Berta Sándor

A fejlődő országoknak készítene konzolt a Nintendo

Satoru Iwata vezérigazgató bepillantást engedett a cég jövőbeli terveibe.

A menedzser közölte: többek között olyan konzolokat akarnak kifejleszteni és piacra dobni, amelyek kifejezetten a fejlődő államok számára készülnének. Az új termékek teljesen új fejlesztésűek lesznek, vagyis nem arról lesz szó, hogy egy meglévő készüléknek piacra dobják az olcsóbb vagy lebutított változatát. Satoru Iwata kiemelte: új dolgokat akarnak csinálni, új ötletekkel és határozottan nem a jelenlegi megoldások olcsóbb verzióit akarják elkészíteni. Az új eszközök kifejezetten a fejlődő országokban lévő felhasználók igényeinek fognak megfelelni.

A Nintendo a tervei megvalósítása kapcsán elsősorban Kínára összpontosítana, ahol január elején feloldották a konzolblokádot, ugyanakkor szigorúbban cenzúráznák a játékokat. Emellett a vállalat bejelentett egy infra NFC-modult. Ezt, éppúgy, mint az NFC-támogatással rendelkező Wii U-t, arra lehetne használni, hogy a különböző játékkaraktereket avatárokként lehessen megjeleníteni a különböző platformokon futtatott játékokban. Ezek az avatárok akár meg is változtathatók vagy "képezhetők" és az NFC-kommunikáció két irányba zajlik. A terv megvalósításában az NFP (Nintendo Figurine Platform/NFC Featured Platform) segíthetne.

A Nintendo az okostelefonok felé fordul és a konzolos játékait népszerűsítené a hordozható készülékeken. Februárban Satoru Iwata megerősítette, hogy nem akarnak változtatni a stratégiájukon és a jövőben is a konzolokra koncentrálnak.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • zola2000 #8
    Jó, akkor rosszul fogalmaztak, nem a teljesen elmaradott országokra gondoltak, hanem azokra ahol a jövedelem harmada-ötöde a fejlett országokénak.

    (pl kína, kelet európa, dél amerika, de szerintem itt inkább CSAK kínát - indonéziát kell érteni)
  • Ender Wiggin #7
    a fejlődő országok félrevezető kifejezés, mert a kismillió igencsak csóró közül magyarország nagyon kilóg, hiszen a GDP per kopf 10x-ese a kategória 90%-nak...
    Így aztán fejlődő országok alatt inkább afrikát ázsia lepukkant országait szokták érteni, európa jóval előttük jár. így továbbra is fenntartom, a csóróknak nem szaros játékokra van szüksége, ez az egész egy kurva nagy képmutatás.
  • zola2000 #6
    Miért csak szélsőségekben gondolkodnak egyesek?

    A sima konzoloknak a fő piaca azok az országok, ahol a legkisebb fizetés is kb 1000euró(300ezer forint felett) itt elsősorban a 60eurós (15ezer forintos) játék árakkal van a baj, ami a Magyarország szintű országokban (pl Kína) ahol 70ezer forintot visz haza egy minimálbért kereső, és a legtöbb cég tényleg csak ennyit akar fizetni, szóba se jöhet, hogy 15ezer forintot fizessen valaki egy konzoljátékért -> most azt a piacot célozza be a nintendo, és szerintem nem afrikát, oda max a 20dolláros "okostelefon" kell.
  • Nulla7 #5
    A fejlődő országok nagyon szépen el vannak látva a fejlett országok levedlett számítógép- és konzolgenerációival. A Nintendonak a saját hulladékával kell majd versenyeznie. Az azért egy aranyos szituáció! :)
  • Tinman #4
    Mobiljuk már van -.-
  • zola2000 #3
    Ne afrikára gondolj, hanem olyan országokra, mint pl Magyarország, ahol nem 3-500 ezer forintnak megfelelő pénzből élnek az emberek, hanem 100ezerből, mint pl a kínában élő 100milliók.

    Jó persze Magyarország és Kína között van egy apró különbség: Kína tényleg fejlődik, ellentétben Magyarországgal.
  • Ender Wiggin #2
    bravó. a fejlődő országoknak nem is hús, gabona, ivóvíz és áramszolgáltatás kell, hanem konzol, hogy játszhassanak.
  • zola2000 #1
    Lehet hogy Kínában sikeresek az olcsó androidos "konzolok", és ezekkel akar konkurálni.
    Valószínüleg valami virtual console player lesz, nintendo 64el ezt már megcsinálták kínában a 2ezres évek elején, nem hinném hogy a WiiU-3DS mellett mégjobban le akarnák terhelni a belső csapataikat egy új géppel.