MTI

Kína mindent megtesz az Apple visszaszorításáért

A kínai központi televízió helyi hírességeket vett rá arra, hogy saját véleményüknek álcázott blogbejegyzésekben keljenek ki az Apple vállalat ellen, ezzel kedvezve az amerikai cég hazai versenytársainak.

Az eset a központi televízió, a CCTV fogyasztói jogok védelmével foglalkozó, szokásos éves adásához kapcsolódik. Az idei műsorban a televízió egyebek között az amerikai Apple vállalat gyakorlatát vette nagyító alá, azt állítva, hogy a sérült iPhone-hátlapok cseréjénél Kínában fizetésre kötelezik a vásárlókat, miközben külföldön ingyenes a tranzakció. A milliók által követett műsor idején az internetezők a kínai mikroblogokon is megvitatták a látottakat, köztük - szokásos módon - számos híresség is elmondta a véleményét.

A kommentelők között írók, újságírók, művészek, bloggerek is az Apple ellen rohantak ki. Így tett Peter Ho tajvani színész is, aki ugyanakkor a vállalatot és annak gyakorlatát elítélő mikroblogbejegyzése utolsó sorában egy oda nem illő félmondatot is írt: "8 óra 20 perc körül nyilvánosságra hozni". A színész több mint ötmillió követője perceken belül reagált az üzenetre, azzal gyanúsítva Hót, hogy az nem saját véleményét, hanem egy, a televízió által előre megírt kritikát közvetít, vagyis a CCTV Apple-ellenes kampányának részeként szítja tovább az éterben a tüzet a vállalat ellen. A színész két óra elteltével törölte a bejegyzést, azt állítva, hogy valaki feltörte mikroblog-fiókját, s a nevében közölte az üzenetet, hogy így ártson neki.


Az élelmes internetezők ugyanakkor felfigyeltek arra is, hogy számos híresség írt bejegyzést 8 óra 20 perc táján, mindnyájan az Apple-t kritizálva üzenetükben. Sokan csalódottságuknak adtak hangot a "tényfeltárónak" mutatkozni akaró CCTV-vel kapcsolatban, elítélve azt az internetező közvélemény "alattomos befolyásolásáért". Sokan vetették fel azt az elgondolást is, hogy a CCTV végső soron az adással és a kritika felhangosításával a külföldi versenytársaktól akarja megszabadítani a hazai cégeket. A téma az elmúlt napok legvitatottabbja volt még hétfőn is, több mint kétmillió bejegyzést számlálva a Sina mikroblogon.

Az érintett hírességek mindegyike tagadta a vádakat, közben ugyanakkor Kaj Fu-li, a tavaly a Sinán legbefolyásosabbnak megválasztott, szókimondásáról ismert blogger, a Google Kína volt vezérigazgatója elismerte: korábban őt is megkereste a CCTV, hogy programjaihoz kapcsolódóan blogolásra bírja. A blogger ugyanakkor elutasította a "felkérést", mondván csak releváns témákról hajlandó vitát generálni.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Jakuza1 #11
    Jogos.
    Aki ismeri az USA politikat, nem is lepodik meg ilyenen, hogy kiforditsuk ugyanilyen nezopontbol a demagog valaszt. :P
  • narumon #10
    azt látom nem nagyon sikerült megérteni, hogy mit írtam :)
    Az utolsó mondatra meg annyit, hogy jó kínai termékre szerintem nyugati sajtó még nem mondta, hogy szar - viszont a nyilvánvalóan szar kínai termékre (ami sajnos özönlik felénk) meg jó, hogy nem írják, hogy jó. (Még két ugyanabban a gyárban ugyanazon a gyártósoron készülő termék sem egyforma - a minőségileg hibátlan és kifogástalan termékért fizet csak ugyanis a NEVES gyártó a selejt meg megy mindenféle hülye néven ocsóé a parasztnak.)
  • NEXUS6 #9
    "Aki ismeri az ázsiaiakat az ezen meg sem lepődik."
    Hógyne, csak éppen államilag manipulálni a közvéleményt amiatt, hogy egy céget hátrányba hozzunk, vagy hogy egy másik ország ellen háborút kezdjünk, akközött azért van némi különbség. Mondjuk 100 000 civil áldozat.

    Mellesleg a kínaiak is folyamatosan baxtathatnák a nyugati médiát, mert a kínai termékeket általában negatívan minősítik. Pedig az un. nem kínaiak is ott készülnek.
    ;)
  • Jakuza1 #8
    Nagy kaland. Legalabb igy jar mindegyik ceg, aki zart appokat hasznal es nem engedi a felhasznaloknak a szabad mozgasteret.
  • lmisi #7
    Szerintem tesztelgetik az appstore/itunes helyi (Kínán belüli) letiltás következményeit. Ez teljesen logikus lenne mivel a google féle playstore és google services hivatalosan nem elérhető Kínából tudtommal.
    Ez szinte azonnal kinyírná az Apple kínai jelenlétét, mivel androidnál hivatalosan engedélyezett a nem gugli féle app-ok telepítése, de almáéknál erre nincs mód.
    Kérdés csak a felháborodás mértéke.
  • harmi2009 #6
    Tegnap az Androidról közöltek elmarasztaló kínai véleményt.
    Nem árt észre venni, hogy Kína kezdi kihasználni a gazdasági erejét és
    befolyását és nem is mertnek vele nagyon szembeszállni.
  • cateran #5
    Haha ugy irjatok mintha a vilag mas tajekan ilyen meg nem fordult volna elo..tomegmanipulacio...ugyan mar....errol szol minden mass media.
  • narumon #4
    Aki ismeri az ázsiaiakat az ezen meg sem lepődik.
  • Myers #3
    Szép kis reklámot csináltak az Apple-nek. Egyébként meg igazi patkány sárga mentalitás.
  • NEXUS6 #2
    És képzeld, van olyan ország, ahol ezt jópénzért bárki megtehet! Gondolnád!?