Gyurkity Péter

Jobb kamerával jön a Samsung Galaxy S5

Bár a hivatalos megjelenéstől még messze vagyunk, máris befutott az első értesülés a Samsung következő csúcstermékéről, amely alapján a kamera frissül az új készüléken.

Nemrég még arról számolhattunk be, hogy a dél-koreai gyártó egy új párost mutat be a szeptember első hetén induló IFA kiállítás alatt, ezek pedig Galaxy Gear és Galaxy Note III néven jelennek meg, máris megérkezett a következő csúcskategóriás példányról szóló első hír, amelyben egyelőre egyetlen jellemzőt veséznek ki.

A távol-keleti forrás szerint ugyanis a Galaxy S5 (amely értelemszerűen az azonos szerepet betöltő, jelenleg kapható S4-et váltja majd le jövőre) egy frissített kamerával jelenik majd meg, ezen pedig már most dolgoznak a cég szakemberei. Az érdeklődők egy 16 megapixeles hátoldali példányt vehetnek majd közelebbről szemügyre (az S4 esetében ez ugyebár 13 megapixel), amely OIS (Optical Image Stabilization) technológiával, vagyis optikai képstabilizációval egészülne ki.


Közelkép az S4 kamerájáról

Ez a megoldás a cég kínálatában eddig az általában "phablet" néven emlegetett, valóban a két kategória közötti átmenetet biztosító méretes készülékeken volt elérhető, ám most úgy döntöttek, hogy a csúcskategóriás okostelefonokat is ezzel egészítik ki. Az érdeklődés garantált, hiszen aki arra számít, hogy a most szeptemberben befutó Note III is biztosítja majd ezen technológiát, annak csalódnia kell, az OIS ugyanis nem lesz megtalálható a család harmadik változatának teljes listáján.

A Galaxy S5 a jelenleg rendelkezésre álló információk szerint jövő márciusban mutatkozik majd be.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Nailyenugysincs #10
    ilyet h nem láttam még soha? vagy magyarországon nem árulják?
  • Zombee #9
    Mondom, most is van. Galaxy S4 Zoom.

  • Nailyenugysincs #8
    olyan 4-5 évvel ezelőtt volt a samsungnak optikai zoomal szerelt telója. a g800 asszem
  • boyscout #7
    16 megapixel? hova. minek. ??!
  • KopaszIsten #6
    "Az érdeklődés garantált..."

    Hát engem marhára hidegen hagy, hogy ez 3 MP-vel több lesz, mint az elődje...

    És csatlakozom az előttem szólókhoz. Aki komolyabban akar fényképezgetni az vegyen fényképezőgépet. A koca fotós(nak) meg tök mindegy hány MP-vel csinál valami homályos/szemcsés valamit. Persze jobb a jobb, de telefonvásárlásnál nálam nem szempont a kamera.
  • caius marius #5
    Asszem nem kell lecserélnem a Note 2-em még egy ideig. :)
    Mellékesen, ha komolyan fényképezni akarok, akkor veszek egy fényképező gépet és nem telefont használok.
  • Zombee #4
    1. A PureView nem azonos a standard Nokia kamerákkal, azok valóban nem kiemelkedően jók, nem jobbak pl. egy SIII Mini kamerájánál.
    2. Jön telefon optikai zoommal, illetve már kint is van: Galaxy S4 Zoom, de az nem egy könnyen zsebrevágható telefon az optika miatt.
  • MuchACHO79 #3
    Jegyezzük meg végre, hogy a megapixel csekély mértékben jelenti csak a jobb képminőséget. Fontosabb a lencsék mérete, anyaga és kidolgozásuk minősége mint ahogy az érzékelő lapka mérete is sokkal fontosabb. Akinek fontos a kamerázás hiába vesz nokiát, mert kéminőségben a középkategóriás kompaktokat sem üti. Azt az egy dolgot nem értem, hogy miért nem tesznek a fényképezőgépekbe optikai zoomot. Elég lenne 4-6megapixel egy 5-8x optikai zoommal, minőségi érzékelőlapkával.
  • tomboy013 #2
    Lumia 1020 mellett nem lesz képes labdába rúgni ezen a téren. Ha valakinek fontos szempont a kamerázás egy telefonnál válasszon egy jobb Nokiát.
  • sanyicks #1
    gyenge így is.