Berta Sándor

Testen viselt kamerát kap a hesseni rendőrök egy része

Peter Beuth tartományi belügyminiszter bejelentette, hogy kibővítik a hesseni Body-Cam projektet.

A kedvező tapasztalatok miatt Frankfurt am Main után két további város, Wiesbaden és Offenbach rendőrei is megkapják azokat a miniatűr kamerákat, amelyek segíthetnek megvédeni őket a támadásoktól. Hessen az első olyan német tartomány, ahol az eszközöket alkalmazzák. Peter Beuth elmondta, hogy alapos elemzés után úgy döntöttek, hogy a kamerákat elsőnek az éjszakai és a hétvégi szolgálatot ellátó rendőrök kapják meg.

A német tartományban tavaly összesen 1710 feljelentést tettek a rendőrök elleni támadások miatt, ezek közül 258 esetre került sor Hessen nyugati részén és 117-re Offenbach területén. A legtöbb támadás hétvégén történt az utcákon és a tereken, este 21 óra és hajnali 4 óra között. A gyanúsítottak 46 százaléka állt alkoholos befolyás alatt. A hesseni belügyminiszter kiemelte, hogy Frankfurt am Mainban egy fél év alatt 27-ről 20-ra csökkent a hasonló támadások száma, 2013-ban pedig egyetlen rendőr sem sérült meg. A program sikerének híre nem csupán Németország más tartományaiba, hanem külföldre is eljutott.


A wiesbadeni rendőrök összesen három mobil videoegységet kapnak. A készülékek hatékony segítséget jelenthetnek az egyenruhásoknak a parkolóházakban, a bevásárlóközpontokban, a fesztiválokon és más rendezvényeken is.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!