Berta Sándor

4K-televíziók - kiak­ná­zatlan lehetőség a futballvébé

A tévégyártók számára a közelgő brazíliai labdarúgó-világbajnokság komoly esélyt jelenthetne, de nem igazán tudnak élni vele. A hagyományos HD-képernyők piaca már telített, vagyis pont kapóra jött volna, ha a 4K áttörést ér el.

A 2006-os németországi labdarúgó-világbajnokság nem csupán nagyszerű esemény volt, hanem jelentős mértékben hozzájárult a HD-közvetítések elterjedéséhez, hiszen mindenki számára láthatóvá váltak a hagyományos és a HD-közvetítések közötti különbségek. Hasonló áttörést érhettek volna el a brazíliai rendezvény és a 4K kapcsán a gyártók, de erről le kell mondaniuk. Az esemény kiváló alkalom lehetett volna a 4K-televíziók reklámozására, a bennük rejlő lehetőségek bemutatására, főleg, ha készülnének megfelelő tartalmak. Azt viszont már most tudni lehet, hogy az utóbbiakból hiány lesz, hiszen a kiszivárgott információk alapján mindössze három mérkőzést rögzítenek 4K-ban.

A brazíliai labdarúgó-világbajnokságon mindössze három mérkőzést rögzít majd a Sony 4K-ban, viszont ezek sem élő közvetítések lesznek, hanem a világbajnokságról szóló dokumentumfilmhez készítik ezeket, amit a torna vége után tesznek letölthetővé. A Globo brazil televízióadó viszont mind a három mérkőzést élőben és 4K-ban közvetíti majd a Rio de Janeiro területén elhelyezett óriáskivetítőkön. Azonban aki ki szeretné használni esetlegesen meglévő 4K kijelzőjét, nem tudja majd, hanem a hagyományos 720p minőségű HD adásokra kell hagyatkoznia. A Sony még arról sem nyilatkozott, hogy milyen felszereléssel vágnak bele a bajnokságba, csupán megerősítették, hogy az ultranagy felbontású sportközvetítésekre stratégiai területként tekint a vállalat.


A tévégyártók helyzetét nehezíti, hogy jelenleg hiányzik a megfelelő sávszélesség a 4K-videók továbbítására. Még a jóval kevesebb adattartalmat igénylő 1080p minőséghez sincs elég kapacitása a szolgáltatóknak. A helyzet nem hasonlít a két évvel ezelőtti helyzetre, a 2012-es londoni olimpiai játékokra, ahol mind a készülékek előállítói, mind maguk a csatornák élénken próbálták promótálni a 3D technikát. Egyébként az sem volt túl nézett, csak kevés embert értek el, de az iparág részéről sok kritika érte volna a helyi felelőst, a BBC-t, ha nem vágnak bele. (Ezen az eseményen a BBC szintén csak kísérletezik, logisztikai problémák miatt nem tartanak nyilvános vetítést.)

A The Verge részletesen elemezte, hogy a különböző cégek milyen kísérleteket tettek a 4K-őrület kialakítására. A Sony az eseménytől az 1080p és a 4K minőségű termékei iránti kereslet felfutását várja, és a Samsung 2014-es kommunikációja szintén a "foci-üzemmódba" kapcsolást mutatja, olyan szövegekkel, minthogy "a nézők zöldebb füvet, a játékosok életszerűbb részleteit és olyan élénk hangot tapasztalhatnak, mintha éppen a stadionban ülnének". Azt is kiemelik, hogy a 4K tévére beruházó emberek a felskálázásnak köszönhetően elméletileg valamivel jobb minőségű adást láthatnak, mint a HD tévék előtt ülők.

Ha a világbajnokságra is tekintettel valaki vásárlás előtt áll, azért sem érdemes UHD tévét vennie, mert még maguk a közvetítőcégek sem igyekeznek közzétenni terveiket infrastruktúrájuk megújítására. Az egyetlen remény az internet: az Egyesült Államok egyik legjelentősebb tartalomszolgáltatója, a Netflix már a januári CES kiállításon bejelentette, hogy a Breaking Bad és a House of Cards sorozatok rajongói nagyobb felbontást élvezhetnek, de ők sem szándékoznak elmozdulni az élő események irányába. Ennek oka egyrészt, hogy az az ismétlésekkor nézettség terén nem teljesít jól, másrészt a jogok megvásárlása hihetetlen nagy befektetést igényel.

A technika tehát jóval előreszaladt a sugárzáshoz képest, amit az is mutat, hogy a japán NHK a BBC-vel közösen két éve, a 2012-es olimpián a helyi egyetemi hálózaton próbálgatta a 8K közvetítést. A 4K mellett az ilyen minőségű élő műsorfolyam lehet majd a 2020-as tokiói olimpia nagy dobása.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • cloud.strife #15
    Ilyen szintű árcsökkenéstöbb év alatt lehetséges. Naív ábránd azt gondolni hogy úgyis lemegy az ára százezerre. Nézd meg most mit kapsz 150-200e-ért 40"-ba. Gagyi, vacak FullHD tévéket.
    Igaz a 4K is csak egy szó, azt is lehet majd pocsék minőségben gyártani... :)
  • cloud.strife #14
    Nagyon, nagyon szép a FullHD a 4K tévén.
  • cloud.strife #13
    49" 4K 499e ft. Kb. két hét és megjönnek az első darabok.
  • asgh #12
    Az a baj a 4K adásokkal, hogy hiába nagyobb a felbontás, ha a nagyobb tömörítés miatt tönkremegy a kép.
    Game of Thronest teszteltem 720p-ben és 1080p-ben, a 720p 1.5GB volt, az 1080p 3.5GB. Az 1080p verzió a fullHD TV-n nagyságrendileg gyengébben nézett ki, mint a 720p, mert a tömörítés agyonvágta a színeket, teli volt tömörítési artifactal, a sötétekből eltűntek a részletek, stb.
    Az 1080p kb. BD25-nél kezd kinézni valahogy és BD50-nél lesz mozi minőségű, azaz egy egészestés film 20-40GB. Ugyenez 4K-ban 150-200GB fölött lenne filmenként, ennyi sávszélesség még jó ideig nem lesz elérhető.
    Marad tehát a ratyivá tömörített tartalom, de legalább rá lehet mondani, hogy 4K.
    Jah és a legtöbb filmet eleve 2K-ban scannelték (csak az utóbbi 5-7 évben masterelnek 4K-ban), azaz a 4K verziók alapból felskálázottak lesznek.
    Ezen kívül ott van még a felbontás vs. ideális betekintési szög probléma. Ha egy 50"-60"-os TV-t normális távolságból nézel, akkor gyakorlatilag nem látod az extra pixeleket. Azaz a "retinadisplay" hatást leszámítva (ami csak a számítógépes tartalom esetén jön szóba), eleve semmi értelme a 4K-nak.
  • Cat #11
    40"-es méretben szerintem nem sok értelme van. Ezt jóval távolabbról nézed, mint egy monitort, és ennél a méretnél két méterről a Full HD bőven elég.
  • duke #10
    Ugy latszik nem lehet mindent megetetni az emberekkel. Szerintem meg a fullhd-ra sincs elsopro igeny, nemhogy a 4k vagy a 8k-ra. Nem kell az embereknek a bluray, a 3D, es a dvd audio sem jott be. Valoszinuleg 5-10 ev alatt, ahogy regebbi tevek elavulnak, es a 4k mar nem lesz draga szep lassan majd elterjed. Addigra talan mar lesz igeny a nagyobb felbontasu musorokra is.
  • Macropus Rufus #9
    Majd meglátjuk. :) szerintem nem egészen ugyan az a kép lesz. (kb. mint a fullhd-ra konvertál filmek esetében)
    330k+ÁFA összegért már lehet venni egy 40"-os Samsung UE40HU6900 UltraHD tévét.
    (http://www.argep.hu/trend/4KTE/4k-televizio.html)
    Karácsony környékén lehet már 200 környékén is lesz, jövre meg talán már 150 környékére is lemegy. Na akkor beruházunk 1-et 1-et és megnézzük ;)


  • WoodrowWilson #8
    Nem érted. Itt pont négyszeres a kép, nem úgy mint a te példádban. Amit megjelenítenél egy pixelen fullhd-n, ugyanazt az egy darab pixelt rakod ki négyszer. Nincs torzítás.
  • Macropus Rufus #7
    minden tft kijelőz a natív felbontásában adja a legjobb képet.
    Pont ott írtad le a lényeget: 2 képpont ad egyet. Na és már is ott a gond, ugyanis képpont sokszorozással (felkonvertálással) készűl a kép. Fogj egy 1xü 1208x1014-es fotót és konvertált fel 1600x1200-re. Kb. ugyan azt fogod tapasztalni mint amikor a fullhd képet ráengedet a 4k-s tévére.
  • WoodrowWilson #6
    A fullhd nem lesz ronda 4K-s tv-n, mivel pont kétszer annyi pixel van széltében és hosszában is, így egyszerűen négy pixel fog megjeleníteni egyet.