Berta Sándor

25 000 Chromebookot kapnak a menekültek

Így segítik a beilleszkedést a nyugati társadalomba, a nyelvtanulást, és az új ismeretek megszerzését.

A projektet többek között a Google, a Deutsche Telekom és a Nethope hívta életre. Az első készülékeket Thomas Heilmann berlini igazságügyi szenátor; Wieland Holfelder, a Google Németország főmérnöke; Ulrich Bauch, az Arbeiter-Samariter-Bund (ASB) vezetője és Gabriele Kotulla, a Deutsche Telekom alelnöke közösen adta át a menekülteknek. A tervek szerint a menekültek között összesen 25 000 Chromebookot osztanak majd szét.


Wieland Holfelder elmondta, hogy a reconnect nevű programot azért indították el, mert az információ és a kommunikáció fontos részei az integrációnak. Az adományok lehetővé teszik, hogy a menekültek újrakezdhessék az életüket. A projekt elindításáról Jacquelline Fuller, a Google.org igazgatója is beszámolt a blogbejegyzésében. Az első 20 Chromebookot egy új internetkávézóban helyezték el, míg a Deutsche Telekom ingyenes internethozzáférési pontot biztosított. További 64 menekültszálláson alakítanak ki hasonló csatlakozási lehetőségeket.


A programban résztvevő Nethope egy olyan nemzetközi szervezet, amely 44 nem kormányzati egyesületet tömörít. Ezek a szegényekért, a menekültekért és a környezetvédelemért tevékenykednek. A mostani projekt abban segíthet, hogy a rászorulók hozzáférhessenek az online képzési ajánlatokhoz és az információkhoz. A segélyszervezetek a reconnect.nethope.org oldalon kérhetnek Chromebookokat. Frank Scott, a Nethope ügyvezetője direkt a bejelentés miatt utazott Berlinbe és közölte, hogy a következő hat hónapban több mint 500 000 menekültnek akarnak internetelérést biztosítani. A gyerekek és a felnőttek számára egy új nyelv megtanulása, valamint a képzési és a munkaajánlatok igazi kihívást jelentenek.

Gabriele Kotulla azt emelte ki, hogy egyetlen állam sem tudna ennyire gyorsan lépni és egy ilyen projektet semelyik résztvevő sem tudna egyedül elindítani.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • KZM #48
    Európa keresztény terület. Ha nem is járunk templomba, sőt, nem is imádkozunk, attól még a keresztény kultúrkör és értékrend szabja meg a világnézetünket. Ez alapján viseltetünk másokkal és a világgal szemben, ez alapján ítéljük meg mi helyes és helytelen, jó vagy gonosz.
    Ettől az iszlám valami gyökeresen eltérő.
    Aki önként képes felhígítani a kontinens vallási identitását, az elárulja a saját népét és gyökereit.
    Kérdezz meg egy menekültet, mi volna ha TE mennél el hozzájuk egy Bibliával a kezedben.
    Lenne talán egy órád megérteni, mit jelent ez az eltérő értékrend.
  • Tetsuo #47
    Az is - számodra - hihetetlen eredményt mutatna, ha itt kérdeznéd meg az embereket. :-) Vagy a migránssimogató (kígyót melengető) "többség" elkerüli az sg.hu-t, pláne a cikket, ami a migránsoknak nyújtott - valójában - marketingről szól?
    Te agyhalott, nácizó náci. :-D
  • gforce9 #46
    Ha érvelni próbálnál, ellentétes eredményű statisztikát linkelnél be nem terelnél összevissza :) Mivel nem linkeltél, ez azt bizonyítja, hogy nincs ilyen statisztika. A trollkodásodat meg pontletojom :D A reprezentatív felmérésről pontosan tudom micsoda, szemmel de szemmel láthatóan nincs kedved megkérdezni random embereket. Jajj csak nem félsz hogy marhára mindenki leüvölti a fejed a baromságaid miatt? :) Tudjuk mindenki náci :)
  • Tarathiel2 #45
    "Izrael elsőnek és nagyon sürgősen pl. visszaléphetne legalább a 67-es határokig ENSZ felügyelettel az ország egész területén, de jobb lenne, ha megszűnne, hiszen egy náci terrorállam - nincs erkölcsi alapja léteznie."

    Már megint orrodig sem látsz a vörös ködtől, amit a zsidógyűlöleted táplál. De sebaj, hamarosan hozzák a benzineskannát, mint Hitler uradnak.
  • Tarathiel2 #44
    http://a.te.ervelesi.hibad.hu/bizonyitasi-kenyszer-atharitasa
    Te állítod alaptalanul hogy ez a többség véleménye, ergo neked kellene felmérést csinálni. Hajrá, de előtte azért nézd meg hogy néz ki egy reprezentatív felmérés, mert láthatóan fogalmad sincs.
  • szlmcl #43
    Pont ez a baj, hogy az emberek nem tudják mi történik a háttérben, legtöbben az életükben nem találkoznak az új funkciókkal és még több olyan fejelsztés van, ami pl. a sebességet vagy optimalizálást, platformfüggetlenséget érinti, a Windows 10-ben is kismillió újdonság van. Más szoftverekben szerintem a sok síró felhasználó miatt már egy gombot nem mernek két pixellel arrébb tenni különben tüntetés lesz (pl. Office 2007), ezért látszik nehezen a fejlődés (hiába lesz sokkal jobb az eredmény az senkit nem érdekel, mert "dehát nincs start menü"). Az SQL-nek meg messze nincs párja. Sokan ráfogják, hogy lassú a többihez képest, én inkább úgy közelíteném meg, hogy aki ért hozzá, be tudja állítani úgy, hogy gyors legyen, ezen felül én nem tudok más olyan adatbáziskezelő szoftverről, amelyben a .NET keretrendszer tudása felhasználható a lekérdezéseknél, de ez csak egy a sok közül.
  • Tetsuo #42
    Már megint habzik a szád. Tudom, nácikok minden sarokban, de próbálj megnyugodni, az orvos hamarosan ott lesz. :-)
  • gforce9 #41
    Mondom menj ki az utcára és kérdezz meg pár embert. Találomra. Nem mondtam, hogy a nácikhoz menj. Csinálj egy reprezentatív felmérést. Nem nehéz. Tudod egyáltalán mit jelent az, ha találomra megkérdezett emberek többsége X-et mond és csak elvétve Y-t? Tudod ez azt jelenti, hogy a többség szerint X a válasz. Aki itt toporzékol és elvakult az egyedül te vagy :)
  • Tarathiel2 #40
    Természetesen szándékosan provokálom a nácikat. Öröm nézni ahogy egy-két elejtett szóra egyből dühtől fuldokolva toporzékolnak.
  • Tarathiel2 #39
    Aha, ha megkérdezek pár embert akkor az a többség véleménye lesz. Érted te mit jelent a többség szó vagy direkt vagy hülye?