Berta Sándor

Leállítják a Jolla táblagép-projektjét

Tisztult a kép a startup közeljövőjével kapcsolatban.

Mint arról beszámoltunk, pénzügyi nehézségekkel küzd a vállalat és olyan súlyos anyagi helyzetbe került, hogy nem tudja a 12 000 előzetesen megrendelt táblagép mindegyikét kiszállítani, az utolsó pillanatban azonban sikerült megoldást találni a cég finanszírozási problémájára. Juhani Lassila, a Jolla kommunikációs vezetője blogbejegyzésében azt írta, hogy a megrendelt táblagépek egy részét az év elején kiszállítják, de egyúttal le is állítják a projektet. Ezzel biztossá vált, hogy a cég nem fog tudni minden megrendelést teljesíteni.

A Jolla a tavaly ősszel megjelent támogatóival közösen akar megoldást találni a pórul járt ügyfeleknek, hiszen ők már előre kifizették a tábla PC-k árát. Juhani Lassila megígérte, hogy ezek az emberek nem állnak majd ott üres kezekkel, de az viszont egyelőre tisztázatlan, hogy visszakapják-e a befizetett előleget. Lassila egyúttal bejelentette, hogy a jövőben számos meglepetéssel készülnek. Az idei esztendőben egyre nagyobb szerepet kap a startup életében a Sailfish OS. Az operációs rendszer új szintre kerülhet az új partnereknek köszönhetően és jelentősen megnőtt az érdeklődés a szoftver licencelésével kapcsolatban.

Korábban a Jolla táblagéppel kapcsolatban két lehetséges alternatíva merült fel. Az egyik, hogy azok, akik megrendelték, de még nem kapták meg a készüléküket, visszakapják a befizetett összeget, míg a másik, hogy legyártják és kiszállítják az eszközöket.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!