SG.hu

577 céget vert át internetes reklámot ígérve

577 rendbeli csalással gyanúsítja a rendőrség Cs. Gábort. Már az időpontjára sem emlékezett a gyanúsított annak, mikor alapított céget egy ismerősét kihasználva, melynek segítségével vállalkozások, önkormányzatok, iskolák, alapítványok százaitól csalt ki pénzt 2011-ben és 2012-ben.

A 27 éves Cs. Gábor internetes oldalakon különböző cégeknek, közintézményeknek kínált reklámfelületet, de megbízást egytől sem kapott. Már korábban létrehozott magának egy adatbankot és több internetes honlapot, melyen a sértettek közül jó néhányat megjelentetett. Az érintetteknek számlát küldött, melyen az adatokat úgy tűntette fel, mintha egy létező megállapodás alapján tett valós szolgáltatásért cserébe kérné a pénzt. Az üzleti kapcsolatot színlelő, a számlákat kibocsátó társaságot végül egy tatai cég jelentette fel, miután 2012. február 29-én korábbi együttműködésre hivatkozva a csalóktól fizetési felszólítást kapott.

A sértett elmondása szerint a számlázóval nem állt kapcsolatban, az szolgáltatást nem nyújtott a cégének. A nyomozás során kiderült, hogy nem a tatai vállalkozás volt az egyetlen, aki ilyen jellegű levelet kapott, a károsultak száma folyamatosan gyarapodott a közel két éves rendőrségi eljárás alatt. A Tatai Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya azonosította, ki áll a számlákat postázó cég mögött. A férfit a nyomozók elfogták és 2012. június 26-án gyanúsítottként hallgatták ki. Cs. Gábor ellen - szabadlábon hagyása mellett - üzletszerűen elkövetett csalás bűntett, valamint üzletszerűen elkövetett csalás bűntett kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást a rendőrség, melyet vádemelési javaslattal továbbít a Tatai Járási Ügyészségnek.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • endrev #3
    Tetszik, amikor egy újságírónak beletörik az agya a szóösszetételekbe, erre eldob kaszát-kapát, és csak úgy egymás után hajigálja a szavakat. :D Persze itt a jogászoktól örökölte, ahol szintén nem észkombájnok dolgoznak, "minek is a helyesírás, elég nekem a jog".

    "üzletszerűen elkövetett csalás bűntett kísérlet elkövetésének"

    Helyesen: "üzletszerűenelkövetettcsalás-bűntett kísérlete elkövetésének" (többszörös összetétel), de mivel ez így tényleg elég durva (bár szabályos), jó alternatíva az »"üzletszerűen elkövetett csalás"-bűntett kísérlete elkövetésének«

    Így fejleszti az IQ-t a magyar nyelv... nem elég hozzá a 100-as IQ.

    Písz.
  • endrev #2
    Ez romantikus, de hidd el, nincs annyija. Ha lenne, úgy kezelnék, mint Rezesovát.
  • sárkánylovag #1
    "szabadlábon hagyása mellett"
    Aztán meg majd kap egy lábcsipogót és az 1 milliárdos villájában tölti le a büntetést a szegényke. És ezt törvénynek hívják.
    Kőfejtőbe vele.