Berta Sándor

Airbnb-partnereket vizsgálna a német adóhivatal

A német hatóságok több ezer lakáskiadó személy esetében tanulmányoznák, hogy történt-e adóelkerülés.

Az Airbnb több ezer partnerére várhatnak nehéz pillanatok a következő hónapokban, ha a német adóhivatal sikerrel jár és bebizonyítja, hogy nem fizettek a lakásaik kiadásából származó bevételek után adót. Természetesen nem csupán az elmaradt adót kellene pótolniuk, hanem büntetést is kell majd fizetniük. A bonni Szövetségi Adóügyi Központi Hivatal (BZSt) már elküldte Dublinba a keresetét, hogy elérje a kért adatok kiadását. (Írországban található az Airbnb európai központja.)

Az adatok kikérését a hamburgi pénzügyi szenátus kezdeményezte. A testület azzal indokolta az intézkedést, hogy nyomozásokat indítanak, hogy azonosítani tudják azokat az adózásra kötelezett személyeket, akik az online platformokon lévő lakásajánlatok mögött találhatók. Biztosítanák azt is, hogy az érintettek megfizessék a szükséges adókat. A német pénzügyminisztérium támogatta az elképzelést. Ha valakiről bebizonyosodik, hogy nem fizette be a lakáskiadásból származó bevételei után az adót, akkor az utolsó tíz évre vonatkozó adófizetéssel, évi 6 százalék kamattal és plusz büntetéssel kell számolnia.

Az osztrák adóhivatal már 2015 augusztusában adatokat kért az Airbnb-től és a magánszállásokat kínáló oldalak üzemeltetőitől, s a begyűjtött információkból a keletkezett bevétel összegére volt kíváncsi, valamint arra, hogy a szállást hirdetők fizettek-e adót a bérbeadás után. 2016 áprilisában a NAV is az adózásra figyelmeztette az Airbnb-lakáskiadókat. A világ legnagyobb lakásmegosztója egyébként februárban megállapodott Basel-Landschaft vezetőivel, így Zug után újabb svájci kantonban szedi be és juttatja el az illetékes hivatalnak a bérbe adott lakások után fizetendő idegenforgalmi adókat.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!