (7.) addig én sem a tiédben. Ennyi. De nyomassad csak, több mint röhejes, amit írsz!
  • defiant9 #139
    1. Akkor ennyi, ha nem tudod elmondani hogy az adott válaszban konkrétan mi a hiba akkor buktad ezt a pontot is. Mellesleg ha szerinted van jogi ellentmondás akkor talán meg kellene mutatni hogy mi az, nem megint megfordítani a bizonyítási kényszert.
    2. Tehát az állításod nem tudod alátámasztani. A VW esetén dokumentumokkal bizonyítható a szándékos csalás ezért csapott le rájuk az ügyészség az Uber esetén ilyen bizonyíték nincs. Az hogy szerinted a politika nyomatja a gyártókat lenne a közös nevező az éppen gyengíti az álláspontod, mert akkor mindkét eset ugyanolyan kimenetellel kellett volna hogy záruljon. Újabb logikai baki amit produkálsz.
    3. "Nézd én maradnék egy komplex városi közlekedés jelentette kihívás szimulálásánál."
    Rendben maradjunk. Akkor kérem erre a városi körforgalomra mutat zalazone linket:

    "A tesztpálya ugyan alkalmas arra, hogy a legrészletesebb tesztprogramot is lefuttassák"
    Rendben, a tesztprogramom az hogy a fenti kereszteződést több száz különféle járművel lefuttasd, mondjuk 1 óra alatt. Kivitelezhető ez a zalaozne-on, vagy bármely más létező tezsztpályán?
    "Szal röviden a fentieket kérd légyszi azoktól a cégektől, akik a ZalaZonet tesztelésre igénybeveszik."
    Tehát neked nincs válaszod, elérhetetlen referenciára mutatsz. Tényleg ide süllyedt vitakultúrád? Én meg írjam be hogy akkor kérdezd meg a választ a quora-n? Szánalmas vergődés amit produkálsz.

    "Te egy olyan pályát kértél, amely alkalmas a teljes tesztelésre. Megkaptad. "
    Ezt majd meglátjuk, eddig ott tartasz hogy amire nem alkalmas arra azt mondtad hogy nem érdekes mert nem városi, ezzel akkor rögtön el is buktad a tesztesetek egy jelentős részét, de érdeklődve várom a körforgalmas teszthelyszíned bemutatását. A valóságban millió szituáció van és pont az az egyik fontos eleme hogy olyanok is előjönnek amire senki nem gondolt.

    "Erre volt a válaszom a néhány link."
    Tehát van az állításom miszerint már ott tart egyre több gyártó hogy safety driver sem kell a teszteléshez(így ez egy trend), ezzel szemben a te állításod az lenne hogy kezdenek ezek visszatérni a tesztpályára? Kérem megnevezni azt a gyártót(pl. a waymo) vagy bárki más aki rendelkezett a liszensszel de mégis abbahagyta a közúti tesztet és visszatért a tesztpályára.
    Az én állításom az hogy egyre több gyártó kéri/kapja meg a safety driver nélküli közúti tesztelési liszenszt. Párhuzamosan futnak a VR-ben és a tesztpályán is.

    "Ember szerinted honnan indult a vita!? Ne fárassz már!"
    Itt nincs válaszod.

    4. "Hogy lehetséges? Mondjuk figyelmetlenség?"
    Tehát elolvastad a jogszabályt és nem vetted észre hogy az a cserbenhagyásról szól. Aztán hogy erre rámutattam akkor beidéztél helyette egy másikat ami meg csak akkor él ha megszegsz elkövetesz egy moving violation-t (stop vagy iskolabusz tábla figyelmen kívül hagyása, piros lámpa, stb.). Ez persze ugyanúgy nem illik az esetre, mert ezek sem következtek be. Akkor megállapíthatjuk hogy jogszabályok kapcsán sorozatosan figyelmetlen vagy? Elelnben velem, aki ránézésére észreveszi ezeket a triviális hibákat. Illetve már többször megkérdeztem hogy végülis mivel, kit, miért vádolnál, de továbbra is ignorálod a kérdést. Nem gondolod hogy ez gerinctelen viselkedés?
    5. Minden bizonyításod végén ott volt a cáfolat. Most már nem tudsz más tenni csak szajkozód hogy bizonyítottad. Ezt így buktad, a cáfolatra kellett volna reagálnod.

    6. "Szal az ABS kifejlesztése során közúti balesetre vonatkozó adatot te sem tudsz, nem mutattál be. Tehát a kijelentés ezen részt elfogadod."
    Nem. Eleve mi az hogy ABS kifejlesztése? Ez nem egy egyszeri esemény volt a történelemben, számos gyártó számos típust fejlesztett. Az is az ABS fejlesztés volt amikor vezérlőszoftvert kapott. Erre pedig kaptál refenciát hogy balesetveszélyes volt.

    "Egy forgalomba hozott termék visszahívási ügyét továbbra is irrelevánsnak tartom a tesztelési módokról szóló vitát illetően."
    Az eredeti állításodban nem volt ilyen kittétel hogy egy. Meg akkor mondjuk azt hogy egy önvezető gyártó több éves halálos balesete ugyanúgy irrelváns. Ismét csak öngólokat lősz a gyenge logikai képességeid miatt.
    Csak az ABS kapcsán sok milliós visszahívás darabszámokról beszélünk:
    SPOILER! Kattints ide a szöveg elolvasásához!
    "A recall was enforced earlier this year over certain Hyundai and Kia models with an ABS module that would catch on fire."
    "NISSAN ANTI-LOCK BRAKE (ABS) ACTUATOR SAFETY RECALL"
    "FCA has decided that a defect, which relates to motor vehicle safety, exists in certain 2012 through 2015 model year
    Dodge Journey vehicles. The problem is... Anti-Lock Brake System (ABS) control module "
    "Ford Recalls 600,000 Vehicles ..can significantly slow or stop the action of the ABS valve, leading to braking problems. So far, two injuries have been linked to the issue."
    "Chevrolet Silverado Pickup Trucks Recalled for Faulty ABS Indicator Light"
    "Toyota is voluntarily recalling 437,000 hybrid models including the 2010 Prius and 2010 Lexus HS250h. The automaker says both models need a software upgrade to the anti-lock brake system (ABS)"
    "more than 200,000 Corsa C models were recalled in 2007 following yet another Watchdog investigation into fires caused by water penetrating the ABS unit and causing electrical shorting."
    "Volkswagen is issuing a global recall for 766,000 cars due to an issue with anti-lock brakes is a thermomechanical overload in the control unit for the ABS and ESP


    "Ember, na itt ütközik ki, hogy jogi alapkategóriákkal nem vagy tisztában! A szándékos emberölés, amikor valamiért, bosszú, nyereségvágy, hirtelen felindulás direk, szántszándékkal, a másikat meg akarod ölni!!!!"
    Vicces vagy amikor azt hiszed hogy na most aztán igazad van. Nem a szándékos emebrelölés volt amiről beszéltem(szalmabáb érvelési hibát követtél el ismét) hanem a szándékosság maga (gyk.: ez egy nagyobb halmaz, aminek része a szándékos emberölés), de ugyanúgy ott van a szándékosság abban is amikor nem figyelsz és ezzel veszélyeztetsz, akár meg is ölsz valakit. Ilyenért böri szokott járni, ebbe tartozik Rafaella is. A nem szándékos cselekedetért nem szokás börtönt adni, tipikusan utakon ilyen a figyelmetlenség. Az ittas/kábszeres vezetés közbeni halálokozás pedig egy tipikus eset, ami szándékos bűncselekmény, mondván hogy tudnod kellett hogy mivel jár az ivás.

    "És továbbra is azt mondom, hogy azzal, hogy az ügyész nem állapított meg semmilyen büntetőjogi felelősséget az Ubernél, pont ezzel ad szabadkezet Rafaella védőjének, hogy mindent, a lehető legtöbbet a cégre tolja."
    Ezt a logikát nem is igazán értem. Ha az Uber bűnösségéről papír lenne akkor rá lehetne tolni a felelőség akár jelentős részét, ellenkező esetben éppen hogy Rafinak marad a nagyobb szelet. Olyan eset is lehet hogy meghal valaki és senki sem bűnös, ez nem ellentmondás, sőt, egész gyakori kimenetel. Rafi azért nem áll olyan jól meglátásom szerint, hacsak nem prezentálnak valamit amiből tényleg az jön le hogy gondolhatta úgy hogy azért ültették oda hogy perceken át a telefonját bámulja vezetés közben.
    7. Ez volt a kiinduló felvetésed:
    7. Extraként kérlek fejtsd ki álláspontodat atekintetben, hogy a már létező LVL2 szintű szabályozás után, mikor ér oda a jogi környezet, hogy az LVL3 szintű autók forgalomba hozását, illetve a már forgalomba hozott ilyen járművek kikapcsolt képességeit a felhasználó és a cég aktiválhassa? Köszönöm.
    Ere mondtam hogy én nem kívánok a jövőbeli teoretikus kérdésekkel foglalkozni, az Uber-re az adott jogi környezetben mondták hogy nem felelős, teljesen mindegy hogy milyen lesz a jövőbeli szabályozás, ez nem visszamenőleges hatályú. Továbbra sem kívánok ilyen feltételezgetésen alapul témába belemenni.
    8. "Szal az hogy elismerem, hogy az ügyész álláspontja lehetséges jogilag"
    3 lehetőséged van: Kijelented hogy az ügyész álláspontja helyes, vagy azt hogy hibás vagy azt hogy nem tudod eldönteni. Melyiket választod?
    Az én állításom az hogy mivel hozzártő szakemberek és nem látszik semmi ami arra utalna hogy tévedett volna így a döntése igen nagy valószínűséggel(>95%) helyes. A te tipikus sunyulásod ilyenkor az szokott lenni hogy tulajdonképp már nem is mondasz semmit határozottan, csak egy alátámasztás nélküli véleményt fogalmazol meg.
    9. Leírtam, az adott pont nem törvénysértés. Ezt nem tudtad megcáfolni. Tehát a Majd 15 már csak 10. Akkor miért nem ennyit írtál? Végülis megmondanád akkor jó közelítéssel hogy hány féle törvénysértést is követett el Raffela amivel vádolják? Amit eddig mondtál az láthatóan téves.
  • NEXUS6 #138
    1. Nem tudom melyik hozzászólásomra reagáltál. Én kevésnek érzem ezt az egy mondat erejű, minden mélyebb összefüggést nélkülöző választ, de ha nem akarsz meggyőzni, az a te dolgod. Mit kérdezzek meg mégegyszer, másképpen? :O
    2. "Kérem a linket amiből kiderül hogy az Uber szándékosan megtévesztő/hamis információkat adott a hatóságnak."
    Ne szaladjunk ennyire előre! Nézzük az emissziós botrányt. Mi a közös mintázat? Politika valamilyen szempontok szerint nyomatja a gyártókat, fejlesztőket, amelyek a megkívánt dolgokat bizonyos szoftverekkel, bizonyos körülmények között produkálják. Az eszközöket az utcára bocsájtják, minden nagyon jó,mindenki elégedett. Aztán egy eseménynél kirobban, hogy az eszköz nem mindíg képes hozni a paramétereket, a politikusok/hatóság meg ugyan tadták ezt, de nem tettek semmit ellene.
    Feltűnöen hasonló minta. Arizóna állam kormányzója behívja a AV kocsik tesztelőit egy viszonylag laza szabályozással. A hatóság folyamatosan késlelteti a kocsikra vonatkozó szabályozást, az Ubernél meg tudják, hogy biztonsági szempontból nem kerek a tesztelés. De mindenki megúszásra játszik. Aztán beüt a krach. Ezt mind feltárta az NTSB jelentés, ott van feketén fehéren. Nem kell idáznem. Mégegyszer.
    3. "Tehát ez nincs rajta. Hogyan legyen biztos a fejlesztő hogy az ilyen extrém egyedi útszakasszal is megbírkózik a rendszer?"
    Nézd én maradnék egy komplex városi közlekedés jelentette kihívás szimulálásánál. Szerintem egy jól kiépített, alacsonyforgalmú, kereszteződések, bonyolult forgalmi megoldások nélküli vidéki hegyi úton történő közlekedés önmagában nem kell hogy extra kihívást jelentsen. Kérném a részletes kifejtésedet, ha ezzel nem értesz egyet.
    "Nem válaszoltál a másik részére: "kérem a hivatkozást miszerint a teljes gépjármű, gyalogos, biciklis, biciklist toló gyalogos, stb. objektumkészelt is gyorsan rendelkezésre áll, az összes lehetséges közúti munkavégzéssel, napsütés irányszöggel, intenzitással, időjárással, stb."
    Talán elkerülte a figyelmedet, ezért beidézem magam: Hát itt van ugye az eb elhantolva. Amíg nincs olyan, hogy 3-as szintű önvezető technológia, ennek nincsenek meg a szabványai, kritériumai, addig az egyes gyártók tesztprogramja nagyvalószínűséggel eltérő. A tesztpálya ugyan alkalmas arra, hogy a legrészletesebb tesztprogramot is lefuttassák, de a gyártón múlik, hogy mennyire megy el az igényességgel. A viszonylag laza közúti tesztelési követelmények sem írnak elő túl konkrét, és szigorú követelményeket, amely viszont egy szint alatt jelentős kockázati tényezőt jelent, lásd Über. Szal röviden a fentieket kérd légyszi azoktól a cégektől, akik a ZalaZonet tesztelésre igénybeveszik.
    "Az hogy lehet valamit rajta tesztelni, közel sem jelenti azt hogy bármit lehet tesztelni ami közúton előfordulhat. Ez trivialitás, az hogy nem vagy hajlandó elismerni csak a saját makacsságodat bizonyítja."
    Te egy olyan pályát kértél, amely alkalmas a teljes tesztelésre. Megkaptad. Az, hogy tesztelnek-e is rajta, vagy nem nem, ez egy érdekes kérdés, tekintve, hogy sajnos ilyen előírás, kötelezettség nincs, ettől kezdve ez önkéntes, és az adott cég fejlesztőin múlik. Szóval forduljál hozzájuk bizalommal. Én a szabályozás, a követelmények és a szabályozók egyöntetűségét kérem a jelenlegi rendszeren számon, felvetve, hogy a lehetőség adott, az utcai tesztek helyettesítésére a pályán. Ne haragudj, de triviális, hogy nem léttező előírások betartásáról nyilván kevés anyag áll rendelkezésre.
    "Mi az állításod? Ne sunyulj hogy megint csak ködösen kérdezel, legyen annyi vér a pucádban hogy állítasz valamit."
    Elég rövid az eszed, úgy tűnik:
    Én: "A trend tehát az utóbbi években, gyak az Uber baleset óta megfordulni látszik, az autók kezdenek visszatérni a most már megfelelően kiépített tesztpályákra."
    Te: Na ez ismét egy full hülyeség. A trend az hogy most már safety driver-t sem tesznek a közúti teszthez. tesztpálya korábban is volt, de ahogy fejlődik a SW annál kisebb a jelentősége a közútról beszerezhető adathalmazhoz képest. Tényleg inkább csak regresszióra jó, újat nem nagyon mutat."
    Erre volt a válaszom a néhány link.

    "Nem tudom honnan veszed ezeket a végletes megállapításokat"
    Miket? Azt hogy nincs is még kész? Tény. Az hogy a megtérülése valószínűtlen? A számokból eléggé ez látszik. Az hogy nem lehet rajta minden tesztelni. Ld. fentebb."
    Ember szerinted honnan indult a vita!? Ne fárassz már!
    4. Hogy lehetséges? Mondjuk figyelmetlenség? XD Deszerintem már megköszöntem és most újra köszönöm az építő kritikádat észrevételed!. ;)
    5. Ne fárassz! Bizonyítottam X ponton hol nézted be, hol értetted félre az eredeti kijelentéseket. Hol gyökérkedtél alaptalanul. Nem akarod elfogadni. Ennyi. Nyilván te is jól tudod, hogy bocsánatot kéne kérni, most sem késő! ;)
    6. Állításom ez volt: "Az autógyártók új biztonsági eszközeik kifejlesztésével akár évtizedeket is eltöltöttek (lás ABS, automata fék, ESP, stb), és számukra megengedhetetlen volt, hogy félkész, vagy olyan teszt eszközöket vigyenek az utcára, amelyek önmaguk is balesetveszélyesek."
    Nem kéne maszatolni! Szal az ABS kifejlesztése során közúti balesetre vonatkozó adatot te sem tudsz, nem mutattál be. Tehát a kijelentés ezen részt elfogadod.
    Példákat, limkeket hoztam, hogy a régi gyártók és az új gyártók fejlesztési módszerei, a biztonsághoz kapcsolódó viszonya között alapvető különbség van. Ez fenntartom, mégha estenként a régi gyártók is alkalmaznak új fejlesztési módszereket.
    Egy forgalomba hozott termék visszahívási ügyét továbbra is irrelevánsnak tartom a tesztelési módokról szóló vitát illetően.

    "Szándékos az hogy mobilodat bámulod és ezzel kockáztatsz, ezért büntetnek, nem csak azért mert neked az volt a szándékod hogy elüss egy gyalogost aki épp arra jár, mindkét rénállásban benne van a szándékosság faktora."
    Ember, na itt ütközik ki, hogy jogi alapkategóriákkal nem vagy tisztában! A szándékos emberölés, amikor valamiért, bosszú, nyereségvágy, hirtelen felindulás direk, szántszándékkal, a másikat meg akarod ölni!!!!

    "Már írtam, ha az Uber esetén ha bizonyítható hogy tudatosan olyan kockácaztot vállaltak ami nem elfogadható súlyos baleseti valószínűséget jelent akkor bűnösök. A safety driver viszont olyan szinten csökkenti a súlyos balesetek valószínűségét ami mentesíti őket. A probléma itt az volt hogy ez a safety driver nem úgy viselkedett mint a többi, nem úgy ahogy az elvárható lett volna egy biztonsági sofőrtől aki végzi a munkáját."
    Na ezzel a pár mondattal tökéletesen egyetértek. És továbbra is azt mondom, hogy azzal, hogy az ügyész nem állapított meg semmilyen büntetőjogi felelősséget az Ubernél, pont ezzel ad szabadkezet Rafaella védőjének, hogy mindent, a lehető legtöbbet a cégre tolja. A Miller levél felvetette az operátorok képzetlenségét, az NTSB jelentés felvetett egy rahedli biztonsági vonzatú hiányosságot az Ubernél.
    Ez előrevetíti, hogy Rafaellát egy jó ügyvéddel felmentik, a céget meg eleve perbe sem fogták, miközben egy nő meghalt, büntetőjogi felelősség volt. És te szt meg szép kerek dolognak tartod! ;)
    7. Szerintem van köze hozzá, ezért írtam be. Arról beszélünk tudtommal, hogy milyen előírások vannak az önvezető autókra, azok tesztelésére vonatkozóan. Ne menekülj! ;)
    8. "Akkor ennyi. Jogi szempontból helyesen döntöttek, mivel ez volt a munkájuk. Az ennek ellenkezője tehát a jogilag helyetlen felvetés, te pedig ilyeneket állítottál. Ezzel a kiinduló állításod meg is dőlt. Hurrá!"
    Jajj. Hát mint azt tudod, neked nem kell magyaráznom, de a jog nem így működik. Az ügyésznek van egy álláspontja, vádol valakit, a védőnek megint csak van egy jogértelmezése ő védi a vádlottat. A bíróság meg dönt valahogy, ami ellen lehet fellebbezni. Aztán még eljárási hibára is lehet hivatkozni és akkor kezdődik minden előröl. Szal az hogy elismerem, hogy az ügyész álláspontja lehetséges jogilag, az nem azt jelenti hogy ezzel bármi mást kizárunk. De neked, mint a jogot mélységeiben sőt söztönösen ismerő embernek ezt nyilván nem kell magyaráznom.
    9. "Ha sikerülne abszoválnod az elsőt akkor igen. De nem fog menni, már itt felsülnél, ezért meg sem próbálod. Amiket te törvénysértésnek számolsz azok nem azok. Ez ismét csak napnál világosabb, de ismét itt nem vagy hajlandó elismerni a tévedésed, és próbálsz sorozatos mellébeszéléssel látszatválaszokat adni."
    Hát ne haragudj, de tőled, mint született jogászzsenitől én ezt az érdemet nem akarnám elvenni. Szal tessék csak hajrá írjad le szépen a gondolataidat. Eddig is nagy örömömre szolgáltak! XD

  • defiant9 #137
    1. Válaszoltam erre a kérdésedre: "Szóval továbbra is kiváncsi lennék, hogy akkor szerinted nincs ellentmondás abban"
    Leírtam hogy a rendszer része hogy van baleset, emiatt nincs ellentmondás. Mi erre az érdemi ellenérved? Annyi hogy most már külső forrást követelsz hogy miért is nincs ellentmondás. WTF?
    2. "gyak a tesztelés biztonságosabbnak feltüntetése a valóságosnál"
    Kérem a linket amiből kiderül hogy az Uber szándékosan megtévesztő/hamis információkat adott a hatóságnak. Az hogy egy alkalmazott leírja a tényt hogy 15.000 mérföldenként nekimennek valaminek abban nem volt semmi új, így ez nem teremt jogalapot semmire.
    3. "Valami hasonló talán van a Zalazone-on"
    Tehát ez nincs rajta. Hogyan legyen biztos a fejlesztő hogy az ilyen extrém egyedi útszakasszal is megbírkózik a rendszer?
    Nem válaszoltál a másik részére: "kérem a hivatkozást miszerint a teljes gépjármű, gyalogos, biciklis, biciklist toló gyalogos, stb. objektumkészelt is gyorsan rendelkezésre áll, az összes lehetséges közúti munkavégzéssel, napsütés irányszöggel, intenzitással, időjárással, stb."

    "Szal röviden a fentieket kérd légyszi azoktól a cégektől, akik a ZalaZonet tesztelésre igénybeveszik."
    Hibás referencia. Az hogy lehet valamit rajta tesztelni, közel sem jelenti azt hogy bármit lehet tesztelni ami közúton előfordulhat. Ez trivialitás, az hogy nem vagy hajlandó elismerni csak a saját makacsságodat bizonyítja.

    "Hogy van ez?"
    Mi az állításod? Ne sunyulj hogy megint csak ködösen kérdezel, legyen annyi vér a pucádban hogy állítasz valamit.

    "Nem tudom honnan veszed ezeket a végletes megállapításokat"
    Miket? Azt hogy nincs is még kész? Tény. Az hogy a megtérülése valószínűtlen? A számokból eléggé ez látszik. Az hogy nem lehet rajta minden tesztelni. Ld. fentebb.

    4. Ez továbbra sem válasz. A kérdés még mindig az hogy hogyan lehetséges hogy úgy állításod szerint hogy jogilag relevánsan képzett vagy(nálam képzettebb), mégis te voltál aki benézett egy egyszerű jogszabályi értelmezést amit én tettem helyre.

    5. Én nem esetem csapdába, állítottam valamit amit nem tudtál megcáfolni, és most már abba menekülsz hogy lehet nem csak szó szerint értelmezni amire reagáltam. Lol.

    6."Édesem, had döntsem már én el hogy mit akartam írni!"
    Igen, eldöntötted mielőtt leírtad. Utólag már ezen a döntésed nem módosíthatod. Hülyeséget írtál, most ennek iszod a levét.

    "az eredeti felvetésem szempontjából irreleváns! Nem is akarok vele foglalkozni."
    Azt megértem hogy nem akarsz vele foglalkozni, a szokásos kihátrási taktikád. Az állításod hibás volt, ez tényszerű példával meg lett cáfolva. Nincs magyarázatod arra hogy miként került a balesetveszélyes SW egy hagyományos gyártó járművében a közútra.

    "nagyjából lefedi a valóságot"
    Tehát már csak nagyjából. Ismét csak a sunyi kihátrálás. Eleve mit jelent az hogy nagyjából? Maszatolás. A valóság az hogy ugyanaz a GM aki önvezetést fejleszt, százezer számra hívja vissza az autókat mert hibás ABS SW került beléjük. Számtalanszor kértem hogy magyarázd már el hogy akkor a GM hova is számít, a kérdés gerinctelen ignorlásán nem jutottál túl. Nem érzed ilyenkor hogy valami nincs rendben a vitamódszereddel? Sajnálatos.

    "van olyan kategória is hogy gondatlanságból elkövetett emberölés és nocsak Rafaellát is pont ezzel vádolják"
    Szándékos az hogy mobilodat bámulod és ezzel kockáztatsz, ezért büntetnek, nem csak azért mert neked az volt a szándékod hogy elüss egy gyalogost aki épp arra jár, mindkét rénállásban benne van a szándékosság faktora.
    Rafit azért büntethetik mert nem csak simán suta vagy lomha volt, hanem 'szándékosan' nem az utat figyelte. Az előbbiért nem járna böri, míg az utbbi esetén sanszos, akkor is ha ugyanúgy 1 ember halálával végződik. Már írtam, ha az Uber esetén ha bizonyítható hogy tudatosan olyan kockácaztot vállaltak ami nem elfogadható súlyos baleseti valószínűséget jelent akkor bűnösök. A safety driver viszont olyan szinten csökkenti a súlyos balesetek valószínűségét ami mentesíti őket. A probléma itt az volt hogy ez a safety driver nem úgy viselkedett mint a többi, nem úgy ahogy az elvárható lett volna egy biztonsági sofőrtől aki végzi a munkáját.
    7. OK. Ennek nincs sok köze az eredeti állításod alátámasztásához. Valszeg csak próbálsz topic-ot váltani.
    8. "Jogi szempontból a döntése tehát lehet helyes, még is vitatható"
    Akkor ennyi. Jogi szempontból helyesen döntöttek, mivel ez volt a munkájuk. Az ennek ellenkezője tehát a jogilag helyetlen felvetés, te pedig ilyeneket állítottál. Ezzel a kiinduló állításod meg is dőlt. Hurrá!
    9. "Én megkérdeztem, hogy akkor most mindet egyenként végig akarod jogászkodni? " Ha sikerülne abszoválnod az elsőt akkor igen. De nem fog menni, már itt felsülnél, ezért meg sem próbálod. Amiket te törvénysértésnek számolsz azok nem azok. Ez ismét csak napnál világosabb, de ismét itt nem vagy hajlandó elismerni a tévedésed, és próbálsz sorozatos mellébeszéléssel látszatválaszokat adni.