Gyurkity Péter

Bemutatkozott a Surface Duo

A Microsoft az Android mellett döntött, egyszerre két kijelző alkalmazásával.

A redmondi cég érdekesnek ígérkező megoldásáról idén több alkalommal írtunk, legutóbb például arról győződtünk meg, hogy a fejlesztés még az év vége előtt megjelenik a piacon. Most végre befutott a hivatalos bejelentés, ebből minden fontosabb részlet kiderül.

A közleményben arról olvashatunk, hogy a Microsoft a korábban kiszivárogtatott, már a név alapján is nyilvánvaló, iker-kijelzős kialakítás mellett döntött, amelyet az Android platformmal társítanak – ez utóbbi mindenképpen okos lépés, hiszen a saját mobilos ökoszisztéma visszavonultatása után csak a riválisok megoldásai közül választhattak. A Surface Duo két 5,6 hüvelykes OLED-panelre épül, ezek a Gorilla Glass támogatása mellett az 1800 x 1350 pixel felbontást nyújtják. A kijelzők kombinálásával egy jóval nagyobb, már 8,1 hüvelykes felületet kapunk, a felbontás pedig 2700 x 1800 pixelre ugrik, a megszokott 3:2-es képarány mellett. A mellékelt videón szemügyre vehetjük a külalakot, valamint a kiemelt funkciókat, amelyek közül nyilván a nagy méret és az appok összehangolt használata van fókuszban.


Érdekes módon a teljesítményt a Snapdragon 855 szolgáltatja, amely a tavalyi csúcskategóriát jelenti, bár komoly gondjaink nem lesznek a sebességgel. Az 5G támogatása hiányzik, ez legalább ennyire meglepő húzás, hiszen ezen a területen már az Apple is készül a teljes mellszélességgel való kiállásra, a lista további révén viszont 6 GB memória, egy 128 vagy 256 GB-os belső tároló, valamint egy nem túl nagy, ezúttal 3577 mAh-s akkumulátor található. Ez utóbbi a 18 wattos gyorstöltést támogatja, viszont a méret alapján nem is lett volna túl sok értelme az 5G alkalmazásának. A képkészítést egyetlen kamera révén oldják meg, a 11 megapixeles f/2.0-szenzor viszont megoldja a 4K-videók rögzítését, valamint a portrémód támogatását.

A készülék szeptember 10-én jelenik meg, addig előrendelési szándékunkat jelezhetjük a cégnek. Az ár a tároló méretétől függően 1400 és 1500 dollár, ez nem tűnik nagyon versenyképesnek.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Palinko #3
    Kapott egy egyszerű zsanért és szevasz :D
  • sárkánylovag #2
    Aztán miért nem lehetett megcsinálni hogy összeér a két felület ?
    Csinálja trapézban vagy egy trükkösebb zárral, ez így zavaró. Drága mint a hajlított és csak két teló összefordítva... rosszul.
  • BrockSamson #1
    A dupla kijelzos koncepcio mindig is tetszett, de ez mobilnak ormotlan, tabletnek viszont kicsi raadasul a zsaner miatt hasznalhatatlan elforgatva.