Berta Sándor

Bezárná az IT-cégek adózási kiskapuit az OECD

A Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) módosítaná a jelenlegi szabályokat azért, hogy a jövőben az Amazon, az Apple, a Facebook vagy éppen a Google ne tudja elkerülni az adózást.

A szervezet a G20-as tagállamok pénzügyminisztereinek közelgő moszkvai tanácskozására készítette el Addressing Base Erosion and Profit Shifting (BEPS) című tanulmányt. A csúcstalálkozó egyik fő pontja az adóelkerülések megakadályozása lesz. Az OECD szakértői kielemezték, hogy a multinacionális társaságok miként használják ki a jelenlegi legális kiskapukat és tárolják a nyereségüket különböző országokban. A vizsgálat megdöbbentő eredménnyel zárult: számos állam adórendszere lehetővé teszi, hogy a cégek mindössze 5 százalékos adót fizessenek.

Számos napjainkban hatályos jogszabályt úgy dolgoztak ki, hogy a multinacionális vállalatok elkerülhessék a kettős adózást. Ezzel önmagában nem is lenne probléma, a szakemberek szerint a gond az, hogy a cégek ma már gyakran egyáltalán nem fizetnek adót. Mindez akadályozza a befektetéseket, gátolja a gazdasági növekedést és a foglalkoztatást, s oda vezet, hogy az átlagpolgárok viselik a közterhek java részét.


Egy ausztrál összehasonlítás: a helyi cégeknél jóval kevesebbet fizetnek az óriások

Angel Gurría, az OECD főtitkára éppen ezért akciótervet hirdetett. Kijelentette: "Egy olyan időszakban, amikor a kormányok és a polgárok minden lehetséges módon spórolásra vannak kényszerítve minden adózó köteles megfizetni a maga részét függetlenül attól, hogy magánemberről vagy jogi személyről van szó." Az akcióterv lényege, hogy egységes és átlátható adózási rendszer legyen világszerte.

A botrány azután robbant ki, hogy ismertté vált: az Apple alig fizet adót a külföldi bevételei után. A kaliforniai óriás az elmúlt években szinte tökélyre fejlesztette az adómegtakarítási rendszerét. Az Amerikai Egyesült Államokon kívül szerzett 36,8 milliárd dolláros nyeresége után mindössze 1,9 százalék adót fizetett. Az Amazon hasonló módszerekkel 2 milliárd dollár adót takarított meg, míg a Google-t Svájcban, Zürich kantonban akarják rávenni arra, hogy fizessen az eddiginél több adót. Európában megszüntetnék az IT-cégek által kihasznált adózási kiskapukat. Az elképzelést különösen Franciaország, Nagy-Britannia és Németország karolta fel.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • AgentKis #8
    "A baj az, hogy egy kis ceg 40%-ot adozik, egy nagy pedig kevesebbet."
    Abban egyetértünk, hogy ez nagyon nagy baj. De erre mi a "demokratikus" megoldás? Felemelik a 40%-ot 45%-ra? Ebben nem értünk 1et. Sőt már abban sem, amikor 15%-ról 20%-ra emelték.
  • AgentKis #7
    Szerintem az, hogy diktatúra van-e vagy demokrácia, az nincs egyenes arányban az adózással.
    A túladóztatás is társadalmi egyenlőtlenségekhez vezet, mert akik dolgoznak azoktól vesz el indokolatlanul többet az ingyenélők javára. Arról nem is beszélve, hogy minél magasabb az adó, annál inkább éri meg kerülni azt. Minél többen kerülik, annál inkább emelni kell, ez pedig összeomlásirányba ható öngerjesztő folyamat (ez van az EU-ban most). Ennek egyik tünete, hogy egyre magasabb adókért egyre kevesebb és silányabb közszolgáltatást kapunk.
  • Tetsuo #6
    A baj az, hogy egy kis ceg 40%-ot adozik, egy nagy pedig kevesebbet.
    Ez a legnagyobb baja a jelenlegi rendszernek, ami alapjaiban general egy diktatorikus iranyt. Vagyis, hogy monopoliumok iranyitanak akar kormanyokat is.
  • Komolytalan #5
    A gond igazándiból az, hogy adózási alapelv, hogy ott adózz, ahol a bevételed létrejött. Gondolom te se szeretnél mondjuk katonai diktatúrában élni, ha mondjuk az 5% adókulcshoz "ez járna". Pl. a demokrácia is drága dolog, megszüntessük 5% ÁFAkulcsért cserébe?
  • AgentKis #4
    "számos állam adórendszere lehetővé teszi, hogy a cégek mindössze 5 százalékos adót fizessenek."

    Hát valahol ezt gondolnám egészséges szintnek. Persze akkor nem lehetne ekkora korrupt és felesleges intézményrendszerünk, ennyi szemét bürokrata hivatalunk, sok ingyenélőt eltartva.

    Ezexerint vannak még "normális" országok. Csillog még némi remény.
  • kecskeszeme #3
    "Mindez akadályozza a befektetéseket," - bullshit
    "gátolja a gazdasági növekedést" - bullshit
    "és a foglalkoztatást," - bullshit
    "s oda vezet, hogy az átlagpolgárok viselik a közterhek java részét." - ez mindig is így volt...
    Egyszerűen csak több pénzt akarnak, hogy többől (és többet) lehessen ellopni... Azzal foglalkoznak, hogyan szedjenek be több adót; arról meg persze sosem hallani, hogy annak jobb felhasználásán munkálkodnának.
  • Szefmester #2
    A kínai rabszolgák meg annyit keresnek mint a magyar rabszolgák... akkor most mi van és hogy?
  • gombabácsi #1
    de hát akkor drágább lesz minden és a nép nem fog örülni!

    reméljük azért a kínai meg indiai rabszolgáinkat nem veszik el tőlünk!