Berta Sándor

Műholdakat építene Elon Musk

Az üzletember összesen 700 műholdat állítana pályára, melyekkel internetelérést biztosítana. Saját gyártóüzemben gondolkodik.

Elon Musk, a Tesla autógyártó cég vezetője és egyben a Space Exploration Technologies (SpaceX) magán-űrügynökség alapítója egy új területen akar megjelenni. Bennfentesek arról számoltak be, hogy a menedzser kis méretű és olcsó műholdakat fejlesztene ki, amelyek segítségével internetelérést biztosítana. A projektben Musk legfontosabb partnere Greg Wyler, aki korábban a Google munkatársa volt. Wyler megalapította a WorldVu Satellites nevű céget. A két üzletember összesen 700 műholdat állítana pályára, ezek mindegyike kevesebb, mint 115 kilogramm súlyú lenne. Ez csupán fele akkora, mint a jelenlegi legkisebb kereskedelmi műholdak. A jelenlegi legnagyobb műholdflottát az Iridium Communications üzemelteti.

Az elképzelésnek komoly pénzügyi és technikai kihívásokkal kell szembenéznie és a hivatali engedélyek beszerzése sem lenne egyszerű. A program akár egymilliárd dollárba vagy még többe is kerülhet. Felmerült egy műholdkészítő üzem létrehozása, ezzel kapcsolatban az egyeztetések már el is kezdődtek Florida és Colorado szövetségi államok képviselőivel, ezzel párhuzamosan folyik a további lehetséges partnerek felkutatása.

A műholdakat alighanem a SpaceX állítja majd pályára. A vállalat az elmúlt 5 évben számos Falcon 9 típusú rakétát indított útnak és 2018-ig további több mint négy tucat rakétaindítást tervez. A cég szeptemberben egy több mint 2,6 milliárd dolláros megbízást kapott a NASA-tól olyan űrjárművek kifejlesztésére, amelyek alkalmasak az amerikai űrhajósok szállítására.

A műholdak gyártása és tesztelése hosszadalmas folyamat, s a SpaceX az évtized vége előtt aligha rendelkezik majd elegendő műholdindítási kapacitással. Mind Musk, mind Wyler szeretné mérsékelni a műholdakkal kapcsolatos kiadásokat. A WorldVu a kis méretű műholdak gyártási költségeit 1 milliárd dollár alá csökkentené. Amennyiben nem sikerül megépíteni a tervezett üzemet, akkor a WorldVu komoly ügyfele lehet egy olyan új gyártónak, amely képes olcsón és nagy számú műholdat előállítani. Ha sikerül megépíteni a saját gyárat, akkor viszont olyan vetélytársakkal kell majd szembenézniük, mint a Sierra Nevada vagy a Surrey Satellite Technology.

Elon Musk nemrég a mesterséges intelligencia által jelentett veszélyekre próbálta meg felhívni a figyelmet. A vezető közölte: ha meg kellene határoznia, hogy mi jelentheti a legnagyobb fenyegetést az emberiségre nézve, akkor valószínűleg a mesterséges intelligenciát választaná.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Blacktom #5
    A konkrét számokat ezen a területen nem ismerem, de azt súgja valami, hogy ha te tervezed a műholdat, te gyártod le a 700 darabot és te is küldöd ki az űrbe, azzal rengeteg felesleges költséget megspórolsz, és úgy tervezheted össze a kirakós darabjait, hogy a legjobban illeszkedjenek egymáshoz, nem kell máshoz alkalmazkodni.
  • Marteen21 #4
    A masat típusú játékokat ne említsük műholdakkal együtt....
  • ostoros #3
    A műholdak ára még mindig több millióba kerül. Én erről beszéltem.
  • teddybear #2
    Nem igazán a gyártás kerül sokba, hanem a kikerülhetetlen pályára állítás. Azt még a sorozatgyártással sem lehet csökkenteni. 700 műhold fellövése nem lesz egyszerű, sem olcsó. Még ha többet is egy rakétával állítanak pályára, ahogy szokás, akkor is milliárdokról beszélhetünk a költségek kapcsán, és ez csak a fellövés költsége.

    Aztán ott van még a földi fejállomás is, ami nélkül nem tudjuk használni az egészet. Ez sem olyan olcsó, mint egy közönséges műholdvevő, egyrészt valahogy rá kell állnia valamelyik szabad műholdra, másrészt valahogy követni is kell azt. Ráadásul itt kétirányú a kommunikáció, azaz nem elég fogadni a jeleket, de adni is kell.

    Gyártani olcsón is lehet specializált műholdat, példa rá a CUBE típus, aminek a magyar változata a MASAT-1, ami egyáltalán nem került olyan sokba.
  • ostoros #1
    Ez elég nagy dolog. Hiszen a műholdak részben azért is olyan orbitális árúak, mert nem sorozatban gyártják őket. Ez akár egy fél nagyságrenddel is csökkentheti az árakat.