Kiadó: THQ
Fejlesztő: Vigil Games
Honlap

Rendszerkövetelmények:
Minimum: Intel Core 2 Duo E4400 2,0 GHz-es vagy Athlon 64 X2 Dual Core 4200+ processzor, 2 GB RAM, Nvidia GeForce 8800 GS vagy ATI Radeon HD 7570 grafikus kártya, 7 GB szabad hely a merevlemezen
Ajánlott: Intel Core 2 Duo E6600 2,4 GHz-es vagy Athlon 64 X2 Dual Core 5600+ processzor, 4 GB RAM, Nvidia GeForce GTX 260 vagy ATI Radeon HD 6770 grafikus kártya, 7 GB szabad hely a merevlemezen
Hasonló játékok: Darksiders, God of War-sorozat
Kategória: külsőnézetes akció

Nagy lépésre szánta el magát a THQ, amikor néhány évvel ezelőtt elhatározták, hogy Vigil Games név alatt csak azért létrehoznak egy vadonatúj fejlesztőcsapatot, hogy azok kizárólag egy sorozatra összpontosítsák erőforrásaikat. A születendő franchise a Darksiders címet kapta a keresztségben, és a kezdeti koncepció szerint azért lett életre hívva, hogy végre egy videojátékon belül is feldolgozzák az Apokalipszis Négy Lovasának jól ismert történetét. Az első epizód 2010 magasságában jelent meg, méghozzá Háború kalandjaira koncentrálva. Mint minden első résznek, így a Darksiders-nek sem volt túl könnyű dolga a rajongók, illetve a kritikusok előtti vizsgák során sem, de így is egy érdekes akciójátékként maradt meg sokunk emlékezetében.


Habár a siker konzolokon sem maradt el, mégis a PC-s játékosok örültek a legjobban a megjelenésnek, hiszen míg a játékgépeken elég gyakori szereplők a hack and slash akciókalandok, addig számítógépeken valamiért indokolatlanul mellőzött a stílus. A Darksiders megjelenésével azonban mindez egy csapásra megváltozott, a folytatás pedig még rátesz egy lapáttal az örömünkre, hiszen az elődjéhez kísértetiesen hasonlító, de egyben kibővített élményben lehet részünk a betöltését követően.

A játék története során ezúttal Halál bőrébe bújhatunk majd bele, aki az előző epizód főszereplőjeként megismert Háború mintegy száz éves bebörtönzése alatt végzi áldásos tevékenységét. A sztori tehát a Darksiders prológusa után veszi kezdetét, amelynek keretein belül nem csak az emberiség sorsa felett fogunk bábáskodni, hanem egyben azért is harcolunk, hogy megmentsük bajtársunkat a kínoktól. Hogy célunkat elérjük, elutazunk a Poklok és a Mennyek között megtalálható Nether Realms világába, ahol az eseményeknek még a józan eszünk sem szabhat határokat.

Háborúhoz hasonlóan Halál képében ismét egy karizmatikus főszereplőt kapunk, aki leginkább egy álarc mögé bújt kigyúrt motorosra emlékeztetheti a játékosokat. Elsősorban az új hős miatt természetesen igencsak sok újdonsággal is gazdagodott a folytatás, hiszen Halál nem csak vadonatúj fegyvereket és mozdulatokat hozott a játék világába, hanem vadonatúj helyszíneket, valamint ezzel együtt egy igencsak kellemes, leginkább talán a World of Warcraft fantáziavilágát idéző hangulatot is. Az első Darksiders szerelmesei azonban a finoman adagolt újdonságok ellenére is azonnal otthon érezhetik majd magukat a játékban, hiszen a folytatás mechanizmusa egy az egyben az elődből táplálkozik, így nem csak a sok műfajból merítő játékmenet, hanem többek között például az irányítás is.


A Darksiders II esetében a stílus meghatározása nem túl egyszerű feladat, hiszen alapesetben egy hátsónézetes akciójátékról beszélhetünk, ám igen nagy felelőtlenség lenne ezzel letudni a kategorizálást. A hátsónézetes, a fedezékrendszert teljesen mellőző intenzív harcok ugyanis az elsődleges jellemzői a játéknak, így a legtöbb esetben hősünk egyszerre több ellenféllel méri össze erejét, miközben kamatoztatja különleges képességeit, támadásait, valamint természetesen elementáris erejű kombóit is, amelyeket elsődleges és másodlagos fegyverhez is társíthat.

A kardok, kalapácsok, harci fejszék és láncos szabják mellett lehetőségünk lesz lőfegyvereket is bevetni az összecsapások alatt, de gyakran mágikus támadások is előkerülnek a repertoárból, ez többnyire pálya- és fejlesztésfüggő. Merthogy a Darksiders II-ben egy nagy adag szerepjátékos hatás is megtalálható, így például a legyőzött ellenfelekből arany és egyéb felvehető tárgyak – páncélok, fegyverek – hullnak, amelyeket az inventory segítségével mi magunk adhatunk rá karakterünkre, de erről a tőről fakad még a szereplőkkel történő beszélgetés lehetősége, illetve a fejlődési rendszer is, aminek köszönhetően nem csak erősebbek leszünk, hanem újabb képességeket is birtokba vehetünk. Így például nem csak különféle támadásokat tanulhatunk meg, hanem esélyünk lesz varázslatok elsajátítására is, többek között például kis szörnyecskéket idézhetünk magunk mellé, netán páncélt vonhatunk karakterünk köré, hogy eredményesebb legyen a csatákban.


A Darksiders II stílus-kavalkádja azonban ennyiben még nem merült ki, hiszen a játékban megtalálhatók olyan platformrészek is, amelyek leginkább a God of War-sorozatra jellemzőek, de a PC-sek kedvéért a Prince of Persia egyes epizódjaival vont párhuzam is megállja a helyét. Ennek köszönhetően falakon mászhatunk, kiszögelléseken ugrándozhatunk, illetőleg különféle tárgyakat tologathatunk ide-oda, hogy megoldást találjunk az általában rém egyszerű fejtörőkre.

A játék ebből a sokadalomból építkezik és alkot egy nagy egészet, ami elsőre talán kissé zavarosnak tűnhet, de a Vigil Games csapatának sikerült olyan letisztult formában tálalnia mindent, hogy – a folyamatos segítség mellett természetesen – sosem fogunk elveszni a részletekben. Ez leginkább annak köszönhető, hogy a Darksiders II-ben valóban folyamatosan fogja a kezünket egy láthatatlan segítő, még azokon a részeken is, amikor lovunkra pattanva egy óriási, szabadon bejárható területen kalandozunk, amire akkor kerülhet sor, ha egy adott küldetés helyszínére szeretnénk eljutni. Bármennyire is próbáltak ugyanakkor szabadsággal szolgálni számunkra a készítők, sajnos az efféle barangolások nagyon sokszor céltalanná és unalmassá válnak, dacára annak, hogy utunk szinte mindig ellenségekben és feladatokban bővelkedő tájakon vezet keresztül.


Ez összességében sajnos igaz a teljes játékra is, hiszen az újdonságok nagy része már az első egy-másfél óra alatt megmutatkozik és nagyjából a kampány felénél lerágott csonttá változik, így akárcsak az első epizód, úgy a folytatás is hamar képes unalomba fulladni. Ez köszönhető elsősorban a monotonná váló harcoknak, valamint a kissé fantáziátlan pályatervezésnek, hiszen az első néhány szinten még élmény lesz például a szél gyorsaságával átsuhanni a szakadékok felett, de sokadik alkalommal ugyanazokat a mozdulatokat és ugyanazokat a lehetőségeket alkalmazni, illetve viszontlátni már kicsit unalmas.

A legtöbb rajongó bizonyára zokon veszi majd, hogy a játékba ezúttal sem került többjátékos mód, de még csak kooperatív opció sem, holott ezzel a lehetőséggel alaposan fel lehetett volna dobni a játékmenetet, a szavatosságról nem is beszélve. A Darksiders II tehát minden téren több és jobb lett elődjéhez képest, de az alkalmazott újdonságok ellenére sem volt képes a Vigil Games arra, hogy az elejétől a végéig csak kellemes perceket szerezzen számunkra. Grafika: Az elhangzottakon kívül azonban a játék legnagyobb negatívumát mégis a küllem jelenti. Már az első Darksiders sem volt egy grafikai csoda, de sajnos lényeges változást a második epizódban sem tapasztalhatunk, sőt, nagy általánosságban kijelenthető, hogy ugyanaz a szint fogad minket, mint a 2010-ben megjelent előd esetében. Ennek köszönhetően a már bántóan alacsony felbontású textúrák mellett baltával faragott karakterekkel és pályákkal fogunk találkozni a játékban, amely leginkább talán a World of Warcraft látványvilágát idézi. Az átlagon aluli küllemnek természetesen előnye is van, hiszen emiatt a több éves konfigurációk is könnyedén megbirkóznak a problémamentes futtatással.

Kezelőfelület, irányíthatóság: A Darksiders II kezelőfelülete – a stílus-kavalkádhoz képest – meglepően letisztultra sikeredett, ami igaz az irányításra is. Habár a rengeteg lehetőség és opció miatt kezdetben egy kicsit zavarosnak tűnhet mindkét jellemző, de az állandó segítségnek köszönhetően maximum csak néhány percre fogjuk elveszettnek érezni magunkat, kivéve természetesen abban az esetben, ha játszottunk az első résszel.

Játszhatóság: A Darksiders II története ugyan kiválónak tekinthető, de a viszonylag rövid kampány során egy kicsit összecsapottnak tűnik – különös tekintettel a fináléra –, azonban a többjátékos mód, de főleg a kooperatív lehetőség hiánya a legnagyobb negatívum a szavatosság tekintetében.

Intelligencia, nehézség: Mivel a játék nehézségét mi magunk skálázhatjuk, ezért biztosan mindenki megtalálja majd a neki megfelelő szintet. Érdekesség, hogy a Darksiders II még a legalacsonyabb fokozaton is képes kellő kihívást nyújtani, de a legmagasabb nehézség esetén képes játszhatatlanságba torkollni a végeredmény. A mesterséges intelligencia ugyanakkor sajnos egy nem létező fogalom a Vigil Games alkotásában, az ellenfelek ugyanis ész nélkül jönnek, tömegesen támadnak, hosszabb távon könnyedén kiismerhetők, legyőzésük pedig nem okoz különösebb nehézséget, amennyiben mégis, az biztosan nem az intelligens hozzáállásuk és taktikájuk miatt, hanem óriási életerejük miatt van – például főellenfelek esetén.

Hangok, zene: Ha van olyan részlete a Darksiders II-nek, amibe semmilyen téren nem lehet belekötni, akkor az alighanem a hangok és a zenék témaköre, hiszen a háttérben felcsendülő dallamok nagyszerűre sikeredtek, kellően emelkedettek ahhoz, hogy egy ilyen kiemelkedő történetet megtámogassanak. Bár a szinkronok között találhatunk néhány átlagosan felmondott monológot, az effektek minősége azonban képes ellensúlyozni ezt az apró negatívumot.

Összefoglalás: A Darksiders II tehát a fentiek értelmében bár méltó folytatása lett a két évvel ezelőtt megjelent elődnek, de sajnos az alkotók korántsem mertek olyan merész és forradalmi újításokat alkalmazni vele kapcsolatban, mint azt elvártuk volna. A játék legnagyobb negatívumának egyértelműen a küllemet tekinthetjük, valamint a hosszabb távon unalomba fulladó játékmenetet, de mivel főleg PC-n egy fehér holló ritkaságával vetekedő játékstílust képvisel, ezért ettől függetlenül is örülhetünk a megjelenésének. Reméljük azonban, hogy a Darksiders III esetében nem csak egy új grafikus motor, hanem néhány kreatív ötlet is előkerül majd a készítők részéről.