SG.hu

Kis képátlóval értelmetlen a 4K monitor

Ezt a tapasztalatot vontuk le egy 24 collos 3840 x 2160 pixeles monitor egy hetes használata után. .

A Dell jóvoltából kipróbálhattunk egy 60 centis képátlójú UltraSharp UP2414Q monitort, mely tudása alapján bőven felsőkategóriás terméknek számít. Kezdjük a lényeggel: a doboz kicsomagolása után természetesen azonnal rákötöttük egy számítógépre, lecserélve a jelenlegi Full HD (1920 x 1080-as) felbontású kijelzőt. Az első élmény, hogy hirtelen minden nagyon pici lett: az egyébként megnyitott weblapok betűi olvashatatlanná váltak, az ikonok szánalmasan kicsik, és az egérrel furán sokat kell szánkázni az addig gyorsan elérhető funkciókhoz. Az Asztal felülete a váltással négyszeresére nőtt, szóval mindez egyáltalán nem meglepő, de megtapasztalni egész más, mint tudni a magyarázatot.

Megoldásként, hogy ismét normálisan lehessen használni a PC-t, a vezérlőpulton nyilván mindent nagyobbra kellett venni, a DPI felhúzása némileg orvosolta a helyzetet, de a Windows egyáltalán nem skálázódik jól. Egyes programokban számíthatunk arra, hogy a menü mérete nem változik, előfordulhat feliratok csonkolódása és pixeles nagyítása. Alternatívaként a távolság csökkentése nem kényelmes, az olvasható betűkhöz zavaróan közel kell húzni az eszközt. Azonban azt is észre kell venni, hogy az egész Windows nagyobbra állításával el is veszítjük a nagyobb felület adta előnyöket, továbbá például az ikonok nem feltétlen szebbek, hiszen nem erre a minőségre vannak optimalizálva. Nagyobb képátlónál, 27" vagy még inkább 30 collos méretnél mindezen kritikák tárgytalanná válnak, de 24"-es méretben a 3840 x 2160-as felbontást inkább zavaróan finomnak érezhetjük.


Az állvány masszív, kiváló minőségű

A felbontásnövekedés előnye pl. grafikai munkáknál (pl. képszerkesztés) ütközik ki, hiszen egy fotó mellett a szoftver teljes kezelőfelülete elfér, még ha utóbbi ikonjait használható méretűre nagyítjuk is. Azt pedig mondani sem kell mennyire meggyorsítja a munkát az állandó nagyítás-kicsinyítés mennyiségének csökkenése, és a teljes kép átlátása a munka minőségét is emelheti. Egyes irodai munkákhoz szintén hasznos lehet, például ha napi szinten kell brutális méretű Excel táblákat kezelnünk, viszont általános használatra (pl. webezés) pénzkidobás ilyenre költeni, mivel a PC-s világ még nincs felkészülve a technológiára.

Videózásnál szintén felesleges, hiszen 4K tartalom nem nagyon létezik, az internetről letölthető anyagoknál is szinte kizárólag a Full HD a legfinomabb részletesség. Játékra pedig egyenesen ellenjavallott, hiszen ilyen magas felbontásra felkapcsolva valószínűleg minden korábban jól futó cím szaggatni fog, élvezhetetlen lesz. Prémium videókártya(k) nélkül nem is érdemes próbálkozni, ha egyáltalán választható az adott játékban ilyen megjelenítés. Ha pedig nem natív felbontásban használjuk az mindenképpen rontja a minőséget, másrészt meg minek költöttünk akkor a monitorra?


Függőleges helyzetbe fordítva

Felépítés tekintetében csak jót lehet írni róla: széles talpa stabil alapot biztosít, súlyos tartóját kézbe fogva pedig az eltörés az egyik utolsó dolog ami eszünkbe juthat. Kávája a mai trendekhez képest kifejezetten széles. A masszív állvány révén helyzete tökéletesen személyre szabható, kedvünk szerint pozicionálhatjuk. A talpat mindössze egy mozdulat rögzíteni a kijelzőhöz. Magassága széles tartományban változtatható, a kijelző előre-hátra dönthető, 45 fokban jobbra-balra forgatható, és nagy használati pozitívuma, hogy portrémódba átfordítható. A kivitelezés minősége kiváló, a felhasznált anyagok jók.


Széles szögben forgatható, oldalán a memóriakártya nyílással

Bemenetek terén a prémium kategóriának megfelelően három csatlakozója van, HDMI, DisplayPort és annak a mini variánsa (tehát az alap VGA és a viszonylag elterjedt DVI már nincs). A HDMI verziója 1.4, ami azt jelenti, hogy ezzel teljes felbontásban a szabvány korlátozottsága miatt 60 helyett csak 30 Hz-es képet láthatunk. Falra szerelhető, négy USB 3.0 csatlakozója által hubként is kiválóan használható, és képes telefonunkat is tölteni. Még jobb lett volna, ha ezek a hátulja helyett könnyebben elérhető helyre, például a talpba kerülnek, de hát nem lehet minden tökéletes. Kellemes meglepetés a benne lévő SD/SDHC/MMC memóriakártya olvasó. Mint a bevezetőből kiderülhetett, üzembe helyezése bármilyen használati útmutató nélkül is csak percek kérdése, semmit nem kell csavarozni vagy szerelni.

A felbontás és felépítés méltatása után nézzük a kijelzőt: az aktív mátixos IPS válaszideje nem túl fürge, 8 ms, és az 1000:1-es kontrasztarány is maximum átlagos. Láthatósága nagyon széles, 178 fokos, kontrasztaránya kiváló, színei az Adobe RGB tartomány 99 %-át lefedik. Bekapcsolni a káva jobb alsó sarkában tudjuk, felette vannak a kezelőszervek érintésérzékeny gombjai. Aktív állapotukat LED jelzi, a funkciók elrendezése világos és logikus. Az eleve több profil mellé beállíthatunk sajátokat, eltérő színhőmérséklettel és színtartományokkal, közöttük gyorsan válthatunk. Kalibrálása már gyárilag kiváló, szinte nem is kellett változtatnunk. Fényereje a sarkokban is egyenletes, de a feketék lehetnének mélyebbek.


Minden kiválósága ellenére mégsem tudjuk jó szívvel ajánlani megvételre az UP2414Q-t: ára 300e forint körül van, ami egy 4K monitorhoz képest alacsony, de egy 24 collos kijelzőhöz képest nagyon magas: Full HD felbontásban féltucatot tudnánk belőle venni. Nagyobb baj, hogy feleennyibe kerül ugyanezen gyártó 27 collos, 2560x1440 pixeles monitorja, és nehéz amellett érvelni, hogy miért ne azt válasszuk inkább.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Sir Cryalot #23
    jó , jó, 4k, de mégse vektorgfx
  • Tetsuo #22
    Dehogyis.
    1. 100x4K esetén nem fog látszódni, mert olyan kicsi a "rece".
    2. Pont a természetben van nagy kontraszt, dinamika stb. Nézzél körül! ;-)
  • Tetsuo #21
    A #8-ban említettem a moire-t. ;-)
  • Vol Jin #20
    Ez tökéletesen igaz. Valóban vicces a 4K, ha a lejátszott tartalom valójában veszteséggel tömörített. Ha nem az lenne, akkor egy képkocka 24 MB lenne 24 bites színábrázolással. Ez 50 Hz-n egy másodpercnél 1,2 GB, ami egy DVD lemezt négy másodperc alatt megtöltene, de egy BR lemezre sem férne fel egy perc. Streameléshez meg 9600 Mbit-s sávszélesség kellene. Oké, használjunk veszteségmentes tömörítést. Összenyomná a tizedére. Hurrá. Viszont lenne olyan hardver, ami valós időben elvégezné ezt a tömörítést?
  • WoodrowWilson #19
    Nem fog látszani akármekkora felbontásnál, most sem látszik, ha 3 méterre megyek a monitortól.
  • sanyicks #18
    és akármekkora felbontásnál látszani fog... mert a recésség eltűntetéséhez elmosás kell, pont úgy ahogy az analóg technikáknál megy. Csak míg analógnál a technikából adódik az elmosás, digitálisnál ez egy külön feladat.
    A természetben nincsenek olyan éles és hirtelen színváltozások mint digitálisban szóval egy paintben rajzolt vonal recéssége nem életszerű példa.

    És az hogy hogy nem kell 4k az a filmekre különösen igaz, amelyek még az 1080p-t is csak képpontok számában használják ki, információ mennyiségben nem, mert már a blu rayre is elmosott, grain effekttel széttrancsírozott anyag megy fel. Egyszerűen nevetséges, hogy sok mai digitális 4k-hd kamerával felvett film mosottabb és rondább, mint a régebbi, filmszalagról scannelt filmek.
  • xyl #17
    A kulcs ott van, hogy "a PC világ még nincs felkészülve...".
    És húzom erősen az orromat. Nem vagyok haladás-ellenes, de a régi jól megszokott dolgokot szeretem, viszont azokat már senki sem fejleszti, az új tendenciák pedig nem tetszenek. Egy-két dolog igen, de a nagyobb részük nem.

  • Sir Quno Jedi #16
    Az oké. De ma is, ha kicsi mintavétellel veszel fel ilyen nagy felbontású mintákat, ugyanúgy interferrálni fognak mozgás közben. 1xűen azé, amié aa kell egy drótkerítésre stb. egy játékban is. 16x Anisotropy és megfelelő AA csodákra képes, de eléggé gépigényesek. Én ezé kedvelem a nagyobb felbontást, mert az önmagában trükkök nélkül megoldja a gondot (és elég csak az aniso). Szal. igenis van értelme kis képátlóban is a nagy felbontásnak, sőt. Az tény, hogy nagyobb képátlóval MÉG több értelme lesz. :DDD Ja és nyilván nem az aknakereső miatt.
  • suba53 #15
    A régi tévéken a halszálkás öltönynél, egyéb finom mintázatú képeknél mutatkozó kavalkád az analóg színes TV jel sajátságaiból fakadt.
    Ugyanis a színsegédvivő az analóg világosságjel tartományába esett, így interferált a nagyobb frekvenciájú világosságjel komponensekkel.

    Ezt a fekete fehér, és színes tv jel kompatibilitása miatt oldották meg így, hogy a színes TV adásokat a régebbi fekete fehér TV tulajdonosok minden gond nélkül nézhessék a készülékeiken, természetesen fekete fehérben.
  • Sir Quno Jedi #14
    De jobbat mondok. Régi tévéken volt nagyon szembötlő, hogy ha a műsorvezető/híradóson valami mintás ruha volt, esetleg a háttér volt efféle kreatív okosság, akkor gyönyörűségesen animált/vibráló mintázatokat bámulhattunk ezek helyén. Ez bármilyen felbontásra igaz. De ugye el kell érjük azt a felbontást, ahol ez már annyival nagyobb mintavételt jelent, hogy nem fogjuk észlelni normál körülmények között a hibát. Ehhez persze nagy felbontásban is kell felvennünk. :D

    Ugyanez igaz rácsokra, kerítésekre, téglafalakra stb. főleg mozgás közben.