Gyurkity Péter

Eltérő tapintást nyújthatnak a jövő érintőképernyői

A Microsoft a szoftveres alkalmazásoktól függő eltérő tapintással egészítené ki a megszokott kijelzőket.

A sajtóban folyamatosan megjelenő beszámolók alapján számos érdekes technológia igyekszik kiegészíteni a hordozható eszközökön mára megszokottá vált felhasználói élményt, a Microsoft pedig ezen a téren sem szeretne lemaradni. A jelek szerint egy olyan megoldáson dolgoznak, amely a szoftvertől függően eltérő tapintást nyújtana, megkönnyítve ezzel a megfelelő használatot.

A Microsoft Research által közölt bejegyzésben arról olvashatunk, hogy az érdekes technológia egyelőre a „haptikus visszacsatolás” néven fut, ez pedig nem más, mint egy dinamikusan változó tapintású érintőképernyő, pontosabban a megszokott kijelzők egy új dimenzióban történő kiegészítése. Az elgondolás abból indul ki, hogy a kijelzőn megjelenő alkalmazások és eltérő felületek által nyújtott különböző tapintások révén még pontosabbá és kényelmesebbé tehetnénk a hordozható eszközök vezérlését, és míg jelenleg a legtöbb feladatban a szemünkre vagyunk utalva, addig a jövőben ezt a tapintás új érzése egészítené ki.

A kívánt hatás elérése több eltérő technológia révén is megvalósítható. Szóba jön itt egy további anyag (réteg) közbeiktatása, amely a megfelelő töltés által meghajlik, ezzel érzékeltetve az eltérő felületet, de az elektrosztatikus vibrációval az ujj és a kijelző közti levegőt is rezegtethetnénk, ezzel keltve (hamis) tapintási érzetet. Mivel a technológiával már korábban is kísérleteztek, néhány korai visszajelzés a rendelkezésünkre áll, ezek alapján a megoldás némileg megtévesztő, illetve olykor zavaró is lehet, de a Microsoft egy nemrég elkészült tanulmányra hivatkozik, amely kimutatta, hogy a Surface billentyűk esetében a felhasználók pontosabban gépeltek, amennyiben a gombok leütésénél jelen volt a megszokott (és elvárt) érzés.

Az még nem teljesen világos, hogy a megoldás mennyivel növelné a hordozható kijelzők árát, itt nyilván további kutatásra és a technológia tökéletesítésére lesz szükség.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • mrzed001 #7
    Az emberek lusták.
    Amit bediktál 3-5 mp alatt 2 mondat, azt min 30-60 mp alatt írná be, pláne ékezet helyesen.
    Szóval de, ahogy nyilvánosan telefonál is, úgy nyilvánosan diktálná is üzi szövegét.
  • slickboy #6
    Akkor most mindenki keressen rá a Nokia Haptikos kifejezésre és rájön, hogy miben akar élenjárni a Microsoft, vagyis honnan jön a lényeg...
  • Borg18754 #4
    az akksi meg majd 3 óra alatt lemerül mert annyi energiát zabál ez a levegő rezegtetős akármi aminek haszna nem lenne....
  • zola2000 #4
    Nyílvános helyen nem szivesen motyog az ember a telefonjának.
  • mrzed001 #3
    Most komolyan, ki a halál akarja folyton tapizni és takarítani a kijelzőt?
    Miért nem lehet csak arra használni, amire van, hogy megjelenítsen dolgokat ?
    A vezérlés meg fényévekkel gyorsabb és kényelmesebb hang parancsok által. Na ja, nem a mostani buta semmit tudó, ami nem sokat fejlődött a W95 óta, hanem valós hangparancs, szövegértelmezés, végrehajtás.
    Szóval amiről a cikk szól humbug, max a vakok és gyengén látóknak jó, de nem hosszútávon előremutató.
  • norbi4567 #2
    Tudom, hogy manapság már nem menő. De mi van ha valaki véletlenül egy kézzel szeretné kezelni a telefonját?
    Ilyen esetben az elgondolásod használhatatlan.

    Maximum akkor használható így ha a hátlapot kell közben böködni, de ez meg akkor nem jó ha valaki nem kézben tartva akarja használni.
  • kvp #1
    Ennek a technologianak ott lenne nagy haszna, ha eleg pontos lenne ahhoz, hogy braille kijelzoket keszitsenek vele. Igy a legtobb program hasznalhatova valna, a betukeszletek braille karakterekre cserelesevel es a kepek dombormuvekke konvertalasaval. Voltak erre korai probalkozasok, de azok meg elektromechanikus kijelzok voltak, amik mind felbontasban, mind sebessegben problemasak voltak.

    Az erintokijelzok problemajat pedig ugy lehet megoldani, hogy az ujjal csak pozicional a felhasznalo, de kattintani az alatta elhelyezett fizikai gombokkal lehet, igy vegig lehetne tapogatni a kijelzot, majd ha megvan ami kell, akkor a mutatoujjat lent tartva egy masik ujjal kattintva lehetne parancsokat kiadni. Ez akar multitouch-nal is mukodik. (igy lesz a 2 ujjas zoom-bol 2+1 ujjas)