Berta Sándor

Németországban betiltották az Ubert

A cég az ítélet ellenére folytatja a tevékenységét, de eközben más államokban is gyülekeznek a felhők a feje felett. Csütörtök este Magyarországon mintegy 50 taxis demonstrált.

A Frankfurti Tartományi Bíróság betiltotta az UberPOP nevű szolgáltatást és megtiltotta az amerikai vállalatnak, hogy megfelelő engedélyek nélkül személyszállító tevékenységet végezzen. A licenccel rendelkező sofőrökkel végzett limuzin- (UberBLACK) és taxiszolgáltatást (UberTAXI) viszont az ítélet nem érinti. Az indoklás szerint az Uber üzleti modellje megsérti a személyszállításról szóló szövetségi törvényt. Az első fokú döntés ellen a cég fellebbezhet. (Az Uber szolgáltatásához csatlakozott sofőrök nem hivatásos személyfuvarozók, hanem olyan emberek, akik a hivatalos taxis viteldíjnál jóval olcsóbban dolgoznak. A sofőr és az utas egy mobiltelefonos alkalmazás segítségével találja meg egymást.)

A felperes Taxi Deutschland szervezet elnöke, Dieter Schlenker kijelentette, hogy bizonyítást nyert az igazuk, továbbá ismételten bebizonyosodott az, hogy az Uber üzleti modellje jogsértésen alapul. Szerinte a döntés jogbiztonságot jelent a 700 német taxiközpont 255 000 dolgozójának. Fabian Nestmann, az Uber szóvivője elmondta, hogy fellebbezni fognak az ítélet ellen és az UberPOP a jogerős döntésig változatlan módon folytatja a tevékenységét. Hozzátette, hogy nem fogják Németországot, mint piacot feladni és folytatják a szolgáltatás kiépítését.


Csütörtök este a közösségitaxi-szolgáltatás ellen demonstrált mindegy ötven taxis Budapesten. A taxisok a Hősök teréről indultak, majd a Várkert bazár elé parkoltak le. A rendőrök több sofőrt is igazoltattak. Eközben az Uber párizsi központjában házkutatást tartott a francia államügyészség. Az intézkedés részét képezte a folyamatban lévő nyomozásnak. Franciaországban jelenleg be van tiltva az UberPOP, az év eleje óta 250 önkéntest sújtottak pénzbüntetéssel.

Ázsiában sem számíthat sok jóra az amerikai társaság. Dél-Koreában szintén a személyszállítási törvény megsértése miatt indult eljárás az Uber ellen. A rendőrség egy szöuli házkutatás során 432 lehetséges bizonyítékot, például okostelefonokat foglalt le. Ezenkívül őrizetbe vették az Uber dél-koreai vezetőjét és több alkalmazottját, illetve önkéntes segítőjét. A cég helyzetét súlyosbítja, hogy megsértette a helyi adatvédelmi törvényt, ugyanis az alkalmazását nem regisztráltatta a Dél-koreai Kommunikációs Bizottságnál (KCC) és törvénysértő módon gyűjtötte az ügyfelei adatait. A szöuli rendőrség egyik szóvivője kiemelte, hogy az Uber szolgáltatásait világszerte használják, de a vezetők és a járművek többsége nem rendelkezik engedéllyel. További probléma, hogy a vállalkozás nem fizet adót. A hatóságok az eljárás során meghallgatnák Trevor Kalanick vezérigazgatót is.

Az Uber dél-koreai szóvivője azt ígérte, hogy teljes mértékben együttműködnek a hatóságokkal, ugyanakkor tagadta, hogy bármiben is hibáztak volna. A társaság egyre több országban szálka a hatóságok és a taxisok szemében. Ausztráliában komoly büntetéssel fenyegették meg, Kínában betiltották az Ubert használó magánszemélyek szolgáltatásait, míg Tajvanon több tízezer dollár, tavaly augusztusban Sao Paulo városában pedig több száz dolláros büntetést szabtak ki több sofőrre.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • M2 #21
    http://444.hu/2015/01/22/igy-nem-lettem-uber-sofor/
  • teddybear #20
    Ez úgy stimmelne is, de az Uber sofőrjeire nem vonatkozik gyakorlatilag semmi, ami egy normál taxisra. Egy normál taxisnak sok előírásnak kell megfelelni, tagságit kell fizetni, adót, nyugdíjat, rendszeresen vizsgáztatni a kocsit, legutóbb még át is kellett festetni sárgára. Az Uberesekre ez nem vonatkozik. Hol van itt az esélyegyenlőség?

    Ráadásul ha panaszod van, vagy valamit a taxiban felejtettél, akkor az ügyfélszolgálat Hollandiában van, jó esetben angolul, rosszabb esetben hollandul reklamálhatsz. Belgiumban meg nem tudták kideríteni, hogy ki is vezetett néhány, az uberes taxisok által elkövetett nemi erőszakos esetben.
    Az a taxis, akit kirúgtak hiénáskodásért meg szépen visszasunnyog, mint uberes....
  • Amergin #19
    A taxis bűnszövetkezeteket feloszlatni, a taxis hiénákat (mind az, kivétel nincs) azonnali hatállyal internálni. Ezt kellene csinálni.
  • Cat #18
    Nagyon durván magasak a hatósági tarifák. Korábban 3-3500 volt kimenni a reptérre, most már 6ezer. Nevetséges.
  • Jakuza1 #17
    Pontosabban, erdekekkel utkozo serelemforras, ahol valakinek kiesik a profit, meg akkor is, ha Uberrel olcsobban szallitanak (persze nem mindig). Ab Ovo, tehat azoknak lenne jo, akiket szallitanak, ellenben azoknak nem jo, akik mar benne vannak ebben a bizniszben, mert maguknak kisajatitottak a hosszu evek folyaman.
    A lobbyk pedig mukodnek, a szabalyozas mindenhol letezik a nagy demokraciaban, ahol nem te dontesz, hanem helyetted dontenek azok, akik a hasznot lefolozik es a te zsebedbol lopjak ki az adoforintokat. Ilyen a mai szep uj vilag.
  • bdzsana #16
    Gondolom ha az Uber nem adózna, sokkal könnyebb lenne lecsapni rá, nem szenvednének ennyit.
    Utoljára szerkesztette: bdzsana, 2015.03.21. 13:21:07
  • Peppus #15
    Ilyenkor tudnak tüntetni a balfék taxisok.. Amikor a hülye szabályokat hozták ellenük, akkor miért nem lázadoztak? Meg ki az aki egy hosszabb útért képes ennyit kifizetni? Annyi eszük nincs, hogy pl. egy hosszabb útnál kedvezőbb tarifákkal lehessen taxizni.. Biztos egyből több utas lenne.
  • M2 #14
    Úgy is van, haljanak csak éhen a családjukkal együtt, ha már legálisan akartak vállalkozni a barmok. Szerinted.
  • NEXUS6 #13
    Még jó hogy a taxisok a tisztelettudő, szabálykövető és rendesen adót fizető állampolgárok mintaképei.
    ;)
  • NEXUS6 #12
    A net maga az illegalitás. Pl üzengetsz a Posta meg éhenhal, filmeket könyveket töltesz le, olyan infókat olvasol, ami megkerüli a hivatalos info forrásokat, árut rendelsz Kínából, amiből Kínán kívül kevés államnak van bevétele, végső esetben szervezkedsz, forradalmat csinálsz.
    És a NET a mai társadalom alapja.

    Persze a jelenlevők kivételek.
    XD