Gyurkity Péter

Két év múlva jön az Apple Glass

A cég idén ehelyett olcsóbb iPad-táblát mutathat majd be.

Az Apple kapcsán korábban már olvashattunk arról, hogy a szemüvegek terén is követnék a Google példáját, annak ellenére, hogy ez utóbbi cég megoldása nem bizonyult túlságosan népszerűnek, vagy éppen forradalminak. Az új fejlesztés azonban egyelőre nem bukkan fel a piacon, idén ugyanis az olcsóbb iPad friss változatát ismerhetjük majd meg.

A napokban a többször megbízható forrásnak bizonyult elemző, Ming-Chi Kuo írt részletesen az Apple várható újdonságairól, ebben pedig mindkét területet megemlítette. A szemüveg kapcsán megtudhattuk, hogy ez (szerinte) legkorábban 2022-ben láthat majd napvilágot, vagyis két éven belül nem sok újdonságra számíthatunk, ami azért érdekes részlet, mert nemrég a DigiTimes (saját forrásokra hivatkozva) ugyanerről számolt be, a The Information ugyanezen évre vetíti előre a megjelenést, míg a Bloomberg hírügynökség egy ennél is konzervatívabb, 2023-as megjelenési céldátumot említett meg a közelmúltban közzétett bejegyzésében. Bárhogy is legyen, a hivatalos bejelentés hónapokkal megelőzi majd a megjelenést, így mindenképpen időben értesülünk majd az új termék befutásáról, erről senki nem fog lemaradni.


A táblák szegmensében már idén számíthatunk némi módosításra, hiszen a gyártó az értesülések szerint készül az olcsóbb iPad friss változatának hivatalos bemutatójára, amire jó eséllyel az év második felében, esetleg az iPhone 12-generáció elrajtolásával egy időben kerítenek majd sort. Érdekesség, hogy a méret 9,7 hüvelykről egészen 10,8 hüvelykig ugorhat, bár tavaly már egy 10,2 hüvelykes példányról is lerántották a leplet, így a növekedés nem lesz annyira látványos. Továbbra is a GIS lesz az érintőképernyő beszállítója, amit az alacsonyabb árral magyaráznak, bár az egyelőre nem világos, hogy milyen megoldás keretében érnék el a méret növelését – itt a káva további lefaragása, illetve a fizikai formátum módosítása merül fel komoly lehetőségként.

Érkezőben van emellett egy 9 hüvelykes iPad Mini is, amely a tavalyi 7,9 hüvelykes változat frissítéseként futhat be, a jövő év első felében, talán a WWDC alatt. Itt az OLED helyett a Mini-LED technológiát alkalmaznák, talán a Touch ID mellékelésével, az új A14 chip társaságában.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Alexease #5
    Tuti lesz hozza almas szemuvegtorlo rongy is, eldobhato, 35 ezer/db aron :DDD
  • M2 #4
    Vicces, hogy a második kép eredetileg helyesen készült el, de valaki hibásra áttükrözte!
  • M2 #3
    Ezért megy folyamatosan az egy irányból nem átlátszó kameraüveg fejlesztése. Mert az AR szemüvegre biztos, hogy kell majd 2 kamera + egy LiDAR.

    De kell még fejlődnie az aksiknak, a jelfeldolgozó egységnek, a grafikus magoknak és a kijelzőknek is. Nem lesz ez kész 2022-23-ra, szerintem inkább 2025 lehet a legoptimistább időpont.

    "Jósoltak" már rá 2017-et, 2019-et, 2020 és 2021-et is. Lényeg, hogy mindig 2-3 év múlva jön! :-)
  • Neocortex #2
    a google szemüvege részben ott vérzett el hogy a viselőit mindenki elküldte a jó k**va anyjába, kevesen veszik jó néven ha kamerázzák. Kíváncsi leszek az almás szemcsisek is "glasshole"-nak lesznek-e titulálva
  • kvp #1
    Gondolom iGlass neven... :-D

    Egyebkent ha kepes lesz barmelyik gyarto hozni ezt a form factor-t es a teljes latomezos kijelzot, akkor vegre lesz hasznalhato AR szemuveg a piacon.