Alex

Mindenhol elérhető lesz az érintésmentes fizetés

2013-tól kizárólag érintés nélküli fizetésre képes terminálokat helyez ki az OTP és az ügyfelek által lecserélt régi bankkártyák helyett is ilyet adnak. A technológia a fesztiválokon már bizonyított.

Az érintés nélküli fizetés jövőjéről tartott közös sajtótájékoztatót az OTP Bank és az ACE Telekom internetszolgáltató - utóbbi biztosította négy nagy nyári fesztivál ehhez kapcsolódó műszaki hátterét. Benyó Péter, az OTP Bank termékfejlesztési vezetője elmondta, hogy 2009-ben kezdték meg az érintés nélküli fizetés bevezetését, akkor a hazai piacon elsőként jelentkeztek ilyen kártyával. Ennek oka az volt, hogy a hagyományos termékek terén - mint a hitel- és a debitkártyák - majdnem teljes telítettséget ért már el a magyar piac, ezért új utakat voltak kénytelenek keresni. A hagyományos plasztikokból már 9 milió van a magyar piacon, ami azt jelenti, hogy gyakorlatilag mindenkinek van egy folyószámlához kapcsolódó kártyája.

A további bővülés érdekében újabb felhasználási lehetőséget kerestek a kártyák számára, amire az impulzusszerű vásárlások bevonása jó lehetőséget jelentett. Olyan helyeken is megjelenhettek így a kártyák - például az újságárusító trafikokban vagy a fesztiválokon - ahol egyébként korábban elvétve lehetett leolvasóval találkozni. A technológia ugyan teljesen új, de üzletileg nincs változás, csupán a fizetés nagyfokú gyorsítását jelenti a kártyalehúzás és a PIN kód megadásának kihagyása.


A cégnek az MNB jelentése szerint közel 60%-os részesedése van az érintés nélküli piacon, és közlésük szerint kb. negyedmillió ember birtokol általuk kiadott érintés nélküli fizetésre képes kártyát. Azonban mivel az újonnan kibocsátott kártyáik közül mind ilyen, ezért jól tervezhető a növekedés, várakozásaik szerint jövő évre elérik az egymilliós darabszámot. Ezzel egy nagyon szűk elit európai klub részese lehet Magyarország, hiszen nálunk jóval népesebb nyugati országokban sincs ennyi, a régióban pedig kiemelkedőnek számítunk.

Azonban ebből az is következik, hogy mivel nem új ügyfeleket vonzanak be, hanem a meglévők kapnak ilyen kártyát ezért ők sokszor nem is tudnak róla, hogy erre is jó az új kártyájuk. Ennek tudatosítására folyamatos kampányokkal és promóciókkal próbálják majd a technológiát megismertetni.


A másik oldala már nem ennyire fényes a történetnek, hiszen a 6000 POS terminál finoman szólva sem büszkélkedésre okot adó mennyiség, de azért itt is váltás lesz, 2013-tól kizárólag ilyen fizetésre képes terminálokat helyez ki az OTP. A kártyák cseréje és az elfogadóhelyek szaporodása mellett a harmadik fontos tényező az emberek megtanítása ennek használatára, ami mind a kereskedőket, mind a vásárlókat érinti. Előbbiek részéről a jól megszokott "zöld gomb - PIN kód - zöld gomb" mantrát kell elfelejtetni, illetve hogy ne kérjék el a vásárlóktól a kártyát magát, hiszen az alapból értelmetlenné teszi az egészet. Az elfogadóhelyek számának bővülése mellett minőségi fejlődést is várnak, ami főként a kommunikációs technológiák terén mutatkozik majd meg, illetve tavaly jelent meg az ország első matrica fizetőeszköze, ami már az előfutára a majdani mobilfizetésnek.

Szintén új terület az étel és italautomaták bevonása. A fesztiválokon ezek már a szükséges teszteken átestek, és az OTP reményei szerint a jövő év egyik sikerterülete lehet. A szegmensről nagyon keveset tudnak, hiszen alig van olyan készülék, ami elfogad bankkártyát, vagy elektronikus úton lehet belőle vásárolni, viszont mivel nagyon sok kényelmetlensége van az ügyfeleknek a vásárlás során (pl. beragad, nem jó az érme), ezért látványos áttörést lehet elérni. Szerintük ez üzemeltetői oldalon is nagy sikerre számíthat, hiszen nagyban növelheti a vásárlók elégedettségét, és a tulajdonosoknak sem kell majd az érméket begyűjteni, hanem elektronikus lesz az elszámolás. Ehhez még keresik a partnereket, de nagyon optimisták a jövőt illetően.

A fesztiválok kapcsán elmondták, hogy egy hosszútávú megállapodás alapján a következő években is az OTP-re támaszkodik majd a Sziget pénzügyi rendszere, látogatói részről pedig fő céljuk, hogy a fizetés kapcsán pozitív tapasztalatokat szerezzen mindenki. Álláspontjuk szerint ha az ember a technológiával kapcsolatban jó élményekkel távozik egy fesztiválról, és kényelmesen, flottul tudja használni a kártyáját, akkor ezt követően a mindennapokban is nyugodtan használni fogja.


Ehhez kerestek és találtak partnert az ACE Telekomban, mely a hátteret biztosította a Szigeten, a Balaton Soundon, a Volton és a Gourmet Fesztiválon. Ehhez elsőre vezeték nélküli megoldás alkalmazása lényegesen egyszerűbbnek tűnik drótok lefektetésénél, de a megfelelő mennyiségű párhuzamos kapcsolatot jelenleg a mobiltechnológiák nem tudják biztosítani. Egyszerre több tízezer ügyfél van jelen, és a pénzügyi rendszer csak szigorú garanciákkal üzemeltethető, közlésük szerint a rendelkezésre állásuk 99,8% volt.

Farmosi Attila, az ACE Telecom Kft. ügyvezetője elmondta, hogy a jelenleg működő terminálok jellemzően analóg telefonvonalak, ISDN vonalak, GPRS hálózat használatával üzemelnek. Mindhárom technológiára igaz, hogy lassú kommunikációt tesznek lehetővé, ráadásul a telefonvonalak és az ISDN esetében állandó havi költséggel és percalapú számlázással is kell számolni. Közlése szerint akár a nagyobb forgalmú, sok terminállal rendelkező helyeken is tökéletes megoldás az IP alapú kommunikáció.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Tetsuo #92
    Szemelyes tapasztalatom (es megfigyelesem) az, hogy Ángliaban a bevandorlo muzulmanok tobbsege kulsosegekben tartja szokasait, hagyomanybol, menozesbol stb. de a vallasuk lenyegeben megtorik ugy, hogy tobbseguk bizony kapitalistabb, mint az angolok.
    Ok azok, akik felvasaroljak az uzleteket, hazakat, ok azok, akik seftelnek mindenhol, ok azok, akik nezik a jobb befekteteseket, akar kamatokat is!
    Tobbseguk bizony nem iszlam banknal tartja a penzet, hanem a Lloyds-nal vagy a Barklays-nel.
    Uj csecsebecse megjelenesekor, az Apple Sotre-ok elotti sorok nagy resze is beloluk all.
    Muzulman ismeroseim, kollegaim tobbsege jatszik Playstation-on, focimeccset nez, tipikus gagyi, ugymond a kapitalista ideologiat tukrozo videoklipeken csung.
    A csajok bar viselik a csadort ill. burkat (ok mashogy hivjak :)), azert eljarnak a helyi (angol) diszkoba.
    Angliaban ill. az Egyesult Kiralysagban a legtobb muszlim bevandorlo Indiabol es Pakisztanbol jon, de vannak mas orszagbol is. Nem nagyon tartjak a kapcsolatot mas orszagbelivel, gyakran van indiai muszlim es indiai kereszteny kozott is baratsag.
    Az ott szuletettek, akar a 2. vagy mar a 3. generacio pedig nagyon alkalmazkodo.
    Raadasul a muszlim vilag is tobbszorosen meg van osztva, tanultabb muszlim ismeroseim szerint emiatt soha nem lesz egy nagy egyseges muszlim kozosseg pl. Europaban. Szerituk az iszlam is higul ezerrel Europaban a rossz hatasok miatt. Persze, erosebb, mint a keresztenyseg, de nekik sem kell sok (nehany generacio) , hogy egyszeru hobortos divatta legyen egy szubkulturanak.

    Mas europai orszagokban is hasonlo lehet a helyzet. Az ketsegtelen, hogy a keresztenysegnel jovsl erosebbek ma mar, hiszen az mar eltunt az EU-ban ill. Lengyelorszagban, Spanyolorszagban.. nehany helyen erotlen, jelkepes hagyomanyok maradtak meg egy ideig.
    Az EU tesz rola, hogy megszuntesse...
  • Tetsuo #91
    Na igen. Nem veletlenul volt Marx antiszemita.
  • Tetsuo #90
    Sajnos az EU tagorszagok tobbsege mar most sem onrendelkezo a kultura es az oktatas, de sok mas teruleten sem.
  • Garfield #89
    Nem rossz példák, egyetlen gond van vele: mindegyik megszállt területeken élő nemzetiségekről szól. Ezzel szemben egy Európai Egyesült Államok esetében szó nincs megszállásról: elsődlegesen politikai szervezet lenne, és semmi akadálya a korlátozott hatáskörű nemzeti törvényhozások fennmaradásának, sőt annak sem, hogy bizonyos kérdések kapcsán a nemzeti törvényhozások kizárólagos döntési jogkört kaphassanak - ilyenek lehetnek tipikusan a kultúra, az oktatás körébe eső kérdések.
  • thesalamon #88
    Ha már ennyire OFF a téma, hadd színesítsem és írjak egy 1818 -ban született ember gondolataiból, akit szintúgy érdekelt a nemzetek összeolvadása, a globalizáció és még sok egyéb, a társadalmat érintő kérdés:

    „[...]A burzsoázia, ahol uralomra jutott, szétrombolt minden hűbéri, patriarchális, idillikus viszonyt. Könyörtelenül széttépte a tarkabarka hűbéri kötelékeket, melyek az embert természetes feljebbvalójához fűzték, s nem hagyott meg más köteléket ember és ember között, mint a meztelen érdeket, az érzés nélküli „készpénzfizetést”. A jámbor rajongás, a lovagi lelkesedés, a nyárspolgári érzelgősség szent borzongását az önző számítás jeges vizébe fojtotta. A személyi méltóságot csereértékké oldotta fel, és az oklevelekben biztosított, nehezen szerzett számtalan szabadság helyébe az egy lelkiismeretlen kereskedelmi szabadságot iktatta. Egyszóval, a vallási és politikai illúziókba burkolt kizsákmányolás helyébe a nyílt, szemérmetlen, közvetlen, sivár kizsákmányolást állította.
    A burzsoázia megfosztotta dicsfényüktől az összes eleddig tisztelt és jámbor félelemmel szemlélt tevékenységeket. Fizetett bérmunkásává változtatta az orvost, a jogászt, a papot, a költőt, a tudomány emberét.
    A burzsoázia leszaggatta a családi viszonyról meghatóan szentimentális fátylát és e viszonyt puszta pénzviszonyra redukálta.
    […] A burzsoázia a világpiac kiaknázása által valamennyi ország termelését és fogyasztását kozmopolitává formálta. A reakciósok nagy bánatára kihúzta az ipar lába alól a nemzeti talajt. Az ősi nemzeti iparok elpusztultak és napról napra pusztulnak. Új iparok szorítják ki őket, amelyeknek meghonosítása minden civilizált nemzet életkérdésévé válik, olyan iparok, amelyek már nem hazai nyersanyagot dolgoznak fel, hanem a legtávolabbi égövek nyersanyagát, és amelyeknek gyártmányait nemcsak magában az országban, hanem a világ minden részén fogyasztják. A régi, belföldi termékékkel kielégített szükségletek helyébe újak lépnek, amelyeknek kielégítésére a legtávolibb országok és éghajlatok termékei kellenek. A régi helyi és nemzeti önellátás és elzárkózottság helyébe a nemzetek sokoldalú érintkezése, egymástól való sokrétű függése lép. És ez így van nemcsak az anyagi, hanem a szellemi termelésben is. Az egyes nemzetek szellemi termékei közkinccsé válnak. A nemzeti egyoldalúság és korlátoltság mindinkább lehetetlenné válik, és a sok nemzeti és helyi irodalomból világirodalom alakul ki.[...]
    részletek Karl Marx és Friedrich Engels: A Kommunista Párt kiáltványa -ból.
  • kvp #87
    A nemzeti kulturak feloldodasara jo pelda anglia esete. A keltak utan jottek a romaiak, aztan a szaszok, normannok, mig most vegul az afrikai es azsiai muzulmanok es az indiaiak. A korabbi kultura nem tunik el, de az uj betelepulok kulturaja kerul vezeto pozicioba. Jelenleg anglia uj kulturaja valoszinuleg az iszlam lesz, mivel ok a legerosebb es legnepesebb csoport.

    Az osszes felhozott pelda vagy ujkori, tehat kb. 100 even beluli pelda, vagy tipikusan nem jo pelda. A skotok fuggetlenedni akarnak, hogy megtarthassak azt ami meg megmaradt a kulturajukbol. Bar a nyelvuket mar elvesztettek, skocia eredeti anyanyelve ugyanis nem az angol. Az irek is igy jartak, amire visszakaptak a fuggetlenseguket mar szinte senki nem beszelte a regi ir nyelvet.

    Magyarorszag is hasonlo helyzetben lenne ha integralodik egy tobbsegi kulturaba. A kornyezettol eltero magyar kultura es nyelv az amiert 1000 ev utan sem oldodott fel a kulturanak a kornyezo oraszagokeban. Ha az eu egyik tartomanya lennenk, akkor kb. annyit erne magyarorszag mint most eszak spanyolorszag. Mondjuk ok is inkabb fuggetlenedni akarnak, mert nem erzik magukat spanyolnak (egyebkent nem is azok).

    "Az iszlam sem tud megmaradni ilyen kornyezetben. A nagyobb zart kozossegek idovel szetbomlanak mind."

    Meg tud. Mivel eleve elutasitja a helyi kulturat es ellenseges azzal, ezert ha tobb gyerekuk van es mereven szembenallnak a befogado orszaggal, akkor ha tobbsegbe kerulnek, akkor a befogado orszag kulturaja helyett az iszlam kerul vezeto pozicioba. Ez egy teljesen termeszetes folyamat es anglia peldajan latjuk, hogy mukodik is csak jopar ev kell hozza.

    Az amerikai kulturarol meg annyit, hogy hanyan tudjak, hogy anno texas es kalifornia fuggetlen allamok voltak es nem teljesen onket csatlakoztak? Hanyan tudjak, hogy a deli tartomanyok franciak voltak? Hanyan emlekeznek arra, hogy 2 szavazaton mult, hogy nem a nemet az usa hivatalos nyelve? Mondjuk ennel azert joval tobben tudjak, hogy par ev mulva az usa elsodleges nyelve a spanyol lesz es kulturaja az afroamerikai es a latin kevereke, mint delamerikaban.

    Arrol nem beszelve, hogy ahogy most mennek a fiatalok kulfoldre, ugy jonne ide hasonlo szamu idegen, akiknek az orszag mar csak az eu egyik tartomanya. Akik elmennek, azok is joreszt elvesztek a magyarsag szempontjabol, mert megtarto kultura es hit nelkul beolvadnak a celorszag kulturajaba. A nyugati nepek kozzul egyedul a zsidosag volt kepes ezt felismerni es most mar tobb mint 5000 eve kovetkezetesen megorizni a kulturajat, meg annak aran is, hogy a fel vilag utalja oket. Ezert is erosek a muzulmanok es a zsidok es ezert oldodnak fel par generacio alatt a bevandorlo 'vilagpolgarok'. Ha a magyar lakossag ugy kezd el viselkedni mint a ket fent emlitett csoport, akkor van eselyunk megmaradni a jovoben is, meg akkor is ha mindenki ellenunk fordul. Persze ez neha haborukat es nepirtasokat is jelent, viszont ha egy nep kepes volt tobb ezer even at megmaradni, akkor valoszinuleg igazuk van. (darvin es az oszovetseg szerint is)

    Europa eppen szetesik. A kaoszbol tobb rendszer johet letre. Vagy egy egyseges kulturaju kozmopolita orszag, ami hosszu tavon nem fenttarthato kozvetlen vagy bujtatott diktatura nelkul, vagy egy demokratikus konfoderacios allam mint svajc, fuggetlen tagallamokkal, vagy harmadik lehetosegkent europai kalifatus(ok), amire egyebkent eleg nagy esely van figyelembe veve a nyugati lakossag fiatal reszenek osszetetelet. A nagytokes befektetok es a vilagpolgarok az elsore szavaznak, az oshonos lakossag a masodikban remenykedik, a bevandorlok a harmadikat tekintik celjuknak. A kozos piac, a kozos penz, a kozos kultura az elsot erositi. A modern banki 'piac' es 'termekek' is csak ezt a kulturat tudjak elfogadni, persze nem ideologiai okok miatt, hanem a profitmaximalizalas erdekeben. Persze a rovid tavon (1 generacion belul) maximalizalt profit konnyen vezethet hosszu tavon (evszazadok alatt) a teljes osszeomlashoz. Jopar birodalom bukott bele ebbe az elhibazott strategiaba es a gyorsulo vilag miatt a bukasok egyre rovidebb ido alatt jonnek ossze.
  • Cat #86
    Nem mellesleg magában az Egyesült Államokban is csak kb. a nyelv meg a cégek azonosak. A mentalitás, az életstílus, az adórendszer, a törvények, az adózás nagyon különbözőek az egyes államokban.
  • Papichulo #85
    "Valaki magyarázza már el, hogy egy esetleges Európai Egyesült Államok miért jár automatikusan a nemzeti kultúrák felszámolásával?"

    Dehogy jar, ezt csak a tudatlanok mondjak! Eleg megnezni Bajororszagot, annak ellenere, hogy mar "par eve" Nemetorszag resze, ugyanugy megmaradt a kulturajuk vagy ott van Svajc, vagy a skotok, vagy ezer mas pelda...
  • Tetsuo #84
    A "bajnai" is annak az egy vonalnak a resze, ami 45 ota toretlenul vezerli hazank politikajat. Azt a politikat, ami a magyar nemzetet donti romba (masokkal egyutt) es mar elobb is jelen volt hazankban es Europaban.
    Horthy ota nem volt olyan kormanya Magyarorszagnak, amelyik a magyar erdekeket kepviselte.
    A politikusok tobbsege a sajat zsebet kepviseli, amit vallalatok, konzorciumok szivesen tomnek degeszre, befolyasolva a torvenyhozast. Ez igy van a legtobb orszagban.

    Egy unioban vagy magaban a globalizmusban uniformizalodik MINDEN. A liberalizmus hirdette individualizmus valojaban egyforma kornyezetet es embereket kreal mindenhol. A szubkulturak egymasba olvadnak, penzvezerelt divatok lesznek.
    A kultura sekelyesedik, az emberek felszinesebbekke valnak, a keresztenyseg megszunik. Az erkolcsi ertekek megvaltoznak, amortizalodnak. A szakralitas elveszik, csak a penz fetisizmusa erosodik. Tisztelet egyre inkabb csak a gazdagnak jar, az apanak, az idosnek, a tanarnak, a bolcsnek nem.
    A bunozo egyenrangu a becsuletessel stb..
    A nok es ferfiak szerepe osszemosodik. A ketszinuseg, a hazug, simulo termeszet elony az egyenes gerinccel, konzekvenssel szemben.
    Az iszlam sem tud megmaradni ilyen kornyezetben. A nagyobb zart kozossegek idovel szetbomlanak mind.
    A mindenhol jelenlevo, kikapcsolhatatlan media/reklam sokkolja, butitja, szuggeralja az embereket, egyforma igenyeket, gondolkodast alakitva ki.

    A kapitalizmus szabadpiacan a lathatatlan kez mindig a nagyobb vallalat fele hajlik, ami vegso soron monopoliumokat szul, amelyek szabalyozzak a tovervenykezest. A kamatos kamat rendszere a szegenyt szegenyebbe, a gazdagot gazdagabba teszi.
    A nacizmusnal joval populistabb a liberalizmus.
    A politika szonoklatai, jelszavai, ures fecsegesek. Termeszetesen nincs sehol demokracia es nem is volt soha, ahogy kommunizmus sem, mert lehetetlen.
    Raadasul az alapelvei is logikai-hibasak.
    Mindig voltak tabuk es lesznek is mindig. Pl. ma Magyarorszagon zsidokrol csak jot szabad mondani, a valosagot nem. Ha a Lenin-fiuk, Peter Gabor szervezete, holovisszaeles, piszkos uzleti vallakozas vagy mas esetben felmerul a tema, a dokumentumfilmest, ujsagirot, torteneszt ellehetetlenitik. Ha valaki erre ramutat, akkor antiszemita vagy dilis konteos.




  • Garfield #83
    "Vagy beolvadunk az ujonnan letrejovo europai egyesult allamokba, mint egy megye es feladjuk a kulturankat (majd a muzulman hit terjedese miatt minden mast is) es cserebe elvezzuk a nyugati vilag joletet"

    Szóval ha jól értem, előbb mi adnánk fel a saját kultúránkat a nyugat kedvéért, utána a nyugat ezt a kultúrát a muzulmánokért?

    He?

    Valaki magyarázza már el, hogy egy esetleges Európai Egyesült Államok miért jár automatikusan a nemzeti kultúrák felszámolásával?