Berta Sándor

10 000 karakterre nő a tweetek korlátja

Jelenleg a Twitteren legfeljebb 140 karakteres üzeneteket lehet küldeni, ez azonban hamarosan megváltozhat.

A Re/Code arról írt, hogy a Twitter a közeljövőben feloldhatja a tweetek küldésekor használt 140 karakteres korlátozást és ehelyett a jövőben 10 000 karakternél lehetne az üzenetek határa. Ez azonban közel sem tetszik minden felhasználónak. Az új rendszert akár már márciusban bevezetheti a mikroblog.

A platform a 140 karakteres üzeneteket 2006-ban vezette be és az emberek egy része jónak tartja, mert emiatt kénytelen mindenki a legfontosabb dolgokra koncentrálni a tweetek megfogalmazásakor. Ugyanakkor mások úgy vélik, hogy a 140 karakter túl kevés és nagyobb írásteret követelnek.

A hírre Jack Dorsey, a Twitter első embere reagált. A menedzser ugyan nem erősítette meg a terveket, de arról írt, hogy erősíteni kell a Twitter előnyeit, például a gyorsaságot. A mostani rendszer emellett erősíti a kreativitást és a tömör fogalmazást. Egyúttal utalt rá, hogy sok felhasználó már most is kikerüli a 140 karakteres korlátozást azzal, hogy hosszabb szövegeket tartalmazó képernyőmentéseket csatol az üzeneteihez.

A cég tavaly júniusban oldotta fel a 140 karakteres korlátot a más Twitter-használóknak küldött közvetlen üzenetekben. Egyúttal lehetőség lett arra, hogy egy retweet az eredeti üzenetből és 116 hozzáfűzött karakterből álljon.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Palinko #1
    szerintem is kell változtatni, de a 10 ezer nevetségesen sok, az 1000 még sok lenne, olyan 500 karakter max valamit még megnéznék. régen is volt hogy telefonnal is 3 sms-t küldött mert annyira kicsúszott az ember a 160 as határból akárhogy igyekezett csökkenteni. már 300-350 határnak is nagyon örülnék a 140 miatt sokszor érzem úgy, hogy áh inkább le sem írom a tweetet, vagy kevés információ tartalom marad benne.