Gyurkity Péter

Mexikó: piramis a piramisban

Két kisebb piramis is rejtőzik Chichén Itzá legimpozánsabb építménye alatt.

Régészek egy csoportja adott hírt arról, hogy munkájuk során egy második struktúrát is felfedeztek a híres Chichén Itzá-i Kastély alatt, ami arra utal, hogy további építmények rejtőzhetnek itt. A kisebb piramis betekintést nyújthat az eredeti maja építészetbe és kulturális örökségbe.

Azt eddig is tudtuk, hogy a Kukulkán tollas kígyóisten tiszteletére emelt piramistemplom, amely az El Castillo néven is ismert, egy kisebb építményt is rejt a felszíne alatt, a szakemberek azonban most arról számoltak be, hogy az ERT-3D eljárás segítségével egy második, még kisebb méretű piramist is körül tudtak határolni. A földalatti folyóra épített impozáns prehispán templom mintegy 55 méter magas, ez kilenc teraszt tár a látogatók elé, amíg azonban a legkülső (és egyben legnagyobb) példány 900 körül épülhetett, a legbelső, legkisebb struktúra alig 10 méter magas, építését pedig az 500 és 800 közötti időszakra becsülik, ami azt jelenti, hogy ennek feltárásával betekintést nyerhetnénk a „tiszta”, eredeti maja stílusba.


Egyes vélemények szerint ezt a legkisebb harmadik példányt már a negyvenes években megtalálták, akkor azonban az ásatások során az ebbe vezető alagutat instabilnak vélték, így inkább nem kockáztatták meg annak feltárását. Ennek is köszönhető, hogy szinte semmit nem tudunk a belső térről, bár a számítógépes képalkotási technológia segítségével arra már rájöttek, hogy a legkisebb példány nem esik egybe a két nagyobb struktúra fekvésével. Az is előfordulhat, hogy belül még több, még kisebb építmény helyezkedik el, vagyis egyfajta építészeti Matrjoska-bábuval van dolgunk – eddig annyi derült ki, hogy egy lépcső vezethetett fel a tetőn lévő oltárhoz, ami jó eséllyel nagyon jó állapotban maradhatott ránk.

A képalkotás révén nagyjából feltérképezték a legbelső piramist, azt azonban nem tudni, hogy ennek feltárása egyáltalán lehetséges lesz-e.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • ostoros #2
    Túl kicsi lett, és az uralkodó levágott pár fejet, hogy nagyobb legyen az építmény...