Berta Sándor

Kína ismét engedélyezte a robotautók tesztelését

Az ázsiai állam tavaly óta biztonsági okokból szüneteltette a helyi utakon az önállóan közlekedő gépkocsik tesztjeit.

A tilalmat most ugyan feloldották, de szigorú biztonsági előírásokat vezettek be - mindez a Pekingi Városi Közlekedési Bizottság közleményéből derült ki. A dokumentum alapján a távol-keleti államban regisztrált vállalatok egy különleges engedély birtokában a jövőben bizonyos feltételek mellett ismét kipróbálhatják az autonóm járműveiket előre meghatározott utakon. Az egyetlen probléma, hogy ezeket az utakat egyelőre még nem jelölték ki.

A felfüggesztésnek elvileg addig kellett érvényben maradnia, amíg a politikai döntéshozók, a rendőrség és az ipar képviselői nem állapodnak meg egymással új szabályokról. Nos, az új előírások között van, hogy a gyártók kötelesek automata és emberi vezető üzemmódot egyaránt integrálni az autóikba, továbbá azokra felelősségbiztosítást kötni és egy sofőrnek is helyet kell foglalnia a kormánynál azért, hogy a vészhelyzetekben be tudjon avatkozni.


Kevesebb autóval talán a szmog is csökkenni fog

A hírnek a külföldi gyártók mellett a helyi nagyvállalatok is örülhetnek, hiszen például Robin Li, a Baidu vezérigazgatója nemrég azt nyilatkozta, hogy jövőre elkezdődhet az Apollo platformot használó önállóan közlekedő gépkocsik sorozatgyártása. Így az új modelleket már a pekingi utakon is tesztelheti majd a társaság. Érdekesség, hogy a menedzsert júliusban lekapcsolták a rendőrök, miután a pekingi 5-ös körgyűrűn élő stream-kapcsolat keretében jelentkezett be az óriáscég egyik autonóm járművéből.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • duke #7
    Szerintem hatarozottan noni fog az autok szama. Persze csak tippelek, mert olyan elkepeszto tarsadalmi valtozasokat fog hozni az onvezeto autozas, amit ma meg senki nem tudna megmondani. Legfeljebb a sok otlet es feltelezes kozul valamelyik majd veletlenul beletalal. Szerintem folleg az 1-2 szemelyes mini autok fognak elterjedni, negyed annyi helyet foglalnak el, es tizszer konnyebb lesz a parkolas, ezert ossz egeszeben a kozlekedes sokkal jobb, gyorsabb lesz mint most. A gyerekek es a kutyak is ilyen autokat fognak hasznalni. Es valoszinuleg rengeteg olyan felhasznalas es szolgaltatas lesz, amit most elkepzelni sem tudunk. Es ha eltudnank kepzelni, akkor inkabb most azonnal felgyujtanank az egeszet.
    Utoljára szerkesztette: duke, 2019.08.27. 01:07:33
  • Tetsuo #6
    Inkább több lesz az autonómiából fakadóan, mert így annak is lehet, aki amúgy nem tud vezetni járművet és igen, jól mondta Nexus6, még több, mint valószínű, üresjáratok is lesznek.
    Utoljára szerkesztette: Tetsuo, 2017.12.23. 22:23:19
  • Ender Wiggin #5
    Ja, autómegosztás. Aha. Amikor majd Pista 80 ezer eurós önjáró Teslájának kárpitját mások ülik ki, mások fingják tele és a szomszéd Józsi alatt térdel le.
  • NEXUS6 #4
    Ráadásul akár még növekehet is a forgalom a városokban. Autonóm kocsi, plusz autómegosztás kevesebb, de drágább parkolóhely gondolhatják az önkormányzatoknál. De Pista meg azt gondolja, hogy úgy használja, hogy miután kiscsaládját kiszállította a család szemefénye (a drága autonóm villanykocsi) haza küldi, nehogy baja essék, az áram meg olcsó. Majd munkaidő végére visszarendeli összeszedni a pereputtyot. Azaz plusz két út üresen, azaz elhúzódó egész napos dugók a délelőtti, kora délutáni csendesebb időszakok is megszűnnek.
  • Ender Wiggin #3
    Már hogy a f.-ba következne? Az egy teljesen más dolog. Nem is beszélve arról, hogy 100 évre (a szám itt nem annyira fontos, a lényeg, hogy rohadt messze) vagyunk attól, hogy az autó képes legyen minden emberi beavatkozás nélkül kóricálni a világ minden útján...
    És miért lenne kevesebb autó? Ha a család minden tagja továbbra is eltérő úticéllal (netán más körülmények között - érts pl. telekre járni 4x4, autópályázni, vagy városi körülmények között) van távol, akkor továbbra sem elég egy.
  • Cat #2
    Az autonóm vezetésből magától értetődően következik az autómegosztás, illetve hogy ahol eddig egy családon belül több autó is volt, ott biztosan kevesebb lesz.
  • Ender Wiggin #1
    de miért lenne kevesebb az autó? a robotgyártók célja nehogy már a minél több autó eladása legyen...