Gyurkity Péter

SpaceX: japán milliárdos utazhat először a Holdra 

Az egykori zenész és divatguru évek múlva indulhat majd a hosszú útra.

A SpaceX első embere hétfő éjjel, élő közvetítésben jelentette be, hogy a jelenleg fejlesztés alatt álló BFR-rakéta első útján egy japán milliárdos juthat majd el a Holdhoz aki ezzel egyben az első, hosszabb útra feliratkozó űrturista. Elon Musk a kliens bátorságát emelte ki.

A Zozo nevű cég alapítója és vezérigazgatója, Yusaku Maezawa, ezzel azon 24 embert követné a sorban, akik a hatvanas és hetvenes években elhagyták a Föld mágneses mezejét, hogy a Holdat vegyék célba. A Big Facon (Fucking) Rocket persze még nem áll készen erre, a tervek szerint csak valamikor 2023-ban kerülne sor a repülésre, addig tehát a Falcon 9 és a Falcon Heavy szolgálnak majd igáskóként, amíg elkészül az új, még nagyobb platform, amely már a Hold és a Mars elérésében is segíthet. Az első, Földet megkerülő (orbitális pályát követő) utakat már 2-3 éven belül lebonyolíthatják, ezt követően azonban a BFR a Hold-expedíciókban, majd pedig a Mars elérésében vehet részt, ez utóbbit 2022-ig megvalósítva, hogy ezután, 2024-től, már űrhajósokat is útnak indítsanak a vörös bolygóra.


Musk leszögezte, hogy jelen pillanatban egyáltalán nem biztosak a sikerben, nem tudják ugyanis, hogy valóban sort tudnak-e majd keríteni a Hold-expedíciókra. Azt nem árulták el, hogy Maezawa mekkora pénzt áldoz az útra, de azt megerősítették, hogy az összeg a BFR fejlesztésében is jelentős szerepet játszhat, vagyis nyilván nem aprópénzről van szó. Érdemes ehhez hozzátenni, hogy nem a SpaceX az egyetlen cég, amely ezen tehetős ügyfelekre vadászik, hiszen a Virgin Galactic 90 perces, 250 ezer dollárba kerülő útjaira nemrég Leonardo DiCaprio és Justin Bieber is feliratkozott, míg a Jeff Bezos vezette Blue Origin szintén rövidebb utakra keres vevőket, minden bizonnyal 200 és 300 ezer dollár közötti áron, a New Shepard rakéta alkalmazásával.


A japán üzletember számára ezen utak rövidsége jelentette az akadályt, ezért döntött a SpaceX ma még kissé hajmeresztőnek tűnő ajánlata mellett. Ezt az elkövetkező években számos teszt és próba követi majd, hiszen az illetőt (az általa kiválasztott 6-8 művésszel együtt) alaposan fel kell készíteni a hosszabb útra, amelynek csúcspontja a Hold megkerülése lesz.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • defiant9 #142
    "A liberális valóban "csak" a másképp gondolkodókat gyűlöli (legalábbis nyíltan), azok üldözését, levadászását, kiközösítését tartja üdvösnek"
    Az alapelvből kiindulva ez megint hülyeség. Persze ha a másképp gondolkodók valóban a náci rasszista gyerekverőket jelenti akkor azokat valóban 'gyűlölik' a liberálisok. Csakhogy ez azért van mert ezen ideológiák mások szabadságának korlátozására illetve egyenesen megsemmisítésére irányulnak. Egyébként ha nem akarsz másokat a saját akaratod szerint regulázni akkor a liberálisnak semmi gondja veled, nyugodtan járhatsz templomba, lehet 10 gyereked, élhetsz tradicionális földműves életet, fogadhatsz cölibátust vagy lehetsz élvhajhász aranyifjú, szerethetsz más vagy azonos neműeket, ezt mind szabad, a liberális megengedő. Viszont ezen másképp gondolkodás/cselekvés szabadsága csak addig tejed ameddig nem mások ugyanilyen szabadságának rovására irányul, tehát ha csökkented a nők önrendelkezési jogát, vagy bántalmazással fenyíted a gyereket, rá akarsz másra erőltetni vallási tanítást, bőrszín vagy nemi identitás alapján gyűlölködsz/diszkriminálsz akkor igen, szembe fogod magad találni a liberális értékrendjével.

    "A modern liberalizmus (amit pl. az amerikai demokrata párt képvisel) nagyon is központosítani és uniformizálni akar"
    Nem gondolom hogy ez így van. A liberalizmus eszmerendszerének központi eleme a szabadság. Ez igaz a liberális gazdaságpolitikára(=szabadpiac), és az egyes egyénekre is. Természetesen minden túl lehet tolni, a neoliberális/neokonzervatív nézetek is egyfajta cherry picking elven épülnek fel, mindkét oldalból szemezgetnek. Ezzel viszont bele is kódol egy extra adag az inkoherenciát ami a forrásban még nem szerepelt.
    A konzervatív mindig is úgy gondolja hogy egy helyes út van az amit ő annak gondol, az erős állam pedig egy eszköz amivel ezt az akaratot másokra erőltetheti. A liberális ezzel szemben nem várja el ezt az emberek felett uralkodó uniformizáló központi akaratot, és ez ami itt releváns, emiatt lesz kisebb a liberális állam és annak akarata és nagyobb az egyéné.
  • fonak #141
    A liberális valóban "csak" a másképp gondolkodókat gyűlöli (legalábbis nyíltan), azok üldözését, levadászását, kiközösítését tartja üdvösnek, lásd a mai kultúrharcot a nyugati világban. Részben állami eszközökkel is, mint a "gyűlölet elleni" törvények hozásának támogatása, részben pedig sima pszichés nyomásgyakorlással, a "rendes emberek közül" való kitagadás fenyegetésével (látható, hogy nyugati világban alkalmazhatatlanná válik minden értelmiségi, akit megbélyegeztek valamilyen "gyűlölködőnek" minősített megnyilvánulás miatt), a közösségi média minél erősebb cenzúrájának szorgalmazásával stb. Persze ezt a gyűlöletet megmagyarázza magának: aki nem liberális módon gondolkozik, az gonosz, ostoba, erkölcsileg alávaló stb.
    Utoljára szerkesztette: fonak, 2018.10.31. 11:52:10
  • fonak #140
    Amiről beszélsz, az a klasszikus liberalizmus, ami a XIX. században volt uralkodó. A modern liberalizmus (amit pl. az amerikai demokrata párt képvisel) nagyon is központosítani és uniformizálni akar, és nem éppen a minél kisebb állam híve.
  • rebekakocsis #139
    Minden tiszteletem a tied, de engedd el. Minden kommentjéből látszik, hogy elkerülhetetlenül sodródik a valóságtól. Érdemi vitát(?) folytatni nem lehet vele, feloldhatatlan ellentétek feszülnek benne és ez egyre jobban látszódik mindenhol. Neki tényleg segítségre van szüksége.
  • defiant9 #138
    "A gyűlölet - szerintem - csak liberális részről van, legalábbis a témát illetően."
    Ezt meg hogy? A liberális aki nem gyűlöli az embertársát akkor sem ha fekete akkor sem ha zsidó. Az hogy te antiszemita és faji megkülönböztetést hangoztatsz azzal automatikusan gyűlöletet keltesz két ember vagy két embercsoport közt, a gyűlölködés tipikusan kölcsönös tevékenység, ilyen az emberi természet.

    "Tudományosan sem lehet vizsgálni a kényes témákat."
    Tudományosan mindent lehet vizsgálni. A széles néprétegek irányába publikálni ami nem PC. Kicsit olyan ez mint a biológia fegyver, létre tudom hozni a tudomány által, de nem öntöm rá az emberekre mert a hatása káros.

    "a gyűlöletet te képzeled hozzá"
    MegaLoL ismét. Mintha nem is ezen a bolygón élnél. A rasszista nácik zsigerből gyűlölnek mindenkit aki nem 'árjának' született, lerí róluk.

    "persze nekik ez nem számít, hanem ami számukra lényeges, hogy lerombolják a hagyopmányos családmodell"
    Te mikor álmodod meg ezeket a blődségeket? Az echotv-s agymosás ami lerí rólad. A liberálist by definition nem zavarja hogy te milyen családmodellben élsz, lehet 10 gyereked de lehet 0 is, egyiket sem akarja lerombolni. Hiába írom már le ezt sokadszor, folyamatosan elsunnyogsz előle és csak szajkózod a magadét.

    "A feminizmus sem valódi problémát akar megoldani"
    Valódi emberi igényekre akar megoldást adni, valódi emberi igények szülték. Az hogy mi a női mivolt az pedig a te véleményed, ha nő lennél nyugodtan élhetnél aszerint amit te helyesnek tartasz, addig viszont nincs erős jogalapod másnak megmondani hogy miként éljen. Ilyen alapon én is megmondhatnám hogy te hogy élj mert szerintem úgy helyes hogy nem a globalista kozmopolita Londonban dolgozol hanem hagyományos népi értéket képviselve elvonulsz egy magyar tanyára. Ez persze már nem tetszene az konzervatív tradicionálisa uraságoknak, minden legyen csak úgy ahogy ők elrendelik.

    "ezt az őrültséget meg kell állítani ha kell, tűzzel-vassal - ez pedig nem gyűlölet, hanem elkerülhetetlen harc a túlélésért."
    Magad is érzed hogy önellentmondásos amit írsz próbálsz elébe menni, de azzal hogy leírod hogy ez nem gyűlölet attól még az, a gyűlölet mint érzelem vezethet a szerinted elkerülhetetlen harchoz. Hogy egy klasszikus idézzek: Fear leads to anger. [b]Anger leads to hate.[b] Hate leads to suffering.

    "ami ugyancsak a normalitás ellen lesz"
    Mi is a normalitás? Használod a szót de nem tudod egzaktul megfogalmazni mi van mögötte. Valakinek az a normális ha szivárványos ruhába öltözik, akkor is ha neked ez nem tetszik, neki ilyen a természete, mások vagyunk.
  • Tetsuo #137
    A gyűlölet - szerintem - csak liberális részről van, legalábbis a témát illetően. Egyelőre az igazság kimondásáról és annak eltussolásáról van szó, a gyűlöletet te képzeled hozzá.
    Valójában a liberálisok a leginkább gyűlölködők, és ők mutogatnak másokra, pl. a homofóbiás sem gyűlöl, hanem fél... persze nekik ez nem számít, hanem ami számukra lényeges, hogy lerombolják a hagyopmányos családmodellt és a normálisok, a nem liberálisok legyenek az élet minden területén hátrányban.
    Tudományosan sem lehet vizsgálni a kényes témákat. Ha egy népcsoport agresszívabb mint az őket befogadók, ezt kimondani "gyűlölet", de a kisebbség agressziója nem számít. Pedig mindenekelőtt azzal kellene foglalkozni, hiszen az indukál végül akár gyűlöletet is. Ok-okozat... ezzel nincs tisztában a liberális, illetve sajátos érdek miatt nem veszi figyelembe.
    A feminizmus sem valódi problémát akar megoldani, hiszen olyan normalitásokba köt bele, amit többek között Ákos (a zenész/énekes) fogalmazott meg egy interjúban, az fel sem merül bennük, hogy a karrierizmus rombolja a női mívoltot, és természetesen az igazi elnyomásról Afrikában vagy a Közel-Keleten, nagy kuss van.
    Echo tévézhetsz, de attól, mert kormánysajtó, meg Bayer Zsóti csontig nyelvel a Fidesznek, még igazak a show-jában az elemzett hírek. A brit óvodákban tényleg transzvesztiták olvastak mesét és valóban hormonkezelnek gyerekeket, mert éppen úgy gondolják, hogy nemet akarnak váltani. És igaza van az újságírónak abban is, hogy ezt az őrültséget meg kell állítani ha kell, tűzzel-vassal - ez pedig nem gyűlölet, hanem elkerülhetetlen harc a túlélésért.
    Hamarosan a liberalizmus leáldozik és jön helyette másik agyrém, ami ugyancsak a normalitás ellen lesz. Ekkor akik libsik voltak, majd ennek a nyílt diktatúrának fognak tapsolni önfeledten.
  • defiant9 #136
    Már a legelején leírtam hogy lehet róla beszélni ha tudományos/evolúcióelméleti objektív szemszögből vizsgáljuk.
    A pórnép nincs ezen a szinten, itt csak gyűlöletkeltő beszéd lenne a témából.
    Egyébként ha olyan jó keresztény vagy akkor gondolj csak bele hogy a megbékélés vagy a gyűlöletkeltés az amit a templomi szószék hangoztat. Ismét csak felszínre kerül az ellentmondásosságod, cherry picking alapon kiszemezgetsz egyes neked tetsző ideológiai elemeket, a nem tetszőeket pedig ignorálod, a kurcinfo/echotv pedig táplálja ezt a torz/aszimmetrikus/szélsőséges világképet, erre van igénye közönségének, az objektív képre nincs,
    A videód pedig rossz analógia. Itt arról van szó hogy aktívan öntöd-e az olajat a tűzre vagy elzárod a csapot a téma visszavételével.
  • Tetsuo #135
    Tehát beismered, hogy létezhet népeknek, rasszoknak negatív tulajdonsága, csak nem ildomos róla beszélni?
    Ez a liberalizmus? Az alapvető hazugság és "elsunnyogás"?


    Ez a politikailag korrekt viselkedés. Értelmes ember tiltakozik ellene.


    Utoljára szerkesztette: Tetsuo, 2018.10.26. 23:43:15
  • defiant9 #134
    Igen, ahogy mondtam óvodás korban megtanuljuk hogy a másik sértegetése csak egy negatív spirálhoz vezet.
    Erre a válaszra pedig nem tudtál érdemben reagálni, csak elsunnyogni.
  • Tetsuo #133
    Figyelem, kedves olvasó!

    Erre:

    "Közbeszéd tárgya lehet, hogy a négereknek jó a ritmusérzéke, a zsidók intelligensebbek mint mások, de hasonlóan általános, negatívnak tűnő tulajdonságok említése már nem polkorrekt, így bizonyos problémák lényegét egyszerűen lehetetlen kommunikálni a politika, a média és a kultúra által."

    Ez a defianti válasz:

    "...Megmagyaráztam hogy miért része az emberi természetnek az hogy nem a másik negatív tulajdonságait hangoztatjuk. Azonban itt is csak elsunnyogtál."

    A liberális ámokfutás(ok)ról itt az újabb olvasnivaló:
    Antidogma 1.
    Antidogma 2.