Berta Sándor

Jegelte notebook-üzletágát a Huawei

A kínai óriáscég kényszerű döntést hozott. Egyelőre nem lehet tudni, hogy az intézkedés átmeneti vagy végérvényes.

Május végén a Microsoft már eltávolította az internetes boltja kínálatából a Huawei összes eszközét, beleértve a laptopokat is, például a MateBook X Pro készüléket. A redmondi konszern a márkaüzleteiből viszont nem távolította el az eszközöket, ami egyértelműen arra utal, hogy értékesíteni akarja a meglévő raktárkészleteket. Most viszont kiszivárgott, hogy a Microsoft leállította a Windows-licencek kiszállítását a Huawei számára, míg az Intel nem látja el processzorokkal a kínai gyártót, ezért jelenleg úgy tűnik, hogy a Huaweinek egy kényszerű döntést kellett meghoznia: a DigiTimes tajvani IT-portál értesülései alapján leállította a notebook-üzletága működését.

Mindez a gyakorlatban azt jelenti, hogy a menedzsment beszüntette a meglévő termékek gyártását, a beszállítókat pedig arra utasította, hogy ne küldjenek az üzemekbe alkatrészeket. Az összes olyan fejlesztési projektjét is azonnali hatállyal leállították, amelyek egy új notebook tervezésével és megalkotásával foglalkoztak.

A tajvani Computexen a Notebookcheck nevű oldal szerkesztőit arról tájékoztatták nem hivatalosan a Huawei munkatársai, hogy törölték egy új 16 hüvelykes notebook-kijelzőpanel fejlesztését és elkészítését.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!