Berta Sándor

Nehéz helyzetben van a OneWeb

Úgy tűnik, hogy a vállalat kénytelen lesz elhalasztani vagy módosítani a korábbi ambíciózus terveit.

A 2012-ben alapított OneWeb műholdas hálózatot akart létrehozni a szélessávú hozzáférések biztosítására a távoli régiókban. A Softbank 2016 decemberében bejelentette, hogy egymilliárd dollárt fektet be a programba. A OneWeb további 200 millió dollárt szerzett olyan befektetőktől, amelyek már korábban is támogatták. E cégek között volt a Qualcomm, az Airbus, a Hughes Network Systems, az Intelsat, a Coca Cola és a Virgin. Az eredeti cél az volt, hogy 2021-től egy 650 műholdból álló rendszer kezd működni, azonban könnyen lehet, hogy elfogyott a hálózat létrehozásához szükséges pénz és a társaság már a hitelezők védelmével kapcsolatos kérelmet készíti elő - minderről a Bloomberg írt.

A lehetséges csődvédelem előkészítése mellett a OneWeb új pénzforrásokat, illetve egy esetleg szóba jöhető felvásárlót is igyekezett felkutatni. A londoni székhelyű vállalkozás immár a SoftBank leányvállalataként működik és eredetileg még 900 műholdat akart Föld körüli pályára állítani, majd később már csak 650 műhold felbocsátásáról beszélt. A cég az idén termékdemonstrációkat akart bemutatni, jövőre pedig elindulhatott volna a szolgáltatás.

A OneWeb szóvivője a Bloombergnek még nem kommentálta az értesülést, de a társaság később reagált a megjelent hírekre és kiemelte, hogy a múlt hét szombati rakétaindításra összpontosította a figyelmét, pletykákat és spekulációkat pedig nem kommentál. A Bajkonurból fellőtt Szojuz rakéta segítségével 34 műholdat sikerült Föld körüli pályára állítani.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Cat #3
    A startupok menet közben szoktak folyamatosan bevonni újabb pénzeket, azaz több befektetési kör van. Talán ott került kaki a palacsintába, hogy más cégek is ráugrottak a műholdas netre, pl. Elon Musk a Starlink projekktel, az Amazon a Project Kuiperrel, és persze az Inmarsat. Így viszont már a kicsik elhullanak.
  • Tetsuo #2
    Ki gondolta volna? LoL
    Ha nincs pénz, csak csorgatják innen-onnan... mint egy, már ránézésre amatőr Kickstarter-csapat.
  • VolJin #1
    Nekem ez zavaros. A fellövések és a műholdak költsége előre ismerhető. Akkor az is tudható, mennyi pénzre van szükség. Hogy tudnak akkor bedőlni? Vagy van elég pénzem, és mehetnek a rakéták, vagy nincs, és nem költök bele. Az, hogy 600 helyett fellövök 30-at, és jé elfogyott X milliárd dollár, az nekem gyanús...