Kiadó: Focus Home Interactive
Fejlesztő: Cyanide
Honlap

Rendszerkövetelmények:
Minimum: Intel Pentium Dual Core E2200 2,2 GHz vagy Athlon 64 X2 Dual Core 4400+ processzor, 2 GB RAM, GeForce 7900 GTX vagy Radeon HD 2600 XT grafikus kártya, 7 GB szabad hely a merevlemezen
Ajánlott: Intel Core 2 Duo E7300 2,66 GHz vagy Athlon II X2 255 processzor, 4 GB RAM, GeForce GTS 250 vagy Radeon HD 7670 grafikus kártya, 7 GB szabad hely a merevlemezen
Hasonló játékok: Hunted: The Demon’s Forge, Divinity II
Kategória: akció-RPG

Néhány évvel ezelőtt ugyan még szinte senki sem ismerte, ma viszont már korunk egyik legnépszerűbb fantasy regényírójává lépett elő George R. R. Martin, avagy a Tűz és Jég dala regényciklus megálmodója. A tollforgató ugyan nem tehetségesebb a kortárs szerzőknél, ellenben képes volt arra, amire a többség nem: a szokásos fantáziavilág kliséi helyett csavaros és egyedi, mindemellett pedig maximálisan hihető történettel ruházta fel műveit, köztük éppen a Trónok Harcát mint egyik legismertebb könyvét.

George népszerűségén természetesen óriásit lendített még, hogy az HBO - szexualitással dúsítva - filmvászonra vitte imént említett írását, ezzel ugyanis lényegesen szélesebb réteghez jutott el a történet, mint olvasmányos formában vagy társasjátékként. Ezek után már csak idő kérdése volt, hogy egy videojátékok fejlesztésével foglalkozó cég mikor vásárolja meg a jogokat, és kezdi el ontani magából a Game of Thrones-adaptációkat.


A szerencsés - vagy inkább szerencsétlen - kiválasztott a francia Cyanide lett, akik alig néhány hónapos fejlesztési időt követően egy kritikán aluli stratégiát készítettek a címből (Game of Thrones: Genesis címmel), néhány nappal ezelőtt pedig egy, az előzetesek szerint sokkal ígéretesebb szerepjáték is megjelent a franchise alapján. A gyakorlat azonban azt mutatja, hogy a Cyanide alkotásának ismét nagyobb volt a füstje, mint a lángja.

Már a történet alaposan össze fogja zavarni a rajongókat, hiszen bár vannak nyilvánvaló kapcsolódási pontok a könyvekkel és a sorozattal - inkább előbbivel -, a végeredmény mégis inkább saját utakon jár. Láttunk már példát erre több alkalommal a múltban, volt, amikor jól is sült el, a Game of Thrones esetében azonban ez egyértelmű baklövés volt. Ez köszönhető egyrészt annak, hogy a játékmenet szempontjából a történetmesélés borzasztóan rossz, nem csak vontatott, hanem egyben felületes is, így hacsak nem ismerjük alaposan a Trónok Harca univerzumát és háttértörténetét, aligha fogunk érteni valamit a küldetésekből. Tovább ront a helyzeten, hogy a sztorit igencsak monumentálisan szerették volna kivitelezni a készítők - az eredeti ugyebár az is -, de a végeredmény mégiscsak egy több szálon futó, túlbonyolított, térben és gyakran időben is ide-oda ugrándozó zagyvaság lett, ami egy szerepjáték esetében istenkáromlással egyenértékű bűn.


A történet nagyon jól indul, két karakter oldalán kezdünk bele a kampányba, az egyikük Mors Westford, az Éjjeli Őrség egyik magas rangú harcosa, míg a másik Alester Sarwyck, a Vörös Papok egyik szintén magas beosztásban szolgáló tiszteletese, aki hosszú évek száműzetését követően tér csak vissza a hét királyságba. Habár a két harcos - akik elméletileg különféle, a gyakorlatban azonban szinte teljesen ugyanolyan képességekkel rendelkeznek - útjai később a sztori szempontjából kitisztulnak, de a fináléhoz érve mégis inkább több kérdés, mint egy megnyugtató befejezés fog várni ránk. Idejét sem tudom már, mikor láttam utoljára olyan rossz történetvezetést, mint itt. A legszomorúbb azonban, hogy ezt megint egy olyan adaptáció szenvedte el, amelyhez bőven lehetne ötletet meríteni, mert van honnan, és van miből. Nyilván vannak olyan helyzetek, amikor nem minden a történetről szól, a játékmenet ugyanis képes elvinni a hátán az adott játékot. Sajnos azonban a Game of Thrones ebbe a skatulyába sem illeszthető bele, hiszen bár tény, hogy a fejlesztők megpróbálták néhány újdonsággal feldobni a játékmenetet, az végeredményben csak a középkategóriát erősíti. Fentebb ugyan elhangzott már néhányszor, hogy a teszt alanya egy szerepjáték, ez viszont ebben a formában nem teljesen igaz, hiszen elsődlegesen egy akciózásra és harcokra kiélezett hátsónézetes alkotásról beszélünk, és csak másodsorban RPG-ről.

Hogy példával támasszam alá a fenti kijelentést, a játékban egy másodpercnyi szabadságunk sem lesz. A pályák lineárisak, mellékküldetések pedig akadnak ugyan, de vagy unalmasak, vagy jelöletlenségük miatt könnyedén el lehet siklani mellettük. A sztori felett nincs hatalmunk, így csak haladunk az árral, és habár van egy, a Mass Effect-sorozattal rokonítható párbeszédrendszer, a választásunk néhány kivételtől eltekintve semmilyen hatással sincs a történésekre.


Pedig a játék az első percekben nagyon meg akar minket győzni arról, hogy a szerepjátékos momentumok komoly hangsúlyt fognak kapni, így például a fejlődési rendszer és a karakterépítés is rendkívül szokatlan, nem mellesleg újszerű lett, egyetlen - és egyben grandiózus - hibája, hogy nem sok hasznát vesszük az arctalan játékmenet során. Hősünket - pontosabban hőseinket - ugyanis ötféle úton fejleszthetjük majd (Attributes, Domination, Skinchanger, Skills és Character Traits), ami jó ötlet, nagy lehetőségek is lettek volna benne, de sajnos a kampány alatt a speciális képességek kivételével egyszerűen nem tudjuk majd kihasználni maximálisan szinte egyik tulajdonságunkat sem.

Minderre rátesz még egy lapáttal a többi reformértékű tulajdonság is, amelyek jó ötletnek tekinthetők, de kiforratlanságuk miatt a végeredményük mégis erőteljesen megkérdőjelezhető. (Ez egyébiránt az egész játékra igaz, hiszen minden momentumáról üvölt, hogy egyszerűen nem volt rá több idejük a programozóknak.) Részben újszerűnek tekinthető például a harcrendszer, amely a körökre osztott megoldást erőlteti. A szisztéma lényege, hogy hősünknek egyszerre három parancsot oszthatunk ki, amit ő szépen végrehajt, ezáltal lehetőséget adva számunkra az esetleges taktikázásra. Hogy pontosítsunk, utóbbi lett volna a rendszer célja, ám a legtöbb ütközetet inkább gyorsaságunk és speciális képességeink fogják eldönteni, nem pedig az, hogy milyen támadás után mi következik. Pedig nagy lehetőség lett volna benne.


Hasonlóan kitűnő opciónak tekinthető még - a teljesség igénye nélkül természetesen - a részleges alakváltás vagy tudatirányítás, Mors Westford például képes arra, hogy hűséges kutyájának bőrébe bújva nyomokat keressen, és segítse a történet előrehaladását. A Game of Thrones mindemellett szinte az összes szerepjátékos-klisét felhasználja ahhoz, hogy meggyőzzön minket, így például tudunk majd tárgyakat gyűjtögetni, kereskedőkkel alkudozni, beszélgetni a karakterekkel, de mivel pénzre egyáltalán nem lesz szükségünk, az újabb fegyvereket pedig általában ellenfelek hullatják el, ezért ezek a lehetőségek is csak úgy, ömlesztve ott vannak a sok között. Grafika: Ami azonban az elhangzottakon felül alátámasztja azt az elméletet, miszerint a Cyanide akár a minőség háttérbe szorításával is, de szerette volna minél előbb megjelentetni a játékot, az a grafika. A játék ugyanis Unreal Engine 3-ra íródott, ám a textúrákat szemlélve - összehasonlítva mondjuk egy Gears of Warral - egyszerűen csúnya és összecsapott a végeredmény. Ehhez az alacsony felbontású, üres és unalmas textúrákat alkalmazó világhoz nem kellett volna ilyen drága grafikus motort megvásárolni, hiszen egy ingyenes vagy olcsóbb engine is képes például olyan baltával formált arc- és mozgásanimációkra, mint amit a Game of Thrones-ban láthatunk. Nem a legcsúnyább cím, ami mostanában megjelent, de hogy átlagon aluli, az nem is lehet vitás, főleg hogy olyan grafikai bugok vannak benne - földön csúszó ellenfelek, az ajtók előtt eltűnő karakterek -, hogy az már egy évtizeddel korábban is nevetséges lett volna.

Kezelőfelület, irányíthatóság: Ugyan a játék kezelőfelületével nincsenek problémák, egyedül a harcrendszer esetében éreztem azt, hogy egy kicsit egyszerűbb módszert is alkalmazhattak volna a készítők. De mindez eltörpül amellett a rémálom mellett, amit az irányítás esetében élhetünk át. Karakterünk ugyanis már a szimpla haladás során is irányíthatatlan, a kamera nem követi a hős forgását, azt nekünk kell a jobb egérgombbal megoldani, ami szimpla felfedezés közben még csak-csak elmegy, de a harcok esetében már szó szerint frusztráló. A játék körökre - vagy inkább cselekedetekre - osztott harcrendszere ugyanis megköveteli, hogy mindig jó szögből lássuk az eseményeket, ám ezt a legtöbbször csak úgy érhetjük el, ha manuálisan beforgatjuk a kamerát. Emiatt egyébiránt el is felejthetjük azt a lehetőséget, hogy az összecsapások közben mozgással, például ugrást vagy egyéb lehetőségeket felhasználva taktikázzunk.

Játszhatóság: Ha szerepjátékként tekintünk a Game of Thrones-ra, akkor rendkívül rövidnek nevezhetjük - 8-10 óra alatt könnyedén végigvihető, már amennyiben van hozzá türelmünk -, akciójátékként azonban a hosszúság tekintetében korrekt a végeredmény. A játékmenet milyenségét tekintve viszont mégis minden téren túl hosszú!

Intelligencia, nehézség: A fentiek után feltehetően már mindenki kitalálta, hogy a mesterséges intelligencia tekintetében sem remekel a játék, a teljesítmény ezzel kapcsolatban erős átlagos. Az ellenfelek egy helyben állnak, ha többen vannak, körülvesznek, de még véletlenül sem társainkat, sokkal inkább csak minket támadnak, a taktikázás és a helyezkedés pedig távol áll tőlük. A nehézség esetében összességében megállapítható, hogy a főellenfelek kivételével különösebb kihívás nem lesz a játékban - leszámítva azokat az eseteket, amikor ötnél több ellenfél vesz körül minket, ebben az esetben a halál borítékolható -, így a nehézség skálázása is lényegesen jobban sikerülhetett volna.

Hangok, zene: A játék szinkrongangjai - a főhősök kivételével - rendkívül átlagosak lettek, ám a háttérben meghúzódó zenék, amelyek többsége a televíziós sorozatból lett átültetve, már hozzák az elvárható szintet. A hangokat azonban gyakran kevésnek éreztem, aminek köszönhetően a helyenként hangulatos világ üressé és kietlenné vált.

Összegzés: A Game of Thrones "szerepjáték" tehát a Game of Thrones: Genesis-hez hasonlóan ismét áldozatul esett a Cyanide kapzsiságának. A franciák érezhetően arra törekedtek, hogy minél előbb leszállítsanak valami olyan címet a Trónok Harca univerzum alapján, ami lényegesen jobb és korszerűbb, mint első próbálkozásuk volt, de objektíven szemlélve a végeredményt, az így is kritikán aluli maradt. Mert bár való igaz, hogy a teljesen más műfajban alkotó Genesis-hez képest óriási az előrelépés, de egy ilyen koncepció alapján minimum egy a The Witcher szintjét megütő, politikát és morális döntéseket gazdagon tartalmazó történettel megáldott szerepjátékot vártunk volna. Ehhez képest azonban kaptunk egy csúnya, jó ötleteket, de mégis borzasztó kivitelezést kapott akciójátékot. Talán legközelebb?