Gyurkity Péter

Tovább tesztelik Kína második lopakodóját

Az ötödik generációs J-31 vadászgép a jövőben a szárazföldön és a tengereken egyaránt szerepet kaphat.

Nemrég számoltunk be arról, hogy a kínai légierő már átvette az első J-16 vadászgépeket, amelyek az év végén állhatnak majd szolgálatba. Az ottani illetékesek eközben az ország sorrendben második lopakodóján is dolgoznak, a pilóták pedig szorgalmasan tesztelik azt, hogy minél előbb hadrafogható legyen az új fejlesztés. Immár külföldi vevő is akad, bár néhány kérdőjel szintén fellelhető ezzel kapcsolatban.

A Shenyang Aircraft Company J-31 "Gyrfalcon" néven évek óta fejleszti az ország második lopakodó vadászát, amely a jóval nagyobb J-20 riválisaként, illetve annak egyfajta kiegészítéseként jelenik meg, követve ezzel az amerikai példát - a tengerentúlon az F-35 és az F-22 alkot hasonló párost. Áprilisban már több forrás is beszámolt az újabb tesztelési fázis elindulásáról, azóta pedig folyamatosan dolgoznak a pilóták, miközben a külföldi szakértők és érdeklődők folytatják a vitát az ötödik generációs repülőgép fontosabb jellemzőivel, illetve várható szerepkörével kapcsolatban. Itt több hasonlóságra és nagyobb eltérésre is felhívják a figyelmet, amiben segítséget jelent, hogy a szokásosnál jóval több képanyag elérhető a gépről.


A Shenyang annak idején a J-19 révén szerette volna elnyerni a "nehéz" vadászgép kifejlesztésére közzétett tendert, ezen azonban a Chengdu J-20 győzedelmeskedett. Most a kisebb, akár anyahajókon is bevethető J-31-el vágnának vissza a kudarcért, amely jóval nagyobb számban állhat majd szolgálatba - már amennyiben a tesztelés sikerrel zárul. A prototípus még 2011-ben repült először, 2012 ősze óta legalább hat újabb tesztre kerítettek sort, egy második példány pedig építés alatt áll. Szakértők megjegyzik, hogy számos hasonlóság fedezhető fel az amerikai F-35-tel, itt felmerült a lopás lehetősége is, míg mások inkább arra hívják fel a figyelmet, hogy a repülőgép törzse vékonyabb, lesimított, amely a fegyverek terén kisebb választékot, ám ezzel egy időben kisebb légellenállást, ezáltal pedig jobb repülési tulajdonságokat eredményez, vagyis a kínai fél egyértelműen az aerodinamikára helyezi a hangsúlyt.


Az anyahajókon történő szolgálatot valószínűsíti az iker-hajtóműves kialakítás, itt ezúttal az orosz Klimov RD-93 hajtóműveket alkalmazzák, amely egyben a kisebb mérethez is jól igazodik. A J-31 mindazonáltal az olyan nagyobb rakétákat is felhasználhatja, mint amilyen az YJ-12, hajó elleni változat, ám ez a rejtőzködés rovására mehet - a MiG tervezőiroda részéről azonban "jó gépnek" minősítik azt, amely egy kiváló egyedi dizájnra épül.

Külföldi érdeklődők is akadnak az ötödik generációs fejlesztés iránt, Kína pedig nem is zárkózik el az esetleges exporttól. Az erre szánt változat F-60 néven kerülhet a piacra, ez pedig már a 2012-es Zhuhai légibemutató alatt is látható volt. Pakisztán lenne az egyik vásárló, amely az India által beszerzendő orosz Sukhoi vadászokat ellensúlyozná a lépéssel, bár ez utóbbi tesztelése várhatóan csak idén indulna meg, rendszerbe állításukra pedig a következő évtizedben kerülne sor.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!