Berta Sándor

Az internet árny­oldalaira mutatott rá Barack Obama

A volt amerikai elnök egy rádióbeszélgetésben fejtette ki a véleményét a közösségi média káros hatásairól.

Barack Obamával Harry herceg készített interjút, amelyet még szeptemberben rögzítettek, de csupán most adtak le. A BBC rádiónál már másfél évtizedes hagyomány, hogy a karácsony utáni adásnap hírmagazinját ismert közéleti személyiségek szerkesztik. A korábbi amerikai elnöknek egyáltalán nem tetszett az a valószínű jövőkép, amelyben az emberek az interneten létrehozzák a saját valóságukat és csak olyan véleményeket fogadnak el, amelyek megerősítik az álláspontjukat. A volt amerikai elnök szerint aggodalomra ad okot az a lehetőség, hogy a jövőben a közösségi média egyes használói "a tények elvetésével saját részrehajló nézeteiket" igazolják. Úgy véli, a közösségi média felelőtlen használata az álinformációk széles körű elterjedése mellett azt is eredményezheti, hogy az emberek összetett, bonyolult kérdésekre torz, leegyszerűsítő értelmezéseket adnak.

Obama kritizálta utódja, Donald Trump Twitteren tanúsított magatartását is. Ezzel kapcsolatban nevek említése nélkül azt mondta, hogy a hatalmon lévőknek sokkal óvatosabbnak kell lenniük a tekintetben, hogy milyen üzeneteket hoznak nyilvánosságra. A politikus hozzátette, hogy a közösségi média meghamisíthatja a társadalmi párbeszédet és vitákat. Obama szerint a kérdés az, hogy miként lehet ezt a technológiát olyan módon hasznosítani, amely érvényesülést enged "a hangok sokaságának és a nézetek sokszínűségének, de eközben nem vezet a társadalom balkanizálódásához". A volt amerikai elnök a fiatalokat arra szólította fel, hogy - bár a közösségi média egy nagyon erős eszköz - offline is keressék a kapcsolatot az emberekkel és találkozzanak velük pubokban, az istentiszteleteken vagy éppen a környékükön. Az interneten ugyanis túl sok dolog leegyszerűsítve van jelen és csak a valóságban lehet szembesülni azzal, hogy azok sokkal bonyolultabbak.


Obama végül kitért az utolsó napjára elnökként. Ahogy felelevenítette, a pozíció átadását sokkal lazábban élte meg, mint ahogy arra korábban számított. A Kensington-palota, Harry londoni rezidenciája és hivatala a Twitter közösségi mikroblogon már korábban közzétett egy 48 másodperces, jó kedélyű csipkelődéssel tarkított felvételrészletet, amelyben még a beszélgetés elkezdése előtt Obama tréfálkozva megkérdezi Harryt, hogy brit akcentussal kell-e megszólalnia az interjúban, vagy beszéljen-e a szokásosnál gyorsabban, mivel lassú beszédű.

A 33 éves herceg közölte, hogy erre nincs szükség, de azt kilátásba helyezte, hogy ha beszélgetőpartnere túl hosszú szüneteket tart az egyes mondatok között, akkor ő "grimaszolni" fog. Obama kérésére be is mutatta, hogy interjúalanya milyen megrovó arckifejezésre számíthat. Harry bevallotta a volt amerikai elnöknek, hogy idegesen készül a beszélgetésre, mire Obama felajánlotta, hogy akkor inkább ő interjúvolja meg a herceget. Harry azonban közölte, hogy ragaszkodna az eredeti felálláshoz.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • ostoros #1
    Mert a hagyományos média aztán nem hamisítja meg a társadalmi párbeszédet és vitákat, igaz-e?