Gyurkity Péter

A Microsoft is lemondott a mobilos Windows-ról

Ehelyett inkább a telefonok és a PC jobb összekötésén dolgoznak, illetve csak kisebb javításokon dolgoznának, miközben egy eldobott terv is előkerült.

Meglehetősen élénk mozgás tapasztalható ezekben a hetekben a mobilos szegmensben, hiszen a Google egyrészt rátette a kezét a HTC csapatának egy jelentős részére, az Apple továbbra is hasít a bevételek terén, a Microsoft pedig mintha teljesen lemondott volna a terület meghódításáról, ami eddig kitartó partnereiket is terveik újragondolására készteti. Most a redmondi cég egyik vezetője árult el egy fontos részletet saját elképzeléseikről.

Joe Belfiore, a Windows-vonalért felelős alelnök (és egyben a Windows Phone termékeket felügyelő egykori igazgató) egy Twitter-bejegyzésben árulta el, hogy a jövőben ők sem törik majd össze magukat a terület meghódítása érdekében. Kisebb javításokat és frissítéseket ugyan várhatunk a cégtől, ám a Windows 10 Mobile többé nincs fókuszban a házon belül, emellett pedig új hardverre sem látnak nagy esélyt – ezzel mintha alátámasztaná azon korábbi pletykákat, miszerint belátható időn belül a teljes Surface-vonalat dobni fogják, vagyis minden ilyen hardverről lemondanak. A fő okot az appok hiányában látják, a külső fejlesztőket nehéz meggyőzni, ezért időközben ő maga is Androidra váltott, hiszen ott jóval több szoftver elérhető.


Egy 2014-es koncepció is előkerült, amelyen a Microsoft akkor tervezett, igencsak vékony előlapi keretet felmutató okostelefonja látható. Akkoriban még egyáltalán nem volt divat a keret visszaszorítása, ezért is érdekes, hogy Redmondban többek között ezen törték a fejüket. Maga a hardver persze akkor sem lett volna lenyűgöző, hiszen az 5 hüvelykes, 720p felbontást támogató kijelző mellett itt a Snapdragon 200 chip, egy mindössze 4 GB-os tároló, egy 5 megapixeles kamera, valamint a 200 dollár körüli ár jelent volna meg a listán. Azt nem tudni, hogy miért döntöttek a dizájn kukázása mellett, a fentiek láttán azonban tulajdonképpen ez nem is számít – a szegmens meghódítása nem jött össze, így marad az asztali szféra.

A Microsoft nagyjából 2 évvel ezelőtt, meglehetősen nagy csendben mutatta be saját Launcher alkalmazását, amely akkor az Arrow nevet kapta meg. A garázsprojekt azóta kinőtte magát, a jelek szerint pedig a jövőben ezen keresztül szeretnék jobban összekötni a mobilos és az asztali felhasználói élményt – ennyi maradt a Windows 10 Mobile megjelenésekor szövögetett álmokból.


Blogbejegyzésük szerint az Edge okostelefonokra szánt változatával nyitnak, amely iOS és Android készülékeken válik elérhetővé, jobb átmenetet biztosítva a különböző platformok között, legalábbis ami a kedvenceket, vagy akár az éppen megnyitott weboldalakat illeti. Ezt azonban a Microsoft Launcher bejelentése követi, amely egy androidos alkalmazás, fő feladata pedig a kezdőképernyő, pontosabban a fizikai Home gomb egyedire szabásának még kényelmesebbé tétele, újabb opciókat és egyéb szolgáltatásokat téve itt elérhetővé.

Megjelenik itt a The Feed, amely egy gyors simítás után mutatja meg nekünk a fontos eseményeket, az utolsó lépéseinket, a gyakran látogatott személyeket és állományokat, valamint az általunk leginkább kedvelt appokat. A háttér és a teljes kinézet egyedire szabható, ez azonban nyilván nem a legfontosabb opció. Ezt a szerepet ugyanis a „Continue on PC” tölti majd be, amely nyilván a mobilos és az asztali szegmens jobb összekötését hivatott biztosítani – amely eredetileg még a Windows 10 Mobile felbukkanása kapcsán kapott kiemelt figyelmet, a szoftver nem túl sikeres szereplése miatt azonban az utóbbi időben háttérbe szorult.

A cél az aktuális tevékenységek minden fennakadás és megszakítás nélküli folytatása a különbözó eszközökön, ami nyilván többek között az Office-csomag alkalmazásai esetében játszik majd fontos szerepet, de azt ígérik, hogy ez a képek és az egyéb állományok (appok) tekintetében is így lesz. A Windows esetében a Fall Creators Upgrade révén jelenik meg ennek támogatása, így erre még picit várnunk kell – az azonban jól látszik, hogy immár az Android-táboron belül igyekeznek valóra váltani az eredeti ígéreteket, gyakorlatilag lemondva a saját mobilos platformról.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Tripticon #14
    Egy banánért minden majom képes újra integetni a kamerák felé. (A mindenhol linux van erős torzitás :) )
  • zola2000 #13
    Nekem nem volt gond, felismert mindent, telepítettem a steamet ami pár kompatibilis játékot ami van simán felraktam, gond nélkül ment minden mint a karikacsapás, ezért írtam ha minden jönne linuxra is a steamen akkor maradnék is ott.

    Windowson is már kellett cmdt futtatnom néha (ritkán) mobilon is baj az usereknek hogy minden új telefonnal újra kell tanulni hogy mi hol van, mégis megteszik.

    Pont ezaz desktopon kívül mindenhol Linux van
  • dyra #12
    miért kell mindig idejönni a Linux-al? Bakker én Desktopon 2004-óta valamilyen Linuxot használok, Mandrake-kel kezdtem sokat Suseztam majd Ubuntu és pár éve Lubuntu. Nekem nem probléma ezen "fejlesztek" is de ennyi idő alatt sem tudtam megszeretteni az asszonnyal, a gyerekeim még az sem tudják mi fut a gépükön. A cégnél ahol melózok látom, hogy elég jelentős számú userenek már az probléma ha megszokott desktopja megváltozik, átmegy egyik ikon a másik oldalra stb.. A linux-nál meg még mindig mágia van parancssor előbb utóbb bejátszik aki komolyabban használni akarja. A legtöbb fórumon kockák osztják az észt , hogy a Google a barátod és pökhendien nyomatják a vakert. Ezzel szemben a Windowst már egy 10 éves ember is feltelepíti a gépére pláne a 10-et az már ha van net a drivereket is leszedi magának, ezzel szemben ha a Linux amit futatasz nem ismer fel valamit akkor lehet az úgy is marad. Egyszerűen nem versenytársa a desktop Windowsnak a desktop Linux. Kevés rá a jó alkalmazás, nincs rá MS Office főleg az Excel. És nincs rá normális támogatás sem. A Chrome majd tud valami változást hozni de a Linuxok lassan harminc éve nem tudják leváltani a Windows-t ha eddig nem sikerült eztán sem fog.
  • woy #11
    Ezt nem értem, t2k azt mondta hogy szép növekedést mutat a rendszer :-D
  • HyBrIDNyLA #10
    Tetszett az írásod, adom a pontot. A Google-ról csak annyit, ha valamit jól csinálsz és nyerő leszel, akkor te is törekedni fogsz arra, h megtartsd, tovább erősítsd a pozíciód a piacon, a Google sem cselekedik másképpen, nincs is más lehetősége. A józan ész ezt diktálja az ő helyzetében. Ahogy anno az MS is megkapta a magáét antitrust eljárásokban, úgy a Google is meg fogja kapni a magáét. Erre vannak kitalálva a szabályozó felügyeleti szervek (lásd Európai Bizottság).
  • hgabi84 #9
    Üdv.!

    Szerintem érdemes megpróbálnod, ha nem is rögtön élesben, legalább virtuálisan, fokozatosan megismerve az új rendszer adottságait - pl.: a VirtualBox segítségével, vagy másodlagos rendszerként a windows mellett: Több operációs rendszer használata ugyanazon a számítógépen Én magam is így tettem anno, és minden kezdőnek így javaslom.

    Segítség a váltáshoz: 10 gyakran használt szoftver lehetősége az Ubuntu Linux rendszerre történő váltást követően és Windows-ról Linux-ra való áttérés -> Mennyire felelhet meg az elvárásunknak az új rendszer?

    Sok sikert a váltáshoz! :)
    Utoljára szerkesztette: hgabi84, 2017.10.14. 15:54:10
  • zola2000 #8
    Szerintem asztalon sem jó a Windows, nézegetem a Linux mint-et és olyan dolgok vannak benne amik miatt szívesen váltanék is ... csak azon ugye nem fut a danganronpa3 és a többi játék nagy része, ezért marad a Windows.
  • Skylake #7
    Az, hogy Belfiore csupán egy nyüves Twitter-bejegyzésben közölte, hogy ja, csak úgy mellékesen mondjuk, a WP vonalat továbbítottuk a /dev/null-ba, ebben a formában tökéletes esszenciája annak, hogy az MS miért vesztette el ezt a platformot már akkor, amikor egyáltalán tervezte.

    Nézzük most a Belfiore tweet-jét, egy olyan fejlesztő szemével, aki eleve kedvelte az MS-t. 2012-ben örömmel szállt be a fejlesztésbe. Elsőként töltötte le az aktuális Visual Studio Express-t, amiben csak Modern UI-ra lehet fejleszteni: de pont ezt akarta, hiszen hitt abban, hogy az MS egy jó platformot fog létrehozni, és keresni is fog belőle. Pénzt is tett a dologba. Megnézett számtalan előadást a Youtube-on, fórumozott hasonló emberekkel a fejlesztés kapcsán, számtalan óráját és napját áldozta bele a dologba. Nyüzsgött és benne volt szívvel-lélekkel.

    Most, e rövid korszak végén erőfeszítéseit azzal tisztelik meg, hogy mellékesen, egy pletykaplatformon közli az egyik alfahím: ennyi volt pubika, köszönjük, maradj azért velünk, amit meg beletettél – hát ki nem sz*rja le! Mindenki az MS-ért, az MS önmagáért: körülbelül ez az üzenete számomra. És ez messze súlyosabb, mint az userkék elkényeztetett nyávogása a csempékről.

    Most teljesen lényegtelen, hogy a Xerox Alto ötletét felhasználó GUI nem nyerte el az userek tetszését. Hiszen némi rugalmassággal az MS kínálhatott volna akár alternatívák sorát is: mondjuk úgy, hogy lehetővé teszi ezt külső, nem MS fejlesztőknek, felajánl némi pénzdíjat, megszavaztatja a legjobban sikerült koncepciókat, a legjobb hármat meg beépíti a készülékbe. Ehhez kellett volna nyitottság másokra (lásd. opensource fejlesztések), meg ezt támogató szervezeti kultúra, Mindez egyike sincs meg az MS-nél, és nem is volt meg sosem.

    Még nagyobb baj, hogy ők nem Apple, és ezt le kellett volna szűrni már az elején. Elég egyszerűen ment volna ez. Hogy az userbase mint gondol a termékekről, illetve hogyan gondolkodik ezekről ÁLTALÁNOSAN, összehasonlítva az Apple felhasználóival, és azok gondolkodásával: általánosan a termékvonalról, és aktuálisan egy adott termékjellemzőről, erre kellett volna figyelni folyamatosan. Ez egyáltalán nem ment, és nem megy nekik. Noha nem WP, számomra van óriási nevetségessége annak, hogy bármilyen Microsoft terméket érintő problémára sokkal előbb találok eredményes megoldást külső fórumokon, mint a saját terméktámogatási fórumoldalakon. Erre gondolok. Noha én aztán borzasztóan utálom a Google-t, az teljesen nyilvánvaló, hogy nulláról felfuttatni egy új operációs rendszert, és felhasználói bázist felépíteni köré így kell. Mindezt potenciálisan az MS is megtehette volna, technikailag minden ehhez szükséges potenciál meglett volna ehhez – csak épp a szervezeti kultúra hiányzott.

    A WP mint platform önmagában is jó lett volna, ha marad, hiszen egyáltalán nem kedvező, ha összesen két platform van, ez ugye eléggé kapcsolódik a monopólium és oligopólium kifejezésekhez, amelyek azért nem olyan jó dolgok, bármennyire is igyekszik a Google meg az Apple emberarcúra maszkírozni a pofáját. Most ezzel a f*sszopó Google-al, és az Android-jával pontosan ott tartunk a mobileszközöknél, ilyen jellegű törekvéseket, illetve ezek káros hatásait tekintve, mint azzal a f*sszopó Microsoft-al, a Windows 98, meg az IE 5-6 korában. Nem technikai értelemben persze, hanem befolyás-szerzésben, és ezzel való erőfölény-felhasználásban. Nagyon várok már egy tényleg teljesen opensource mobileszköz platformot. Ami nem egy binary blob, totálisan tracking-ra kihegyezve azon funkcióit tekintve, amelyeket a G fejlesztett.
  • M2 #6
    Ami érdekes, hogy évekkel a többiek előtt már volt mobilos rendszerük, csak nem tudták, mihez is kezdjenek vele. Pedig Bill Gates nagyon pontosan leírta, mikre fogjuk használni a mobiljainkat.
  • urambocsá #5
    A WP-nal az a legnagyobb baj, hogy a világ legnagyobb szoftvergyártó cége szoftveresen nem tudott felnőni a feladathoz. Ami k.rva nevetséges. Csoda, hogy a fejlesztők nem dolgoztak? Hiszen ők se b.sszameg.