Kiadó: Kalypso Media
Fejlesztő: Realmforge Studios
Honlap

Rendszerkövetelmények:
Minimum: Intel Core 2 Duo E4300 1,8 GHz-es vagy AMD Athlon 64 X2 Dual Core 3600+ processzor, Nvidia GeForce 9500 GT vagy ATI Radeon HD 4650 grafikus kártya, 2 GB RAM, 4 GB szabad hely a merevlemezen
Ajánlott: Intel Core 2 Duo E6750 2,66 GHz-es vagy AMD Athlon II X2 processzor, Nvidia GeForce 8800 GTX vagy ATI Radeon HD 4850 grafikus kártya, 4 GB RAM, 4 GB szabad hely a merevlemezen

A Realmforge Studios név mögött egy viszonylag fiatal, ámde korántsem tapasztalatlan csapatot köszönthetünk, akik 2008-ban csatlakoztak a játékvilág pezsgéséhez. Bemutatkozásuk alapján sokan azonnal a szívükbe zárták a kis stúdiót, hiszen sikerült egy nagyon ígéretes, ám azóta is a folytatására váró kalandjátékkal (Ceville) elkápráztatniuk a stílus fanatikusait. Egy kis kicsapongás után aztán újabb nagyszerű projektbe csaptak bele, hiszen elhatározták, hogy elkészítik a legendás Dungeon Keeper szellemi örökösét, amit kisebb-nagyobb botlások után ugyan, de sikerült kivitelezniük.

Habár a Ceville sikereit a Dungeons nem tudta megismételni, ugyanakkor így is felfokozott izgalmakkal vártuk, hogy mit alkot majd legközelebb az alig 20 főt számláló brigád. Meglepő módon egy újabb kalandjátékot (netán a Dungeons 2 helyett? - habár állítólagosan már az is fejlesztés alatt áll), egy vadonatúj címet valósítottak meg, méghozzá Dark címmel, amelynek keretein belül a vámpírok sötét világát igyekeztek ötvözni a Hitman-sorozat lopakodós játékmenetével. A próbálkozás viszont - bármennyire is szerettük volna - sajnos megmaradt a középszerűségben.


Ettől eltekintve azonban a sötét hangulat és az univerzum kivitelezése lett a Dark egyik legnagyobb pozitívuma. A végeredmény összességében olyan, mintha az egykori Vampire: The Masquerade - Bloodlines keveredne a modern vámpírfilmek sajátosságaival, egyszóval búskomor, ámde mégis trendi az összkép. Mindemellett a történetre is érdemes odafigyelni, hiszen hiába divat manapság minden produktum esetében vámpírokat a középpontba állítani, az alkotók képesek voltak egy kicsit kiszínezni a klisés alapokat.

A Dark főhőse - avagy Eric Bane - ugyanis nem egy gyakorlott vámpírvezér, de még csak nem is egy több száz éves vérszívó, hanem egy újonc, akinek átalakulása nem teljesedett be, sőt még amnéziától is szenved, így múltja teljes egészében a homályba vész. Mivel Eric transzformációja még nem száz százalékos, ezért néhány újonnan megismert barátja felvilágosítja, hogy két választása maradt azon túl, hogy megpróbálja kideríteni ki is ő, illetve honnan jött.


Az egyik, hogy nem tesz semmit, ám ebben az esetben átváltozik egy fékezhetetlen fenevaddá, míg a másik, hogy felkutatja teremtőjét, majd valamilyen úton-módon eléri, hogy ihasson a véréből. Mivel hősünkből még nem vesztek ki teljesen az emberi érzelmek, így nem túl meglepő, hogy az utóbbi lehetőséget választja, így elindul, hogy felkutassa a világ alighanem egyik legveszedelmesebb és legfélelmetesebb vámpírját. Eric oldalán egy erőteljesen a Hitman-sorozat alapjaira építkező lopakodós akciójátékban vehetünk részt, amelyben az RPG-elemek és a természetfeletti képességek is nagy hangsúlyt kaptak. Merthogy a fejlesztők nem elégedtek meg annyival, hogy az alkotást teljes egészében a vámpírok koncepciójára építették fel, mindez még a játékmenetre is nagy hatással lesz, sőt, Eric irányításával fokozatosan sajátíthatjuk el az éjszaka teremtényei által előszeretettel használt képességeket.


Ennek köszönhetően lehetőségünk lesz a teleportálásra, a szupergyors mozgásra, az idő lelassítására, de példának okáért még arra is, hogy érzékeljük a közelünkben azokat a teremtményeket, akikben lüktet a vér. Utóbbinak köszönhetően ellenfeleinket is könnyedén kiszúrhatjuk már méterekről, így egy előre felépített taktika mentén mészárolhatunk le mindenkit a pályákon. A Dark ugyanis nem szól másról, minthogy az adott szinten eljussunk a kezdőponttól a célig, amihez nem lesz más dolgunk, mint likvidálni az ellenfeleket, akik természetesen hol egy helyben állnak, hol mozognak, de közös bennük, hogy éles a hallásuk és sosem egyszerű becserkészni őket. A lineáris folyosókból és kisebb terekből felépített pályák természetesen dugig lesznek akadályokkal is, így hol törött üvegszilánkok, hol maga a fény nehezíti majd meg a dolgunkat.

Ellenfeleinket egyébiránt kivégezhetjük, de lehetőségünk lesz arra is, hogy kiszívjuk a vérüket. Utóbbi esetben értékes életerővel jutalmaz minket a program, de válasszuk bármelyik lehetőséget is, a tapasztalati pontok garantáltak. Ezekre a pontokra a szerepjátékos elemek miatt lesz szükségünk, amelyek megnyilvánulnak a Mass Effect-sorozatra hajazó párbeszédrendszerben, valamint a fejlődési szisztémában egyaránt. Utóbbinak köszönhetően már meglévő vámpírképességeinket emelhetjük magasabb szintekre, de megtanulhatunk újabbakat is, így kezdő vérszívóból könnyedén tökéletes ragadozókká válhatunk.


Az alapok tehát igencsak rendben vannak a Dark esetében, ugyanakkor a megvalósítás már hagy maga után kívánnivalót, hiszen a játék mechanikája több sebből is vérzik - ezeket az értékelésnél alaposabban is górcső alá vesszük -, de maga az élmény sem okoz akkora örömet és izgalmat, mint a példaként felhozott Hitman-sorozat. Habár a játékban nincsenek fegyvereink, így kizárólag a lopakodás segítségével juthatunk tovább a pályákon, mégsem érezzük majd azt, hogy vámpírképességeink miatt egy felsőbbrendű ragadozók vagyunk, akik bármit megtehetnek. Mindemellett sem a grafika, sem a játék hossza, sem a mesterséges intelligencia, de még csak a nehézségi szint sem sikerült olyan minőségire, mint azt a fentebb leírt lehetőségek, illetve elméleti játékmenet megkövetelné. Grafika: Lássuk első ízben például a Dark grafikáját, ami több éves lemaradásban van a legtöbb mai címhez képest. Érezhetően komoly divattá vált az elmúlt hónapok során, hogy a generációváltásra megérett, kiöregedett grafikus motorokat a cell shaded technológiával próbálják meg maivá varázsolni a fejlesztők - ez a Call of Juarez: Gunslingernek sikerült is -, de a Realmforge Studios csapata nem rendelkezett akkora tapasztalattal ezen a téren, ami meg is látszik a végeredményen. Hiába rendelkezik ugyanis erős kontúrokkal ellátott, képregényes küllemmel a játék, a textúrák alacsony felbontásúak, az animációk borzalmasak, sőt, bátran ki lehet jelenteni, hogy már a kétezres évek közepén is voltak szebb alkotások a Darknál. Egyedül az optimalizáltság és a kellemes hangulat, ami pozitívumnak tekinthető ebben a témakörben.

Kezelőfelület, irányíthatóság: A kezelőfelülettel kapcsolatban a kisebb projekteknél tetten érhető egyszerűség jellemző a Darkra, az irányítás terén viszont sokkal inkább a hatalmas hiányosságok. Hősünk mozgására ugyan alapesetben nem lehet panasz, ellenben a vámpírképességek és a támadások kivitelezése gyakran okoz nehézségeket, így egyáltalán nem jellemző a végeredményre a precízség, holott egy lopakodós játéknál ez minden téren elvárható lenne. A rossz irányítás miatt a legtöbb taktikánk és kidolgozott tervünk egy csapásra dugába dőlhet, de nem érdemes például a fedezékrendszerre sem alapozni, mert általában képtelenség úgy használni, hogy az előnyünkre váljon.

Játszhatóság: Többjátékos móddal a Dark értelemszerűen nem tud szolgálni, de a kampány sem olyan hosszú, hogy az minden vágyunkat kielégítené. A szavatosságot egy kicsit pozitív irányba terelik a különféle kihívások, amelyek során időre kell levadásznunk ellenfeleinket, de ezenkívül csak a történet vár ránk, amit egyszer mindenképpen érdemes átélni - már csak Eric sorsa miatt is -, de az újrajátszhatósági faktor a nullához közelít.

Intelligencia, nehézség: A Dark egyik legnagyobb negatívuma minden kétséget kizáróan a mesterséges intelligencia, ami szinte nem létező fogalomnak tekinthető a játékban. Számtalan apró példával lehetne alátámasztani ezt a kijelentést, viszont a legrosszabb, hogy ellenfeleink gyakran teljesen kiszámíthatatlanul viselkednek. Van, amikor hosszú pályarészeken keresztül követnek egy apró baki után, máskor viszont még akkor sem vesznek észre, ha előttük szívjuk ki egyik társukból az utolsó csepp vért. Lesz, amikor hatalmas csinnadrattával is mögéjük lopózhatunk, máskor azonban még a legnagyobb elővigyázatosság sem elég. Előfordul továbbá, hogy bár sötétben vagyunk, mégis kiszúrnak minket, bizonyos esetekben azonban még a világos helyek is fekete gyászlepelként rejtenek el. Mindez természetesen befolyásolja majd a nehézséget is, ami hiába skálázható, az intelligencia viselkedéséhez hasonlóan kiszámíthatatlan.

Hangok, zene: A zenék és a szinkronok az átlagos kategóriát képviselik a Dark keretein belül, ezzel ellentétben viszont a különféle hangeffektek nem csak hangsúlyosak a játékmenet során, hanem realisztikusan is hangzanak, legyen szó akár egy üveg betöréséről, akár a fegyverek hangjáról.

Összegzés: A Dark mindent összevetve egy közepes videojáték lett, amely rendkívül jó ötleteket vonultat fel, azonban a megvalósítást tekintve hagy maga után kívánnivalót. Hiába kapott ugyanis kiváló történetet és alapötleteket, a játékmenet nem kiegyensúlyozott, és komoly gyermekbetegségektől szenved, ugyanakkor helyenként képes nosztalgikus hatást kelteni. Amennyiben fogékony vagy a különlegességekre, és nem zavarnak a helyenkénti hiányosságok, akkor ez a sötét vámpírkaland neked is okozhat néhány kellemes percet, de biztosan nem válik belőle klasszikus.