SG.hu·

Még több szerzői jogi figyelmeztetés a bolti DVD-ken

Az Egyesült Államokban a héten piacra kerülő műsoros DVD- és Blu-ray lemezeket az eddiginél több szerzői jogi figyelmeztetéssel látják el.

Az amerikai hivatalok kalózkodás elleni küzdelmének koordinálására létrehozott IPR Center és az Amerikai Mozgókép Szövetség (MPAA) által képviselt hollywoodi filmstúdiók megállapodtak egymással abban, hogy minden műsoros lemezen két szerzői jogi figyelmeztetést helyeznek el. Ezek a feliratok egymást követik. Az egyezményt aláírta és a kampányban részt vesz többek között a Walt Disney, a 20th Century Fox, a Paramount Pictures, a Sony Pictures, a Universal Pictures és a Warner Brothers.

A figyelmeztetések fölött minden esetben a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) és a belbiztonsági minisztérium címere szerepel. Ezután felhívják a nézők figyelmét arra, hogy a szerzői jog által védett tartalmak illegális másolása bűncselekmény és a törvény ellen vétőket akár öt évig terjedő letöltendő börtönbüntetéssel, illetve 250 000 dolláros pénzbüntetéssel is sújthatják. Ezt követi a második figyelmeztetés, ami előtt az IPR Center címere látható, majd alatta a szöveg: "A kalózkodás nem áldozatok nélküli bűncselekmény".


A felirat, amit a filmeket netről letöltők már nem is látnak

John Morton, az amerikai bevándorlási és vámhivatal vezetője azzal indokolta a változtatást, hogy a film- és televíziós ipar kritikus fontosságú az amerikai gazdaság szempontjából, a "digitális lopások" elleni harcban pedig az egyik fontos tényező a társadalom felvilágosítása. A Wired amerikai blog arra hívja fel a figyelmet, hogy ezzel a lépéssel a filmiparnak és a hivataloknak ismét sikerült magukra haragítaniuk azokat a felhasználókat, akik egyébként fizetnek az alkotásokért. Ők úgy érezhetik, hogy becsapták őket, hiszen a zavartalan filmélmény helyett először fenyegetésekkel és kioktatással találkoznak, a netes verziókból pedig kivágják ezeket a logókat.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© Zombee2012. 05. 14.. 14:39||#21
Ha átugorhatatlan 1 perces videó, akkor nem. Legyen a borítón belül egy matrica, abból is értem. Fölöslegesen ne bosszantsanak reklámokkal.
© M0RN1NGST4R2012. 05. 12.. 12:06||#20
régebben néha vettem bolti dvd-t. egy kivételével az összesen rajta van a azokásos lopás bûn video. nagy meglepetésemre azon az egyen viszont egy olyan volt, hogy "köszönjük, hogy a film megvásárlásával támogatta a studiót"

nem jobb lenne így?
© wraithLord2012. 05. 11.. 21:12||#19
Jah, ismerjük. <#nevetes1>
© gothmog2012. 05. 11.. 21:04||#18
© wraithLord2012. 05. 11.. 17:47||#17
Én is megértem, ha valakinek kell a gyárilag préselt és vasalt szép színes lemez, szép színes dobozzal stb., mert valamikor nekem is kellett.
De elég régóta túlléptem már ezen, és az esetek többségében az ilyesmit streamelve, letöltve, Steamen, tehát online szerzek be. Úgy fogom fel, hogy a pénzzel, amit elköltök, a mûvészeket/készítõket/írókat/fejlesztõket támogatom.

Ha jobban belegondolok, amikor dobozosan vettem valamit, akkor sem a csomagolását nézegettem napokig, hanem új cucc kibont, lemez be az olvasóba, és hallgattam/néztem/játszottam a cuccal. Ugyanígy a könyvet sem nézegetni szoktam, hanem olvasni.
Igaz, a zenei CD-ket, könyveket ki lehet tenni a polcra dísznek... de így legalább nem foglalják a helyet 😄, a játékdobozokat és filmdobozokat pedig eddig is a pincében tároltam.
© Reg52012. 05. 11.. 14:58||#16
Engem ez pont nem érdekel. Amelyik film kell azt úgy is megveszem (egy kezemen meg tudom számolni...), legfeljebb leszedem mellé netrõl a rendezõit és azt nézem meg 😊
© galocza2012. 05. 11.. 14:03||#15
sokaknak (-unknak) fontos az, hogy amit megveszünk, kézzelfogható legyen. és ez persze a kiadóknak is jó - mégpedig a gyûjtõk miatt.
lehet, hogy nem tetszik x rendezõ összes filmje, de megveszem mindet dvd-n. lehet, hogy van olyan album y elõadótól, ami kevésbé tetszik, de megveszem õket cd-n.
elektronikus terjesztés esetén ez az igény (legyen meg mind, sorakozzanak a polcon) sokkal gyengébb, a lúzer júzer nem veszi meg a koloncot, pl az összes albumot egy elõadótól, csak azt a párat ami neki tetszik - sõt még azt se feltétlenül, lehet ugye dalonként is vásárolni.
én fõleg elektronikus formában olvasok könyvet (nekem egyszerûbb), de pénzt papírkönyvért adok, az elektronikusat meg ügyesen pirátolom. ez kb úgy néz ki, h amazonról megveszek egy (több) könyvet, le is töltöm, és uazt a könyvet ágyban/klotyón/utazás közben/etc telefonon olvasom, kádban papírformában. ha lesz olyan telefonom ami bírja a vizet, még ott se.
de a papírkönyvet mindig meg fogom venni, az elektronikusat meg soha.
játékoknál más az ábra, szinte kizárólag sztím játékaim (vagy sztímen aktilváltak) vannak, s nem érzem szükségét, hogy a dobozokat gyûjtögessem, s kirakjam a polcra - de könyvnél/filmnél/zenénél a fizikai kézzelfoghatóság még mindig fontos és nem csak nekem. ezt embere válogatja, sokan a játékot is dobozosan preferálják, s én azt is megértem - benne a gyûjtõi szenvedély erre a csoportra él. mást egyáltalán semmiben nem érdekel a fizikai hordozó, csak a tartalom kell. ez utóbbi a leggyakorlatiasabb, több eszem lenne, én is ezt követném 8).
© wraithLord2012. 05. 11.. 12:02||#14
A komment elsõ része FoodLFG-nek ment értelemszerûen, csak mellékattintottam...
© wraithLord2012. 05. 11.. 12:01||#13
Nem a DVD-ért és az összekutyult formátumért adsz ki pénzt, hanem hogy megnézhesd a filmet (jogilag is). De igazad van természetesen.
Igen, a másik lehetõség a letöltés (legálisan) lenne, vagy online streamelve nézés. A mûanyag lemezek kora lejárt.

galocza: Sehogy sem jó ez így...
© galocza2012. 05. 11.. 11:22||#12
legjobb emlékezetem szerint - legalábbis az usában, amely, mint a világ legfejlettebb demokráciája, példaértékû kell legyen mindenki számára - az általad leírt magánhasználatra szánt másolás (biztonsági másolat készítés) megengedett.
ami logikus, hiszen a jogtalanságvédõk érvelése szerint a szellemi terméket vetted meg, nem a hordozót. persze próbáljon vki a warnernél kopogni a blokk-kal, hogy eltört a batman lemez, tessék már cserélni, õ megvette a jogot a használatra...
tehát saját használatra másolatkészítés elvileg megengedett. a másolásvédelem törése (amivel egyébként a kiadók elõbbi jogodat korlátozzák), viszont nem.
ahogy én értelmezem: ha jogsértõ módon kijátszod a jogsértõ másolásvédelmet, te leszel a feketes3ggû.
tessék emlékezni, hogy azt a gyereket, aki részt vett a decss kifejlesztésében (elsõ dvd-video másolásvédelem törõ) 2x citálták bíróság elé, mivel a mv törése lehetõvé teszi jogvédett tartalom másolását.
alacsony árszintû dvd-videókon amúgy gyakran nincs másolásvédelem (tudod, az abc-ben 400 ftért kínált), lehet lustaságból, de valószínûleg mert azután is jogdíjat kellene fizetni vmi formában a rovinak (a macrovision-ös banda).