Berta Sándor

Kezd elfajulni a taxisok és az Uber vitája

A két tábor közötti helyzet egyre jobban elmérgesedik, a taxisoknak nagyon nem tetszik, hogy nem tudnak velük versenyezni.

Világszerte támadják a személyfuvarozók az internetes szolgáltatást. Brüsszelben azonban nem csupán verbális akciókra került sor az Uber sofőrjei ellen, hanem atrocitásokra is. Több taxis is megrendelte a szolgáltatást, majd amikor megérkeztek a helyszínekre az önkéntesek, akkor az állítólagos "utasok" inzultálták őket. A helyi rendőrség értesülései alapján négy esetben került sor ilyesmire, az egyikben tojásokkal vagy liszttel is megdobálták az autókat. Az egyik sofőrnek ellopták az okostelefonját, így a platformon keresztül nem tudott több utast és megrendelést felvenni.

Az Uber összesen 20 olyan esetet említett, amikor a taxisok akkor akadályozták a segítőik járműveinek mozgását, amikor azok pont utasokat akartak felvenni. Filip Nuytemans, a cég belgiumi menedzsere közölte, hogy volt néhány olyan eset, amikor az utasokat kirángatták a taxisok a gépkocsikból. Ugyan senki sem sérült meg, de a brüsszeli rendőrség találkozót kezdeményezett a taxisok képviselőivel, mert meg akarja akadályozni a súlyosabb incidenseket.

Constantin Tsatsakis, a belga taxiegyesülés képviselője elítélte a vandalizmust, amelyet egy kis csoport tagjai követtek el. Hozzátette, hogy a kollégái azért dühösek, mert a rendőrség az Uber betiltása ellenére nem ellenőrzi és nem bünteti meg a szolgáltatás sofőrjeit.

Néhány nappal ezelőtt Németországban betiltották az Ubert, de a cég az ítélet ellenére folytatja a tevékenységét. Múlt hét csütörtök este Magyarországon mintegy 50 taxis demonstrált a közösségitaxi-szolgáltatás ellen. A taxisok a Hősök teréről indultak, majd a Várkert bazár elé parkoltak le. A rendőrök több sofőrt is igazoltattak.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Tetsuo #31
    Nem ismerem az Übert - nem tudom, hogy működik - de annyiból igaza lehet "senkinek", hogy végül csak a cég tulajdonosa jár jól, mint oly sok esetben ebben a rohadt kapitalizmusban - annak ellenére, hogy egyelőre úgy tűnik, a kisembereknek is jó.
  • senki687 #30
    Ha nem olvasod el és nem értelmezed amit írok, akkor nincs értelme érvelni.
    Ott vannak szépen összeszedve a tegnapi hozzászólásomban az érvek és teljesen figyelmen kívűl hagytad a válaszodban. Mit tehetnék akkor, hogy elolvasd? Semmit.
  • Jakuza1 #29
    Komoly ervek.
  • senki687 #28
    Trollkodásból 5-ös. Gratulálok!

  • netgengszter #27
    Előre jegyzem meg, hivatásos buszvezető vagyok Bp-n. Tehát látom és tapasztalom, mit művelnek a taxisok. Nem igazán szeretem őket.
    És most a jön de!
    Számomra a sok közül egy fő gond van. Jön érted, mert megrendelted, egy önjelölt uber taxi (pl: kapucni takarja orra hegyét is, fülben mp3, jobb ülésben a feje vezetéskor, mert ez a menő, ráadásul egy "tunning" Tipo, padló gáz és fék kombinációval). Márt itt hagynám az egészet, de nem, mert "occó". Beülsz, visz, aztán a cél előtt jön a nagy b..dmeg, mert vagy vagányan vezet, vagy mert a kocsi volt kukacos alma. Jó esetben megúszod, rosszabb esetben bajod lesz, vagy belehalsz. Utasbiztosítás nuku, és ezt mire lejátszod a TB-vel meg a bíróságon az uberessel, hogy ki fizeti az összelegózásod, addigra csődbe mész.
    Ez az egyik ok, amiért könyörtelenül szabályozva van a személyszállítás. De majd kíváncsi leszek, hogy ha valaki így jár (nem kívánom senkinek), mi lesz a véleménye utána.
  • Jakuza1 #26
    Jaj nem kell ez a tereles. Az egesz ervelesed elbukik azon, hogy beakarod allitani, hogy csak a mostani taxisok tunnek el es nmeg le is irsz olyat ami sajat magadnak mond ellent. "A több taxis több vásárlóerőt jelent," Igen, akkor a tobb uberes taxis tobb vasarloerot jelent.
    Meg valami,, miert is lehetett letrehozni az Ubert? Mert a taxisok a az elmult evtizedekben gusztustalanul pofatlanokka valtak. lehet jonni a szabalyzassal, csakhogy lattam en a taxisokat, hogy mikent furtak egymast a reptereknel es egyeb helyeken. Hogyan loptak meg a kulfoldieket es masokat. Hogyan csaltak az orakkal, amiert rengeteg szabalyozast kellett bevezetni. Sajat maguknak koszonhetik, ezert nem fogok elmorzyolni egy konnycseppet sem a szemem sarkaban.
    Azt kaptak, amiert megdolgoztak a hosszu evek folyaman.
  • senki687 #25
    Érdekes, hogy nem az érvelésembe kötsz bele, hanem egyszerűen figyelmen kívűl hagyod egyes részeit annak, amit írtam. Túl hosszú volt elolvasni?
  • Jakuza1 #24
    "A több taxis több vásárlóerőt jelent," Csakhogy itt nincs ilyenrol szo. Az ubertaxisok is vannak annyian, ha nem tobben mint a sima taxisok, ezzel pedig az egesz ervrendszered megdol.
  • senki687 #23
    Tegyük fel, hogy egyetértünk a következőkben:

    - a taxisok durván túlárazva dolgoznak
    - az Uber alkalmazottai jelenleg a hozzáadott értéknek megfelelően keresnek
    - a taxisoknak extra feltételeket kell megfelelniük az Uber alkalmazottaihoz képest
    - ezen feltételek egy része kifejezetten hasznos az utasok szempontjából

    Mi következik ebből, ha központileg nem nyúlnak bele?

    - a taxisok akkor se tudnák felvenni a versenyt az egyenlőtlen kötelezettségek miatt, ha akaránk
    - olcsón lehet utazni
    - az Uber gyorsan hatalmas tőkét halmoz fel 1 kézben
    - az Uber-nek nem lesz alternatívája, mert a hasonló kezdeményezéseket erőfölényével akaratlanul is elnyomja
    - az Uber maximalizálja a profitot, azaz leviszi az alkalmazottak fizetését, felviszi a szolgáltatások árát
    - több eddig viszonylag jól élő család elszegényedik és helyette nem lesz semmi plusz

    Kinek jó ez? Mondhatod, hogy megérdemlik a taxisok, dögöljön meg a szomszéd tehene is. De az a helyzet, hogy ezzel nem megyünk előrébb. A több taxis több vásárlóerőt jelent, ez oxigéndús áramló vér az ország gazdaságának. Több hasznuk van a taxisoknak, mint az Uberbe tolni a pénzt.

    Ez egy csere. Csinálunk 1 nagytőkést sok normális körülmények között élő család helyett. Ezt választjuk pillanatnyi érdekből, csak mert nekünk fontosabbak az olcsóság az igénytelenebb körülmények ellenére is. Ha nincs pénzed taxira, ne utazz taxival. Addig nyújtózkodj, amíg a takaród ér. Különben idővel visszanyal a fagyi...
    Ha nekem nem hiszel, nézd meg a németeket. Betiltották. Hol élnek jobban az emberek? Na ugye! Lehet tanulni a jó példából is, nem csak a rosszból, és ehhez nem kell a rosszat mindenképpen elkövetni.
  • Ragnaar #22
    Namost ha nem mindent kínába gyártatnának gyerekekkel, akkor lehet, hogy nem lenne ennyi munkanélküli sem, ez az átlagember érdekét soha szem előtt nem taró nagytőke feltételei szerint működő gazdaság. Csak a profit számít akkor is, ha országok gazdaságai dőlnek be esetleg.