Berta Sándor

A Fuchsia válthatja az Androidot

Hosszú távon az új operációs rendszerre építhet a Google, a beszédvezérlés és az asszisztens-funkciók kaptak prioritást.

Az már 2016 augusztusában egy IRC-beszélgetés során ismertté vált, hogy új operációs rendszeren dolgozik a Google. A hír tavaly májusban megerősítést nyert, sőt, még az is kiderült, hogy a Fuchsia nevű szoftver egyaránt futhat majd okostelefonokon és táblagépeken, ugyanakkor teljesen másként kell kezelni, mint az Androidot és mind kívül, mind belül teljesen különbözik attól. Áprilisban a Google nyilvánosságra hozta az új operációs rendszerének kézikönyvét a fejlesztők számára. A dokumentum legfontosabb megállapítása az volt, hogy a Fuchsia OS nem Linux.

A Bloomberg gazdasági hírügynökség most először beszélt olyan emberekkel, akik az eddiginél több információval rendelkeztek az új operációs rendszer fejlesztésével kapcsolatban. A mostani hír megerősítette az eddigi kiszivárgott legtöbb dolgot. A Fuchsia erősebben épít majd a beszéden alapú interakciókra és gyakrabban fog kapni biztonsági frissítéseket. A fő elképzelés az, hogy a szoftvert három éven belül alkalmazni lehessen a beszédasszisztensekkel ellátott, hálózatba kötött hangszórókon.

A fejlesztőcsapat azon dolgozik, hogy öt éven belül a Fuchsia leváltsa az Androidot. Az operációs rendszeren több mint száz szakember dolgozik. Még vannak belső viták a szoftver dizájnja és funkciói kapcsán, és az sem könnyíti meg a helyzetet, hogy a Google vezetői nem határoztak meg konkrét ütemtervet. Az álláspont egyelőre az, hogy a Fuchsia egy kísérleti program és egy új kernelre fog épülni, amelynek a neve Magenta lesz és amelyet a Google fejlesztett ki. A konszern egyébként cáfolta azt a korábban kiszivárgott információt, hogy össze akarná vonni az Androidot és a Chrome OS-t. Ezzel kapcsolatban már tavaly júniusban Stephen Hall, a 9to5 szerkesztője azt közölte, hogy egyes források szerint az Andromeda néven futó hibrid szoftver – amely az Android és a Chome OS platformot egyesítette volna – végül mégsem készül el, az ezzel kapcsolatos munkálatokat ugyanis a Google vezetői leállították.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • kvp #2
    Ez egy kiserleti rendszer. Az is lehet, hogy soha nem terjed el es gazdasagosabbnak itelik a linux alapu android tovabbi hasznalatat, csak atveszik a penzugyileg hasznosabb fejleszteseket.

    Az android sikerehez nagyban hozzajarult, hogy barmin elfut. Errol nem annyira a google tehet, hanem az android gui alatt a linux. Szinte mindenhez van meghajtoprogram, mivel a hardvergyartok hajlandobbak drivert kesziteni linux-hoz, mivel az android miatt nagyon nagy lett a telepitett bazis. A kinai keszulekgyartok pedig inkabb valasztjak az ingyenes operacios rendszerrel, elore elkeszitett meghajtoprogramokkal es minden massal ellatott komponenseket, mivel nincs szoftverfejlesztesi koltseguk. Tehat a linux es az android ingyenessege miatt valasztjak, e miatt tamogatjak, e miatt meg tobben valasztjak, stb. Az ingyenessel egyszeruen nem lehet gazdasagi alapon versenyezni. A kerdes, hogy a google latja-e annak a gazdasagi folyamatnak a lenduletet amit elinditott es atlatja-e, hogy mennyire tudja ezt a folyamatot iranyitani.

    ps: Biztosan nem fognak a google-nel se szigoritani, se valtoztatni az ingyenes modellen, mert egyszeruen atallna az osszes gyarto az ingyenes nyilt valtozatra, kizarva a google-t a sajat szoftverenek tovabbi fejlesztesebol. Nem veletlen, hogy kinaban belso piacos termekkent csak az ingyenes valtozatra epulo hardverek arusithatoak, mivel a kinai allmnak kiemelt prioritas, hogy semmiben ne fuggjenek mas allamoktol vagy kulfoldi cegektol. Nem veletlen, hogy vegul kinai allami tulajdonba kerult az arm licenszet birtoklo eredetileg brit ceg is. Meg akar odaig is eljuthatunk, hogy a kinai kozponti bizottsagon mulik majd, hogy a nyugati cegek mit gyarthatnak barhol a vilagon es mit nem.
  • zola2000 #1
    És hogy ez mikor mennyire terjed el, az a kelet-ázsiai gyártókon múlik

    Csak "nehogy" úgy járjanak az amerikaiak, mint a symbian/blackberry os járt 10 évvel ezelőtt.