Berta Sándor

WhatsApp-adót vezet be Uganda

A közösségi oldalakat érintő döntés évi kb. 5000 forintos költsége valószínűleg az internethasználat számlájában jelenik majd meg.

Az ugandai parlament határozata értelmében az afrikai államban a jövőben megadóztatják a közösségi oldalak használatát. A helyi köznyelvben a döntést egyszerűen csak WhatsApp-adónak nevezik, annak ellenére, hogy az ugyanúgy érinti például a Facebookot és a Twittert is. Az utóbbi azért érdekes, mert a legszorgalmasabb tweetelő pont az ugandai elnök, Yoweri Kaguta Museveni.

A képviselők azzal indokolták az új adó bevezetését, hogy az állam drága infrastruktúrákat - például WiFi-hotspotokat - biztosít azért, hogy a közösségi portálokat használni lehessen és így - legalább részben - a felhasználók is beszállhatnak az infrastruktúra finanszírozásába. Azonban ez bármennyire is logikusnak tűnik, egyelőre tisztázatlan, hogy az adót hogyan akarják valóban megvalósítani.

A legvalószínűbb megoldás az lehet, hogy az adót egyszerűen ráterhelik a mobiladat-használat díjaira. Ezáltal viszont minden internetezőt érintene, azokat is, akik nem látogatják a közösségi platformokat. Az adó naponta 200 ugandai shilling, átszámítva kb. 16 forint lehetne. Ez éves szinten kb. 5000 forint plusz költséget jelentene, amely egy ugandai átlagos bevételének körülbelül 3 százalékát jelentené. Nem véletlen, hogy az emberek nem nagyon örülnek az intézkedésnek.

Az adó bevezetését bírálók elsősorban azzal érveltek, hogy így akarják meggyengíteni az ellenzéki erőket vidéken, az ellenzék ugyanis a közösségi hálózatokat alkalmazza a tüntetések szervezésére. Ugandában egyébként a legutóbbi, 2016-os választásokon lehetetlenné tették a közösségi oldalakhoz való hozzáférést. Museveni elnök 30 éve van hatalmon és semmi jelét nem adta annak, hogy távozna a pozíciójából. Mindez azért is érdekes, mert a hivatalba lépésekor még azt mondta, hogy a hatalomhoz ragaszkodó idős férfiak a legnagyobb rosszat jelentik Afrika számára. Időközben már a közösségi oldalakat tekinti rossznak, mert azokon gyakran álhíreket és pletykákat terjesztenek az emberek.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!