Egész Dél-Koreában lesz gyors internetelérés

A helyi kormány nagyon elszánt a kérdésben.

A dél-koreai informatikai és távközlési minisztérium, valamint a tudományos szaktárca egyaránt azt akarja elérni, hogy az ország utolsó szegletében is legyen nagy sávszélességű internethozzáférés - ráadásul már legkésőbb a jövő év végére. A kabinet ehhez felvette a kapcsolatot a helyi internetszolgáltatókkal. amelyek számára ez amolyan "kötelező üzlet" lesz. A programot 2020. január 1-től, kormányrendelet alapján kell végrehajtani. Az intézkedés célja az, hogy egyetemes internetelérést biztosítson minden dél-koreai lakóhellyel rendelkező személy számára. A távoli falvakban élő emberek gyakran szenvednek a korlátozott internethozzáférések miatt., ami a szükséges infrastruktúra hiányának köszönhető.

Az illetékesek minisztériumok azt közölték, hogy biztosítani szeretnénk, hogy a felhasználók bármikor és bárhol hozzáférhessenek a rendkívül nagy sebességű internethez. Az internetszolgáltatás biztosítása alapvető kötelezettség lesz a cégek számára, éppúgy, ahogy a nyilvános telefonok üzemeltetése is.

Dél-Korea vegyes összképet mutat, hiszen miközben vezetőnek számít a vezetékes internetelérések területén, de ezek az ajánlatok jelentős mértékben a nagyvárosok területére összpontosulnak, mert a helyi társaságok - a hatalmas költségek miatt - eddig vonakodtak attól, hogy a vidéki régiókban is kiépítsék a hálózatokat. Jó példa erre, hogy amíg Szöulban 91,4 százalék az úgynevezett internet-penetráció aránya, ezzel szemben Kangvon tartományban mindössze 83,7 százalék.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • kvp #4
    A leiras szerint ez kotelezoen felkinalando gigabites netet jelent mindenhol. Tehat akarmennyibe is kerul el kell vinni mindenhova. Mondjuk az 5G terjedesevel ez lesz az alap, tehat a legtobb szolgaltato tobbnyire sima 5G-s usb-s modemmel le is tudhatja ha nagyon nem akar optikat epiteni.

    Nallunk is van hasonlo program, csak nem ennyire eroltetett modon, de mondjuk meglepo modon Magyarorszag jobban is all az atlagos netsebesseg tekinteteben mint nyugat Europa nagyresze vagy mondjuk Japan.
  • petrov144 #3
    A wiki szerint (2017-es adatok) Dél-Koreában az átlagos net sebesség 27 Mbit, ami a világátlag többszöröse (7 Mbit). De a nagyvárosokban a 100 Mbites sebesség átlagosnak számít, illetve már működik az 1 gigabites hálózatuk (nyilván kevés helyen még) átszámítva 20 dollár/hó előfizetési díjért.
  • barret #2
    Van olyan! : Sebességfokozatok
    Utoljára szerkesztette: barret, 2019.06.14. 13:33:52
  • duke #1
    " rendkívül nagy sebességű internethez"

    Kivancsi lennek mekkora ez a nagy sebeseg ?