Gyurkity Péter

Kevés madár élte túl az óriási aszteroidát

A kutatók pedig tudni vélik, hogy mi jelentette a fő különbséget.

A 66 millió évvel ezelőtt a mai Mexikó területén becsapódott méretes aszteroida óriási pusztítást végzett az élővilágban. Egy friss tanulmány eredménye szerint ezt csak nagyon kevés madár élte túl, a kulcs pedig ezek életmódja, az ebben lévő különbség lehetett.

A Chicxulub-kráter méretét 150 kilométerre becsülik, legalábbis ami az átmérőt illeti, ennek mélysége akár a 20 kilométert is elérheti. Ezt egy 10-15 kilométeres kődarab okozta, amelynek becsapódása hatalmas hőmérsékleti ingadozásokat okozott, ideiglenesen porfelhőbe borítva a bolygót. Az élővilág alaposan megszenvedte ezt (ennyit az anyatermészet állandóságáról és szeretetéről, amelyről egyesek oly gyakran áradoznak), egy nemrég elkészült tanulmányban azonban kifejezetten a madárfajokra koncentrálnak, összevetve a fontos esemény előtti és az azt követő korszakról ránk maradt leleteket. A kutatók ennek alapján kijelentették, hogy csak nagyon kevés faj élte túl a katasztrófát, a kulcsszerepet pedig ezek életmódja, az abban lévő fontos különbség jelenthette.


Amíg ugyanis a fákon élő, ott fészket rakó egyedek az erdőkben végbement óriási pusztítás és a hatalmas tüzek miatt nem tudtak időben alkalmazkodni, addig más fajok (így például a csirke és kacsa ősei) a földön kapirgálva túl tudták vészelni ezt a rendkívül nehéz időszakot. Az észak-amerikai kontinens esetében kiemelik, hogy a katasztrófa után évszázadokon keresztül a páfrány uralta ezt a területet, így a fürjek megfelelő otthonra találtak, míg a fákon élő fajok gyakorlatilag kihalásra voltak ítélve. Ez lehetett a nagy választóvonal, amely meghatározta a későbbi időszakot, annak jellemzőit, ezt azonban még nem mindenki fogadja el.

Egyes szakemberek ugyanis kétkedésüket fejezték ki az eredmény kapcsán, kihangsúlyozva, hogy nagyon kevés adat és lelet alapján nem lenne szabad tág következtetéseket levonni. A vita évtizedek óta folyik, ez egyhamar nem is ér majd véget.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!