Berta Sándor

Feloldja a 140 karakteres korlátot a Twitter

Az intézkedés kizárólag a más Twitter-használóknak küldött közvetlen üzenetekre vonatkozik.

A társaság bejelentette, hogy a direkt üzenetek esetében július elsejétől már nem lesz hatályban az eddigi 140 karakteres korlát. Ez a döntés lehetővé teszi, hogy a platform az eddiginél sokkal jobban felvehesse a küzdelmet az olyan vetélytársakkal, mint a WhatsApp, a Snapchat vagy a Facebook Messenger. A közvetlen üzenetküldési funkciót a Twitter már korábban bevezette, de eddig nem számított fő funkciónak.

A közvetlen üzenetküldési funkciót az idén már kétszer módosította a társaság. Először bevezette azt a lehetőséget, hogy valaki közvetlen üzenetet küldhessen akár egy csoportnak is, majd később lehetővé tette, hogy a regisztrált tagok olyan felhasználóktól is direkt értesítéseket kapjanak, akiket nem követnek. Korábban követelmény volt, hogy a közvetlen üzenetek fogadásához mindkét félnek követnie kell egymást.

A 140 karakteres korlátozás lebontása mindenesetre jelzés értékű, de már volt arra utaló jel, hogy változások lehetnek. Áprilistól ugyanis lehetőség van arra, hogy egy retweet az eredeti üzenetből és 116 hozzáfűzött karakterből álljon. A Twitter márciusban jelezte, hogy a kitiltott felhasználókat csak azonosítás után engedik vissza. A cég szeretné hatékonyabban azonosítani a trollokat, ez elengedhetetlen ahhoz, hogy eredményesebben léphessen fel ellenük.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!