Berta Sándor

Autókba és robotokba szánt chip az ARM-től

A brit fejlesztőcég azt reméli, hogy így köthet a két területen még több üzletet.

Az ARM által megalkotott Cortex-R52 kifejezetten az önállóan közlekedő gépkocsikhoz és a robotokhoz készült, a teljesítménye pedig akár 35 százalékkal is nagyobb lehet, mint a korábbi Cortex-R5-nek. A terméket olyan megoldásokhoz fejlesztették ki, ahol fontos a biztonság és a megbízhatóság, ilyenek például a járműalkatrészek és az egészségügyi robotok.

A biztonságról elsősorban az gondoskodik, hogy a Cortex-R52 az új ARMv8-R architektúrára épül, ami azt jelenti, hogy a kritikus kódokat teljesen elszigetelten futtatja, ezáltal megakadályozhatók a kódokhoz való hozzáférések. Az új chip megfelel az ISO 26262 ASIL D és az IEC 61508 SIL 3 szabványoknak. James McNiven, az ARM processzorcsoportjának vezetője elmondta, hogy ez az első olyan termékük, amely az ARMv8-R architektúrán alapul és a kezdetektől úgy alkották meg, hogy funkcionális biztonságot nyújtson. Az új chiptechnikát elsőként az STMicroelectronics licencelte.

John Ronco, az ARM termékmarketingért felelős alelnöke azt nyilatkozta, hogy öt évre volt szükségük az új chip kifejlesztéséhez és a megoldás minden olyan helyen hasznos lehet, ahol fennáll annak a veszélye, hogy egy ember-gép interakció során veszélyeztethet emberi életeket, illetve az emberi test épségét. Júliusban derült ki, hogy a Softbank japán távközlési és internetes konszern 24,3 milliárd fontért felvásárolja az ARM-et.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Skylake #1
    Drága SG, nem tudom melyik gyakornok volt olyan ügyes, és fogalmazta meg ennek a cikknek az utolsó bekezdését, mindenesetre így sikerült kb. a szakközépiskola második osztályát idéző megfogalmazást előállítania. Úgyhogy javítok egy kicsit, emelendő a minőséget:

    „a megoldás minden olyan helyen hasznos lehet, ahol fennáll annak a veszélye, hogy egy ember-gép interakció veszélyeztethet emberi életeket, illetve az emberi test épségét.”

    Egyébként persze mint mindent, ezt a chipet is kompromittálni lehet és fogják is.