Alex

Az iPhone a világ legnépszerűbb fényképezőgépe

A címben szereplő állítás az Apple reklámjában hangzik el, de ettől még igaz; az okostelefonnal több kép készül, mint bármely fényképezőgéppel.

Az Apple egy perces reklámfilmje azt mutatja be, hogyan rázta fel termékük a mindennapi fotózás világát. Az igazságtartalomról könnyen meggyőzödhetünk például a Flickr statisztikái alapján, mely szerint valóban ez a helyzet.


Mint a lenti grafikonon látható, a legnagyobb képfeltöltő szolgáltatás tagjai között a három vezető készülék az iPhone 4S, az iPhone 5 és az iPhone 4. (Ha pusztán az "iPhone" név alatt egyesítenénk őket, akkor felhasználói számban földbe döngölnének minden egyéb eszközt.) Ha csak az okostelefonokra koncentrálunk, feltűnik a listán a Samsung Galaxy S3 is, de még messze van a trónkövetelő pozíció megszerzésétől.


Mindezek fényében kell értelmezni azt a szintén friss hírt, miszerint a Canon 15 százalékkal csökkentette kompakt fényképezőgép eladási terveit, főképp az okostelefonok okozta nyomással indokolva a változtatást. Globálisan 4,26 milliót tettek ki a februári eladások, ami feleannyi, mint a tavalyi év ugyanezen időszakának mennyisége, és ezzel 10. hónapja folyamatos az esés. 2013 első két hónapjában 40 százalékkal csökkentek a szállítások is 2012-höz képest, és még a cserélhető objektíves fényképezőgépek is megsínylik a helyzetet, azok 17 százalékkal estek. Elemzők szerint hiába a masszív jengyengítő japán jegybanki politika, a Canon bejelentése komoly eladási figyelmeztetés minden olyan befektetőnek, amely kompakt fényképezőgépet gyártó cég részvényét birtokolja.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • esemve #11
    Jó hát a nem túl sok az nem 0-t jelent, én is ismerek olyat akivel még nem találkoztam úgy, hogy a canon ne lógott volna ott a nyakában... :D
  • speed2006 #10
    Nekem igen, ott lapul. Mindig nálam van a gép. Ok, ha csak leugrok ide a boltba, akkor nem. Minimum az alapot viszem. Tudom hogy ez nem normális, de …. Én inkább a mobilt szoktam otthon felejteni. :)
  • Lateralus #9
    Igen, a fotózás egyik alap ismérve, hogy tudatos :)
    Kattintgatásra tökéletesen megteszi bármelyik mobil is.
  • esemve #8
    Ha csak 3 perc lenne. Ha most itt történne egy olyan dolog amit hirtelen le szeretnék fotózni akkor ez az idő nálam közel 50 perc lenne mert haza kellene érte mennem, majd vissza. Ellenben mobillal ez kb 5 másodperc :)

    DSLR nagyon jó, imádom de csak tervezett fotózásokra, azaz amikor direkt készülök arra, hogy én fényképezni fogok. Amúgy nem túl sok olyan embert ismerek akinek ott lapul a táskájában 24/7 "kitudja mikor kell" alapon.
  • Ender Wiggin #7
    látjuk nap, mint nap a sztárocskák tükörből készült képein a minőséget is...
    egy teló maximum a legcsótányabb kategóriájú gépeket veri.
  • speed2006 #6
    Eddig sem rajongtam a mobilos fényképekért és ezután sem fogok. Jól jöhet, mert kéznél van, de ennyi.
    "Hiába csinálsz fantasztikus képet egy DSLR csodával, ha lekésed a pillanatot mert 3 perc míg összerakod" Ha valaki 3 percet tököl, az megérdemli. Alapból fent van egy alapobi, kb 1 mp alatt tüzelésre kész. Miért kéne "összerakni"? A telefont is elő kell venni, eindítani a kamerát.
  • Magiszter #5
    Van fényképezőgépem és természetesen lekörözi az iPad-et, csak az nincs_mindig_ kéznél. Ez pedig fontos szempont. Ismerek olyan fotóst aki egy 50 ezres kis kompaktot cipel magával mindig hogy ha lát valamit ezért le tudja kapni(ezt a teló nagyságú fajtát), mert a hárommillás Nikon-jához iskolatáska méretű fotóstáska kell (készülék és 3 féle objektív, tartalék akku, töltő...stb.). Azt meg csak akkor cipeli magával ha célorientáltan megy madárlesre 3 napig mozdulatlanul sárban feküdni. :)

    Az meg másik hogy aki nem ebből él, vagy fanatikus, annak elég. Az hogy nem tudok tűéles óriásplakátot nyomtatni az elkészült képekből... nem szempont. Ha a 42"-os TV-n FullHD-ban jól néz ki akkor már jó.

    Nekem pl elég ha kellően nagy a dinamika tartomány, éles a kép és jók a színek. Ja meg nincs hordó hatás és kromatikus aberráció.

    Ja és szerintem az a fontos hogy mindig elkapd a pillanatot, ahhoz meg kicsi és hordozható gép kell. Hiába csinálsz fantasztikus képet egy DSLR csodával, ha lekésed a pillanatot mert 3 perc míg összerakod. Mivel nekem hobbim a természetfotózás és a kutyám/macskám ökördégeinek megörökítése így fontos hogy mindig ott legyen a kezem ügyében egy fényképezésre alkalmas készülék. Márpedig az esetek nagy hányadában ez az iPad-em, a másik hányadában meg egy kompakt.
  • fotoskepzo #4
    Mobiltelefonnal csak azért készítenek sok fotót, mert _kéznél van_. Semmi másért.

    Magiszter: Akkor gyere el hozzánk és megmutatjuk, hogyan tudsz még szebb fotókat készíteni - fényképezőgéppel! ;)
  • Magiszter #3
    Érdekes cikk. Én ipad minivel készítem a fotóim 30-40%-át, mert nagyon szép képeket csinál. Videók esetén meg 90% a szám.
  • Sajátvéleményem #2
    -És a legkedvesebb szeretőja a jobb keze.
    -Ennyít erről.