Kiadó: Bethesda Softworks
Fejlesztő: Arkane Studios
Honlap

Platformok: PC, Xbox360, PS3, Mac
Rendszerkövetelmények:
Minimum: 3 GHz-es Intel Core 2 Duo processzor, 3 GB RAM, Nvidia GeForce 315 vagy ATI Radeon HD 4350 grafikus kártya, 9 GB szabad hely a merevlemezen
Ajánlott: 2,4 GHz-es Intel Core 2 Quad processzor, 4 GB RAM, Nvidia GeForce GTX 460 vagy ATI Radeon HD 5850 grafikus kártya, 9 GB szabad hely a merevlemezen
Hasonló játékok: Deus Ex: Human Revolution, Thief-sorozat
Kategória: FPS

A franciaországi Arkane Studios nevét feltehetően csak egy nagyon szűk játékosréteg ismeri, hiszen a rendkívül kreatív ötletekkel rendelkező csapat ugyan nem ontja magából a videojátékokat, de a múltban az Arx Fatalis szerepjáték mellett elkészítették nekünk a nagyszerűen sikerült Dark Messiah of Might and Magic-et, amiért mind a mai napig rengetegen foglalják imába a nevüket. Habár az utóbbi hat esztendőben a stúdió nem adott életet újabb önálló címnek, de besegítettek többek között a BioShock 2 fejlesztésébe, mindemellett pedig arra készültek, hogy mielőbb megjelentethessék Dishonored címre keresztelt saját alkotásukat, amivel évekkel korábban is komolyabb babérokra szerettek volna törni.

Mivel az Arkane Studios a múltban már bizonyított számunkra néhány alkalommal, ezért el is hittük nekik a nagy ígéreteket, amelyek többnyire a lopakodós akciójátékok megreformálásáról szóltak. Tény ugyan, hogy mindehhez a reformértékű elemeket többnyire mellőzték a készítők, de kreatív ötletekből újfent nem szenvedtek hiányt, ezt bizonyítja legalábbis a kiválóan sikerült Dishonored.


Az alkotás története Dunwall városába repít minket, ami leginkább az 1800-as évek végének vagy 1900-as évek elejének Londonjához hasonlítható. Az általunk ismert történelmi múlt helyett azonban a játék egy alternatív univerzumban és idősíkon játszódik, amiben számtalan érzésvilág, hangulat és művészeti forma keveredik egymással, pl. a steampunk és a retrofuturizmus, de helyenként neoviktoriánus vonásokat is felfedezhetünk a pályákon, természetesen a nyilvánvaló sci-fi elemek mellett.

Ez a sokszínűség alapjaiban meghatározza a játék által lefestett világot és hangulatot, így az gyakorlatilag szinte csak nyomokban emlékeztet az általunk megszokott környezethez vagy értékrendekhez. Ez a különlegesség már alapból megadja a Dishonored egyedi, leginkább a BioShock-sorozattal rokonítható ízét – órákig lehetne sorolni a lefestett világ jellegzetességeit –, amit egy kissé klisés, de annál könnyebben átérezhető és rendkívül izgalmas fordulatokkal kecsegtető cselekmény sző át.


Főhősünk egy Corvo Attani nevű testőr lesz, aki Dunwall császárnőjének személyi védelmezőjeként legendás titulust, ezáltal pedig rengeteg haragost vívott ki magának a birodalomban. Egy hatalomellenes érdekcsoport éppen ezért úgy határoz, hogy egyszerre takarítja el az útból Corvót és a császárnőt is, amihez aljas módszerekhez folyamodnak. A palotába történő teleportálásukat követően ugyanis természetfeletti erővel hatástalanítják hősünket, az úrnőt az örök vadászmezőkre küldik, a trónörököst pedig elrabolják.

Amikor az őrség többi tagja felfigyel a nagy zajra, már csak a halott uralkodónőt és minket találnak, aminek köszönhetően gyilkosság vádjával és halálbüntetés terhe mellett rács mögé zárnak. Nem kell azonban túl sokáig élveznünk a börtönkosztot, egy, a császárnőhöz hűséges érdekcsoport ugyanis csakhamar a segítségünkre siet, és szó szerint a kezünkbe adja a kijutás kulcsát, aminek köszönhetően tisztára moshatjuk nevünket és megmenthetjük a jogos trónörököst az emberrablóktól. A játék – amint az már fentebb is elhangzott – a lopakodós akciójátékok hagyományait szeretné továbbgondolni, méghozzá FPS stílusban. Mivel a Thief-sorozat óta egyedül a legutóbbi Deus Ex-epizódot emelhetnénk ki a műfajból, mondhatni egy tátongó piaci rést ismert fel már évekkel ezelőtt az Arkane Studios, akik természetesen nem elégedtek meg azzal, hogy elkészítenek egy újabb lopakodásra kiélezett videojátékot, lévén szerettek volna új utakat is megnyitni a stílus előtt. Ezt a fentebb már ismertetett koncepcióval és hangulattal részben elérték, ám a nagy egészhez szükség volt arra, hogy a játékmenet is tartogasson meglepetéseket, de legalábbis képes legyen elvarázsolni a rajongókat.

Mivel a francia stúdió mindig is nagymestere volt a makulátlan játékélmény kialakításának, ezért mi sem természetesebb annál, minthogy a Dishonored esetében is nagyot alkottak. A játék hagyományos formában, pályák egymásutániságából épül fel, amelyek tulajdonképpen egy-egy feladatot, gyakran mellékes küldetést is rejtenek. A különféle helyszínek nem csak rendkívül jól berendezettek, hanem egyben úgy is lettek kialakítva, hogy bármilyen vérmérséklettel is rendelkezzünk, attól még tudjuk élvezni a végeredményt.


Így amennyiben le akarjuk rohanni az ellenséget, netán lesből szeretnénk vérüket ontani, esetleg csak elsuhannánk mellettük és altatólövedékekkel vonnánk ki őket a forgalomból egy időre, azt is megtehetjük, a játék ugyanis ilyen téren nem fog határokat szabni nekünk. Sőt, a határtalanság olyannyira igaz lesz a pályákra, hogy egy adott feladatot gyakran többféle alternatíva mentén is teljesíthetünk, így mellékes útvonalakon törhetünk be egy épületbe, mi rendelkezhetünk áldozataink sorsáról, esetenként pedig teljesen meg is változtathatjuk a történet végkimenetelét.

Természetesen a harcok és a kivégzések módszerei lesznek a legérdekesebbek a játékban, aminek keretein belül FPS nézetből szemléljük az eseményeket, jobb kezünkben általában egy karddal, bal kezünkben pedig a használható fegyverek szabadon választható arzenáljával, így különféle lövedékekkel szerelhető pisztolyokkal vagy egykezes íjpuskákkal. Mivel hősünk természetfeletti képességekkel is rendelkezik, ezért természetesen különleges képességeket, varázslatokat is rendelhetünk bal kezünkhöz, így például teleportálhatunk vagy megszállhatunk másokat.


Ezek után feltehetően nem kell külön kiemelni, hogy a játék éppen annyira tűnik majd izgalmasnak és változatosnak, amennyire kihasználjuk ezeket a lehetőségeket, hiszen általuk minden egyes helyzetet legalább kétféleképpen tudunk majd megoldani. A mai trendeknek megfelelően ugyanakkor a Dishonoredben is találkozni fogunk szerepjátékos elemekkel, így amennyiben nem elegendő a változatos játékmenet, úgy továbbfejleszthetjük karakterünk tulajdonságait és képességeit, de kemény pénzekért cserébe fegyvereinket is elláthatjuk újabb tulajdonságokkal.

Karakterünk természetesen rendelkezik egy hátizsákkal is, amibe folyamatosan gyűjtögethetjük a pályákon elszórtan megtalálható töltényeket, mana- és életerőitalokat vagy halkonzerveket, de a lőszerekhez és egyebekhez is ilyen formában juthatunk hozzá. Mivel a pályák nem csak berendezettek, hanem alaposan fel is vannak töltve használati tárgyakkal, ezért gyakran szenvedhetünk a bőség zavarától, de ajánlatos mindent magunkkal vinni, amit felajánl a játék, ki tudja, hogy a későbbiekben még hol vagy mikor vehetjük hasznát, különös tekintettel az életerőt és manát regeneráló italokra, amelyekből mindig jó, ha van nálunk néhány darab. Természetesen nem kell megijedni akkor sem, ha nincs, lévén minden küldetés előtt lehetőségünk lesz meglátogatni főhadiszállásunk ezermesterét, akitől rengeteg érdekességet vásárolhatunk magunknak, így az említetteken kívül még gránátokat és egyéb futurisztikus szerkezeteket is. Grafika: A Dishonored esetében a legnagyobb negatívumok talán a küllem tekintetében érzékelhetők. A játékot ugyan az Unreal Engine 3 hajtja meg, de még a sokadik pályán sem lehetne egyértelműen eldönteni, hogy a realizmus vagy a rajzfilmes megvalósítás tekinthető-e dominánsnak. A külcsín ugyanis kellemes, de gyakran akadnak égbekiáltó hiányosságai, így folyamatosan belefuthatunk alacsony felbontású textúrákba, az átlagoshoz képest unalmasabb helyszínekbe vagy kidolgozatlan animációkba, amiket ellensúlyoznak némileg a meglepően rövid töltési idők.

Kezelőfelület, irányíthatóság: Jól bejáratott, azonnal átlátható és könnyedén kezelhető kezelőfelület jellemzi a játékot, ám az irányítás terén akadnak hiányosságai. A készítők becsületére váljék, hogy amennyire csak lehetett, leegyszerűsítették az opciók alkalmazásának lehetőségét, de helyenként így is képes káoszba fulladni a végeredmény, főleg akkor, ha hirtelen kell előhalásznunk valamit a számtalan képességünk közül.

Játszhatóság: A Dishonored értelemszerűen nem tartalmaz többjátékos módot, így a szavatosságot csak és kizárólag a kampányra lehet alapozni, ám szerencsére a játék így is kiváló tulajdonságokkal bír. A teljes játékidő körülbelül 10-12 órára tehető, de amennyiben jobban elmélyülünk a feladatokban, akkor ez könnyedén meg is duplázható, az újrajátszhatósági faktor pedig a sokszínű játékmenet és a történetre is hatást gyakorló döntések miatt elég magasnak tekinthető.

Intelligencia, nehézség: Tény ugyan, hogy az ellenfelek mesterséges intelligenciája nem a legjobb a játékban, így gyakran támadnak ránk egyszerre túl sokan, míg máskor még akkor sem vesznek észre minket, ha ott haladunk el éppen az orruk előtt, de összességében tekintve nagy probléma nincs a végeredménnyel, a nehézség is – ha megtaláljuk a nekünk megfelelő szintet – kellemes. Külön figyelmet érdemel egyébiránt a játékon belül, hogy rendkívül fontos a manuális mentési lehetőség, mert az automatikus szisztéma nem működik megfelelően, és mivel könnyű elhalálozni a pályákon, mentés nélkül gyakran teljesen elölről kell kezdenünk a küldetéseket.

Hangok, zene: Mind a hangok, mind a zenék terén nagyot alkotott az Arkane Studios csapata a Dishonored esetében, de főleg a dallamok illeszkednek jól ehhez a furcsa és kiforgatott világhoz. A hazai játékosoknak külön jó pont lehet, hogy a program itthon magyar felirattal látott napvilágot, ami a kiváló, ámde egyszerű történet miatt óriási pozitívum.

Összefoglalás: Vannak ugyan hibái a Dishonorednek, de összességében nézve a végeredményt egy olyan videojáték született, ami valóban új utakat nyitott meg a lopakodós akciójátékok előtt, mindemellett pedig képes volt újdonságokat is felmutatni. A Dishonored képében egy minden téren elismerésre méltó alkotást kaptunk, ez pedig leginkább sokszínűségének köszönhető, hiszen a legtöbb játékost azonnal képes levenni a lábáról, akár a hangulatot, a történetet vagy magát a játékélményt nézzük.