SG.hu·

WLAN-hotspotok lesznek New Yorkban a telefonfülkékből

A tengerentúli metropolisz öt városrészét (Manhattan, Bronx, Brooklyn, Queens, Staten Island) érinti az a projekt, amit nemrég indított el az illetékes helyi IT- és távközlési hivatal (DoITT).

A program keretében telefonfülkéket alakítanak át WLAN-hotspottá és ezek ingyenes vezeték nélküli internethozzáférést biztosítanak a helyi lakosoknak, illetve a turistáknak. Az internetezéshez nem szükséges bejelentkezni, ugyanakkor el kell fogadni a felhasználási feltételeket. A projektben New York város mellett részt vesz a Van Wagner és a Titan is. A felhasználók ennek ellenére nem találkoznak majd hirdetésekkel és a személyes adataik összegyűjtésétől sem kell tartaniuk.


Jelenleg már tíz hotspot-telefonfülke működik három városrészben (Manhattan, Brooklyn és Queens) és a következő hónapokban a projektet kiterjesztik Bronxra és Staten Islandre is. Ugyanakkor azt a DoITT nem árulta el, hogy összesen hány telefonfülkét alakítanak át, csak azt lehet tudni, hogy a WLAN-hozzáférések a hotspotok 30-60 méteres körzetében működnek. A DoITT működteti a New York-i nyilvános telefonfülkéket, Manhattanben 5766, Queens területén 2530, Brooklynban 2386, Bronxban 1553, míg Staten Island területén 125 nyilvános telefonfülke található.

Ausztriában már 2004 decemberében telefonfülkés internetprogramot indított a Telekom Austria, majd egy évvel később Németországban is átadták az első internetes telefonfülkét. A British Telecom ugyanakkor 2006 januárjában törölte hasonló projektjét, mert nem igazán mutatkozott érdeklődés az emberek részéről a közterületekre kihelyezett internetképes telefonfülkék használata iránt.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© TARTYOM2012. 07. 18.. 14:58||#9
Mi az hogy Ip-jére ? 😄

Egyébként az IP még mindig csak a te fejedben bizonyíték.
© KopaszIsten2012. 07. 18.. 12:21||#8
Nem tudom mennyi értelme van\lesz ezeknek a WLAN "telefonfülkéknek". 30-60 méter elég kevés. Akkor van némi értelme, ha a hatókörzeten belül van valami olyan üzlet, ahol le lehet ülni netezni. A járókelõk és jármûvek utasai biztos nem fognak netezni rajta közlekedés közben, azért a pár lakóért meg nincs értelme kiépíteni, aki épp jó helyen lakik.
Egyébként sem értem mit nyer ezzel a város. Ingyen adnak internetelérést?! Nekem miért nem adnak? 😄
© Tetsuo2012. 07. 18.. 02:35||#7
Na ja, ilyen hulye torvenyek mellett a hackercsapatoknak lehetne olyan akciojuk, hogy fobb politikusok IP-jere toltenenek le filmeket stb.
Ezt a WiFit sem tudjak teljesen lekorlatozni.
-1
© Tetsuo2012. 07. 18.. 02:32||#6
Vagyis "mind" az ot varosreszben es "The Bronx".
© TARTYOM2012. 07. 17.. 20:53||#5
Huggyá szarrá lesz korlátozva majd a net. Lesz 10.000 oldal tiltólistán meg minden olyan kifejezés, hogy mp3, download, loseless, mp4 mittom én tiltott lesz
© bcrics2012. 07. 17.. 20:53||#4
Ha az eredeti koncepciót nézed miszerint a fulkeket felvaltjak a hotspotok akkor a kapcsolattartásra ( email, bongeszes skype, viber) arra bõven elég lesz.
Egyébként is terjed már a mobilnet elég rohamosan, én pl már free wifit sem hasznalok mert az adatcsomagban foglalt mennyiség bõven elég.
© Magiszter2012. 07. 17.. 16:19||#3
Hát nem tudom mennyire kivitelezhetõ hogy mondjuk egy oldalon elhelyezett zenei stream-et ne tudjak "meglovasítani"... megoldható ez is, csak a "szabadság és a demokrácia földjén" mennyire jó dolog ha sima HTML oldalakan kívül mást nem tudsz nézni? Se java, se flash, se streaming, se nem böngészésen alapuló adatkapcsolatok.... Wifi-Light... mert megérdemled...
© Szemjuel2012. 07. 17.. 15:07||#2
valószínûleg nem fogsz tudni letölteni ilyen adatcsomagot
© Magiszter2012. 07. 17.. 14:12||#1
Ezzel kapcsolatban felmerült bennem egy kérdés: Ha felmegyek a wifi-re és letöltök 1 zeneszámot, akkor kiken fog több tízcsilliárdos kártérítést követelni a RIAA és társaik?